2012. május 21., hétfő

Versenyképesség!


Munkahely/GDP aránya

A „versenyképesség” követelménye a munkabér kárára alakul évtizedek óta a világban. Ennek jele, hogy a bérek aránya a GDP-ben a fejlett országokban a 70-es évek óta jelentősen csökkent (ld. diagram).




Egyre kisebb mértékben részesednek a létrehozott új értékből azok, akik azt megtermelik. Emellett az «àllamok» a bankmentéssel nyíltan átvállalták a tőke veszteségét: államosították a magánveszteséget. Sőt, ezt szeretnék megfinanszíroztatni a bérből élőkkel. A gazdasági növekedést támogatják úgy, hogy közben a megszorításokat is folytatni kell, minden országnak rendbe kell tennie államháztartását.

«A gazdasági növekedés feltétele a profitabilitás. Tehát a növekedés serkentésére vonatkozó elhatározás lényege, hogy állami pénzből így vagy úgy, profitot kell adni a tőkének. De honnan lesz ehhez pénz? A tőkétől nem jöhet, hiszen neki adják... A munkából - bérből, fizetésből, nyugdíjból, segélyből élőktől? Az csak további megszorításokkal lehet… Az állami eladósodásból? Hiszen éppen ez ma a fő probléma... Pénznyomtatásból, mint javasolják egyes közgazdászok, hogy t.i. „el kell inflálni az adósságokat”? És annak terhét ki fogja viselni…? Nem kell sok ész hozzá, hogy megértsük: profitorientált gazdaságban növekedés csak akkor lehetséges, ha a termelők számára profitot hoz. Ha a bérek a termelékenységnél jobban nőnek, sőt, már akkor is, ha pont annyival, nem érdemes termelniük, hiszen akkor csökken, de legalább is nem nő a profitráta. Ilyenkor szokás inkább a nagyobb hasznot ígérő pénzügyi műveletek felé fordulni, aminek következményeit ismerjük. Profitorientált gazdaságban a növekedéshez tehát ugyanazt azt kell csinálni, ami a válságig a növekedést biztosította, és egyben a válságot okozta: újra kell osztani az új értéket a tőke javára. »  és « van-e elég tartalék a társadalom többségét kitevő bérből, nyugdíjból, segélyből élők oldalán? Mert a terheket ismét ők fogják viselni.» (2012.05.21. 12:37 Világgazdasági Intézet, Artner Annamária)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.