2012. május 15., kedd

Nemzetközi Egyetértés információi


Nemzetközi információk
új széria 73.sz. (442) – 2012. màj. 11. (1.rész)
FRANCIAORSZÁG


A POI négy országos titkárának nyilatkozata

“A többség kimondta: végezni kell az Európai Unió által bevezetett destrukciós politikával”

Párizs, 2012. máj. 6., 21 h 30


1 A volt elnököt lesöpörték: az V. köztársaságban ez a helyzet szokatlan. A tömeges elutasítást nem lehet elválasztani más európai országoktól, ahol szintén hullanak a kormányok politikai szinezetüktől függetlenül. Mert mindegyikük elfogadta a trojka (EU-EKB-IMF) diktátumát a munkás- és demokratikus jogok letörésére, a nép- és nemzeti szuverenitás megsértését az adósságfizetés, a deficitcsökkentés nevében, szervilisen teljesítik a finánctőke követeléseit.

2 Egész Európában kifejeződik ez az elutasítás. A munkabeszüntetések, általános sztrájkok, tüntetések megsokszorozódnak Spanyolországtól Görögországig, Portugáliától Németországon át Nagy-Britanniáig. A dolgozók nem fogadják el, hogy kiirtásukra szövetkezzenek, nyomorba döntsék őket a pénzügyi nagytőke, a bankárok és a spekulánsok csillapíthatatlan étvágya kielégítésére.

3 Május 6-án a városi, falusi dolgozók, a fiatalok, a nyugdíjasok elzavarták Sarkozyt. A többség kimondta, hogy ezzel, az Unió által kötelezett és 30 éve minden politikai formátum által támogatott politikával végezni kell. A demokrácia annyit jelent, hogy ez a követelés konkrét cselekedetekben realizálódjon.

4 A spekulatív alapok, ügynökségeik és a trojka folyamatos csapásai alatt az országot összeomlás fenyegeti. A május 6-i szavazás jelzi: most rögtön, azonnali intézkedések kellenek ennek a spirálnak a leállítására. Különösen:

— az elbocsátások blokkolása, állami garancia a munkahelyek fenntartására,
— a közszolgáltatások tönkretételének leállítása és azok helyreállítása,
— a bérek általános emelése,
— visszatérés az 1945-ben alapított  társadalombiztosításhoz,
— a nyugdíj-ellenreform eltörlése,
— eszközök biztosítása a közoktatásnak, hogy az iskolák egyenlő, ingyenes és felekezeten kívüli oktatást tudjanak nyújtani,
— a territoriális reform eltörlése, a települések szabad igazgatásának helyreállítása.

5 Ezek pedig csak az első lépések lehetnek, mások is szükségesek. Ez az út olyan kormányt igényel, amely elutasítja az EU és a trojka igáját; ilyen kormány élvezné kétségtelenül a legszélesebb tömegek támogatását. Fel kell hagyni a harminc éve folyó kormányzási móddal, mely az országot a második világháború óta a legsúlyosabb pusztulásba és diszlokációba vitte.

6 Az éppen megválasztott új elnök találkozni fog Merkellel, hogy megvitassa a «szuper Maastricht»-ot, a GPUSKK-t. Emlékeztetünk arra, ezt a szerződést márc. 2-án írta alá Brüsszelben Sarkozy és Merkel. A következő hetekben kell törvényerőre emelni, tartalmazza az «aranyszabályt», a szigorítás intézményét az alkotmányba ill. a pénzügyi törvényekbe foglalva; be nem tartása esetén automatikus szankciókkal és bizottság helyszínre küldésével büntet, mint Görögországban. Drasztikus nyirbálásokkal csökkenti a költségvetési deficitet és az államadósságot, mely már 2013-tól több mint 80 milliárd euróval rövidíti meg a (a nemzeti költségvetés 20 %-át kitevő) közköltségeket. Lehet-e proklamálni, hogy „változást akarunk és most” s ugyanakkor ezt a szerződést ratifikálni? Lehetetlen!

