2012. május 31., csütörtök

„Történelmileg NEHÉZ gazdasági helyzet”



            
Belgium több hónapja „várja” a nehéz szülés által megszületett kormány szigorítási intézkedéseit. A munkanélküliekre már lecsaptak, de a miniszterelnök bejelentette, hogy ez nem elég: „történelmileg nehéz gazdasági helyzetben vagyunk”. Fordítása: lesznek még megszorítások más területeken is.

A kormány jelentése a szakszervezetekkel kezdi, megpróbál nekik „elfogadható intézkedéseket” javasolni – magyarán, be akarja vonni őket ezekbe  a társadalmi háborgás csillapítása érdekében.  A szakszervezetek előre tudtul adták: a bérből élők indexációjából nem engednek (automatikus béremelés, régóta támadja a tőke, az Európai Unió). A munkáltatói oldal is megmondta: ő pedig a „képzelt kamatokból” nem enged (adókönnyítés, mellyel gyakorta nullára csökken a nagyvállalati adózás). Már el is indult a burzsoá sajtó kampánya: „Belgiumban a bérek gyorsabban emelkednek mint a szomszédoknál, különösen a Németországinál, versenyképessége csökken” . 

Csakhogy az Eurostat (az EU hivatalos statisztikája) kimutatásából világosan kiderül, az utóbbi 15 évben a háztartások költségei (a klasszikus kiadások 92 %-ában) jóval nagyobb mértékben növekedtek Belgiumban, mint a  szomszédos Német-, Franciaországban és Hollandiában. Összességében az élet ez idő alatt Németországban 20,8 %-kal, Franciaországban 31,6 %-kal és Hollandiában 27,5 %-kal drágult, míg Belgiumban 40,1 %-kal. Részleteiben pedig: az élelmezés 40 %-kal, az energiaárak 100,5 %-kal, a lakhatás költségei 65 %-kal, a vendéglátóiparé 49,2 %-kal.  Talán mondani se kell, a bérek nem követték ezt a tempót... 
Az uralkodó pártok azonban kritika nélkül elfogadják az EU-IMF-EKB trojkának az igényét a költségvetési deficit és államadósság csökkentésére (a nemzetközi pénzvilág profitéhségének táplálására), az állandósuló szigorításokra. Az új fiskális paktum és az Európai Stabilitási Mechanizmus ratifikációja ellen kampányolnak a legnagyobb szakszervezeti szövetség, az FGTB felelősei is. Az idő sürget, a nyári szünettel beköszönt a holtszezon, amikor mindent át lehet verni a törvényhozásban... Megint forró lesz az ősz?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.