7 A többség akaratának tiszteletben tartása kötelezi a megválasztott elnököt,  hogy lemondjon az elődje által aláírta szerződés ratifikációjáról. A választások előtt Hollande bejelentette, hogy újra akarja azt tárgyalni. A német kormány és az Unió felelősei már válaszoltak: «ha arról van szó, hogy kiegészítést csatoljunk hozzá a munkahelyek fejlesztéséről, készek vagyunk rá; de arra ne számítson senki, hogy akár egy vesszőt is megváltoztatunk a szerződésben». Ami az Európai Központi Bankot illeti, pontosítja, hogy a fejlesztés azt jelenti, nagyobb rugalmasságot és mobilitást kell a dolgozóktól elvárni. Tehát, még ha hozzá is adnánk egy „kiegészítést”, a paktum azt maradna, ami: a diktatúra eszköze, annak az adósságnak a nevében, amelyet nem a nép vett fel, a mesterségesen kreált költségvetési deficit nevében az összes jogot és garanciát megsemmisíti. Bayrou pontosan ennek a célnak az érdekében csatlakozott az utolsó pillanatban, hogy nemzeti egységkormányt ajánljon.

8 A dolgozók, fiatalok, munkanélküliek számára minden mást megelőz ez a követelés: egységet a szigorítás ellen, szakítás az EU-val! Minden pártnak, amely a demokrácia és a munkásosztály képviseletét hirdeti, ez kell legyen a prioritása, mégpedig ezzel az első aktussal: nemet a pénzügyi paktum ratifikációjára! A múlt hetekben megsokszorozódtak a szakszervezetek szerepét illető nyilatkozatok. Minden bizonnyal – az új elnök sem rejtette el – van egy olyan akarat, amely a kormánypolitikához akarja kötni a szakszervezeteket úgy, ahogy az Európai Unió kéri, integrálva őket a szigorítások rendszerébe. A POI emlékeztet, hogy a szakszervezetek függetlensége, jogai arra, hogy követeléseit saját maga határozza meg, hogy azokat a munkáltatók és kormány felé  közvetítse, az egyetlen demokratikus politikai megoldás, annak feltétele; s a történelem megmutatta, milyen veszélyes ezt megvonni.

9 Dolgozók, fiatalok, aktivák, képviselők, tudjuk, hogy a mostanra kialakult helyzet az elkövetkezendő időben nagyobb válságba torkollhat.

— Az egyik oldalról a nemzetközi szintű nyilatkozatok azt követelik az új kormánytól, hogy szigorúan tiszteletben tartsa az adósságszolgálatot, visszatérjen a közszféra egyensúlyához és az Unió minden direktíváját alkalmazza.
— A másik oldalról  emberek milliói elutasítják, hogy tovább folytatódjék annak elviselése, amilyen sorsot az IMF, az Európai Unió, az Európai Központi Bank szán nekik.

A Parti ouvrier indépendant azért jött létre, hogy segítse az elnyomottakat és kizsákmányoltakat abban, végezzenek a termelési eszközök magántulajdonán alapuló tőkés rendszerrel.

A POI a munkásmozgalom függetlenségéért harcol, az Európai Unióval való szakításért, az államadósságok eltörléséért és szuverén Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívásáért, mely a népszuverenitást megteremti. A POI szerint semmi nem képezhet akadályt a legszélesebb egység létrehozása előtt, hogy a pénzügyi paktum ratifikációját megakadályozzuk. Ezért fogott kampányba összegyűjtve már több mint 40 ezer aláírást, ezért fordult minden demokratikus és munkáspárthoz és szervezethez, hogy együttes lépéseket tegyünk. Ma, a második forduló estéjén ismét ezekhez a politikai szervezetekhez fordulunk,  egyesüljünk egy nagy nemzeti tüntetésben az Unió diktálta szigorítások ellen, a GPUSKK szerződés ratifikációjával szemben!

10 A Parti ouvrier indépendant a jún. 10-i és 17-i törvényhozói válalsztásokon 103 jelöltjét indítja. Ezek a jelöltek a küzdelem és egység javaslatát hordozzák, a népet segítik abban, hogyan realizálódjék a május 6-i választások tartalma: az országot katasztrófába döntő politikának az eltüntetése. Össze kell fogni eszközeinket, hogy a dolgozó nép, a fiatalok, a demokrácia vitális szükségletei kielégülést nyerjenek. Jelöltjeink a népesség konkrét követeléseit hordozzák, szemben a költségvetési nyirbálásokkal, a szigorítással, az „aranyszabály” eddigi alkalmazásával az (általában baloldali többséggel vezetett) településeken, megyékben és régiókban. Brüsszel szerződése elleni egységharcot hordozzák.

Dolgozók, fiatalok, aktivisták, a legnagyobb csata még előttünk van!

Csatlakozzatok a Parti ouvrier indépendant-hoz!


Claude JENET, Daniel GLUCKSTEIN, Gérard SCHIVARDI, Jean MARKUN, titkárok


Írország

Interjú Eamon Devoy elektromossági szakszervezeti (TEEU) főtitkárával


        A (francia) Informations ouvrières publikálta a TEEU szakszervezet álláspontját a népszavazási NEM érdekében…

        Már 4 szakszervezet támogatja a május 31-i NEM-et: a TEEU, a Mandate, a Unite és a CPSU. Ez annál is inkább fontos, mert a trojka Dublinban van, hogy jelezze, a növekedés elégtelen, tehát a kormánynak újabb deficitcsökkentést kell végrehajtania. Tehát még nagyobb szigorítás kell, újabb adók és fizetni a víz fogyasztása után is (1).

        Van-e különleges felelőssége a szakszervezeteknek ebben a helyzetben?

        A jelenlegi Labour–balközép koalíciós kormány azért került hatalomra, mert a jobboldalt elvetette a nép a Brüsszelnek tett hűségesküje miatt. Viszont akik a helyébe kerültek, szintén a ratifikáció és az «aranyszabály» alkalmazása mellett állnak… A Finne Gael, Fianna Fáil és Labour  pártok elvesztették hitelüket. Ez előnyös a Sinn Fein áttöréséhez. De Sinn Feinnek nincs társadalmi orientációja, politikája, tehát alternatíva sincs. Ezért van a szakszervezeteknek külenleges felelőssége, a négy állásfoglalás hallatlanul fontos.

        A kampány a NEM-ért most indult  el…

        Ez az oka annak, hogy baloldali szakszervezeti fórum állt fel, központja a mi helyiségeinkben található. Két szót a Siptu-ról, a legnagyobb szakszervezetről. Vezetése a Labour Partyhoz kötődik, amely pedig az igenre szólít. De a Siptu számtalan tagja nemet mond a GPUSKK-ra (az EU új pénzügyi paktumára). A főtitkár nem hívott fel igenlésére, zsarolásba kezdett: ha a kormány létrehoz százezer munkahelyet, rábólint. Ez tarthatatlan. Ugyanakkor újságukban olyan érvelést bontakoztattak ki, mely a nemet szolgálja. Tahát, semmi nincs még lejátszva. Ami az ICTU vezetését illeti, nem foglalt állást.

        Ezek olyan gondok, melyekkel minden országban találkozunk. Ezért szervez a POI jún. 3-án Párizsban nemzetközi nagygyűlést…

        Ott is leszünk és felszólalunk a TEEU nevében.

        Most költöztetek át új helyiségeitekbe, melyek nagy szerepet játszottak a szocialista köztársasági mozgalom történetében. Első dolgotok az volt, hogy az ír zászló mellett lobogó európait levettétek és az Irish Citizen Army-ét (2) tettétek a helyébe.

        Constance Markiewicz (3) házában vagyunk. Az Irish Citizen Army zászlaja a miénk, köztársasági és szocialista zászló, Connolly zászlaja. Ezzel a lobogóval szoktuk nyitni a TEEU felvonulásait is. Az Európai Unió zászlajával szemben ez a nemzeti szuverenitásunkért folytatott harc szimbóluma.

Dublin, 2012. ápr. 27.


(1) Írországban a víz mindig ingyenes volt, a trojka követeli ennek megszüntetését.
(2) Az Irish Citizen Army (ír állampolgárok hadserege) egy munkás önvédelmi szervezet, 1913.nov. 23-án hozta létre  James Connolly, Jack White és James Larkin feleletképpen a Larkin alapította Irish Transport and General Workers szakszervezet vezette általános sztrájk megtorlására.
(3) Constance Markiewicz lett az Irish Citizen Army vezetője. 1916. ápr. 24-én, az ICA az Irish Volunteers oldalán részt vett a Húsvéti felkelésben, mely kikiáltotta a független Ír Köztársaságot.


TUNÉZIA


Sami Tahri, az UGTT szakszervezet főtitkárhelyettese válaszol levelezőnknek Tuniszban

A sztrájkok és egyéb megmozdulások egész Tunézniában megsokszorozódtak az állami és magánszektorban egyaránt. A munkanélküliség súlyosbodott – 800 ezer a munkanélküliek száma –, a diplomás munkanélküliek százezrei munkahelyet követelnek. A kormány pedig megszüntette kétszáz dináros járadékukat, ápr. 7-i békés tüntetésükre más választ nem kaptak, mint gumibotot és könnygázbombát. Ettől a naptól a kormány viselkedési tengelye az Ennahda miliciáira támaszkodva a rendőri erők igénybevételén nyugszik. Ekként válaszol a tunéziai nép igényeire. Sami Tahrival beszélgetünk, az UGTT főtitkárhelyettesével a politikai helyzetről.

        A szociális követelések és főként a munkahelyek vannak a központi helyen. De sem a kormány, sema z Alkotmányozó Gyűlés nem foglalkozik rendezésükkel.

        A kormány eleddig semmilyen programot nem mutatott be, csak 2001 végén egy pénzügyi törvényt, melyet nyomás alatt szavaztatott meg. Jelenleg törvénykiegészítést készít. Lesz-e kapacitása a helyzet megoldására és milyen forrásokból? Az Alkotmányozó Gyűlést illetően, ennek iránya több mint homályos. Sok időt vesztett másodlagos kérdések megvitatásával. Mi azt gondoljuk, csak olyan kormány lehet sikeres, amely a nép bizalmát élvezi az alkotmányt összeállítító Alkotmányozó Gyűlés mellett.

        Az UGTT nagyszabású május elseji tüntetésre hív. Mit lesznek a jelszavak?

        Május elseje a dolgozók nemzetközi ünnepe. Minden dolgozó számára fontos jelszavakat hirdetünk a munkához való jogról, a kizsákmányolás alól való megszabadulásról. De természetesen olyan jelszavakat is hirdetünk, melyek sajátosan tunéziaiak, a forradalom alatt születtek, de most is érvényesek, mint: «Tolvajbanda, a munka jog!», a korrupció felelőseinek megbüntetése,  minden régió méltányos fejlesztése. Az egyéni szabadságjogokról csakúgy, mint a közösekről, a megtorlás és fenyegetés összes formájának elutasításáról. Mert azt szeretnénk, hogy olyan alkotmányunk legyen, amely szociális tartalmú, a nők jogait a helyére teszi. A civiltársadalmat hívtuk, hogy ez a május 1. valóban nagyszabásúvá váljék.

        A kormány és az Alkotmányozó Gyűlés semmi kezdeményezést nem tett, hogy a forradalom első napjától felmerült követeléseket kielégítse; kinek kellene megtennie?

        Mi úgy gondoljuk, hogy új kormányzati konfigurációnak kell megoldani ezeket a kérdéseket. Nem tudjuk megmondani, hogy milyen összetételű lesz. De az biztos, hogy széleskörű bizalom kell övezze. Jelenleg a tehetetlenség jellemzi a politikai helyzetet.

-         A kormány mintha Ben Ali gazdaságpolitikáját követné hallgatólagosan. Kinek kell a gazdasági orientációról döntenie, az adósságszolgálatról, a privatizált vállalatok államosításáról, az EU-val kötött együttműködési szerződésről, stb.?

        A kormány világos liberális irányba tart. A választásoknál jóval korábban megtette. A kormánykoalíció pártjai a külföldi befektetőkre támaszkodnak, ígérik az idegen vállalatok és befektetők biztonságát. A Ben Ali klánjához tartozó vállalatokat elkobozták és újraprivatizálták. Az Alkotmányozó Gyűlés feladata lenne a gazdaságpolitikai irány választása, ez bizonyos, de a Gyűlés túlzottan támaszkodik a kormánypolitikára, így semmi mást nem javasol, mint amit a kormány tesz.



Május elseje Tuniszban – riport                                                                                 

A tuniszi és egyéb nagyvárosokban zajló tüntetések nyugalomban folytak meglepetések nélkül. Az Ennahda párt persze szintén mobilizálta csapatait. Kora reggel jöttek autóbuszokon s a Habib-Burgiba sugárúton rendezkedtek be.

Az UGTT felhívására érkezettek a Mohamed-Ali téren, a szakszervezeti székház előtt gyülekeztek, hogy aztán a  Habib-Burgiba sugárúton vonuljanak.

A Ennahda-aktivisták kormánybarát jelszavai nemigen tartották magukat az UGTT tagjai és szimpatizánsai hullámaival szemben, a felbőszült munkanélküliek, diákok, asszonyok és a forradalom sebesültjei ellen, akik azt skandálták «Munkát, szabadságot, méltóságot!»; «Se az USA-t, se Katart, a tunéziai nép szabad!». A kormánybarát csoportok nem képeztek ellensúlyt, a május elseje megmaradt annak, aminek lennie kell.

A nemzeti egység kormánya megpróbálja elrejteni a valóságot. Nem sikerült. Először megpróbálta betiltani a Habib-Burgiba sugárúti tüntetést, aztán az Ennahda mozgósította csoportjait. Az ideiglenes elnök szóvivője még azt is kijelentette, hogy május elseje «nemzeti ünnep, melyhez minden tunéziainak joga van».

Az UGTT bejelentette – az ápr. 9-i tüntetés erőszakos megtorlása másnapján –, hogy megtartja a tuniszi május elseji tüntetést, annak ellenére, hogy a kormány betiltotta. A tömegek mellette voltak, így a kormánynak meg kellett hátrálnia, sőt, nevetségessé is tette magát.
Az egész munkásosztály az ellenállás útját választja az UGTT szakszervezettel, hogy folytassa a 2010 decemberében megkezdett forradalmi folyamatot annak ellenére, hogy 2011 márciusa óta megsokszorozódtak ellene a kampányok, rágalmazások, támadások.

A nemzeti egység kormánya, a Nemzetgyűlés, a pártok többsége csak a demokratikus dekoráció részét jelentik, ugyanazt a gazdaságpolitikát folytatják, mint Ben Ali rendszere.

Beszédében Hassine el-Abassi, az UGTT főtitkára kiemelte: «harcolunk a közjavak privatizálásának minden kísérlete ellen és az ellen, hogy  közjót szolgáló sajtóra rátegyék kezüket  (…). Nem fogadjuk el, hogy szervezetünket állandóan támadják, hogy szocialista vezetőinket megrágalmazzák, és követeljük, hogy jogos kéréseinket teljesítsék. Senki nem tudja megakadályozni, hogy az alvállalkozás és a prekaritás ellen harcoljunk. Senki nem akadályoz meg bennünket, hogy követeljük a dolgozók vásárlóerejének jobbítását s védjük a munkahelyeken a szakszervezeti jogokat





AFGANISZTÁN




Éljen a munkásszolidaritás az egész világon


Az Afganisztáni Radikális Baloldal Szervezete (Left Radical Organization of Afghanistan) köszönti a dolgozók tőke elleni  harcát jogaikért az egész világon. Köszöntjük a chicagoi hősöket, akik 1886-ban életüket adták, s mindazokat, akik azóta is jelentős vívmányokat értek el a dolgozók és elnyomotttak számára, azokat, akik együttesen álltak ellen az embertelen tőkés kizsákmányolásnak és utat nyitottak az osztályharc előtt, hogy a szocializmust megvalósítsák és a világot a kizsákmányolástól megszabadítsák.

Afganisztánban az USA és a NATO megszállása alatt, a dolgozóknak még arra sincs lehetőségük, hogy a dolgozók nemzetközi napját megünnepeljék. Az úgynevezett munnkásszakszervezetek, melyek a kormánytól függenek és az is pénzeli őket, a május elsejét egy luxushotelben ünnepelték, ahova belépésre a szegény dolgozó nem kapott engedélyt.

Dollármilliárdok százait költötték el az utóbbi 10 évben Afganisztánban, de a munkakörülmények javítására nem futotta. A háború, a tömeggyilkosságok, a nyomor, a betegségek, a munkanélküliség, a lakosság menekülése és a korrupció olyan bajok, melyek súlyosan befolyásolják az afgán dolgozók életét.

A jelenlegi rezsim éppen munkatörvénykönyv tervezetét adta ki – számos hiányossággal. A gyakorlatban a munkahelyi körülmények lesújtóak. Nincsenek minimális normák sem a szén–, sem a sóbányákban,  sem az építkezéseken, téglagyárakban, földeken, sem a felszerelést, az egészséget, a tisztálkodást, a munkaidőt illetően, a bérek rendkívül alacsonyak, de akinek gyermeke van, mindezt el kell fogadja.

A jelenlegi rezsim, Karzai korrupt bábkormánya, hogy igazolja saját természetét, a Pakisztánból érkezett dolgozók kérdését vetette fel. Ezzel csak a közvéleményt akarja elfordítani maffiózó jellegű rendszeréről, konfliktust akar gerjeszteni az afgán és pakisztáni dolgozók között. Pakisztánban is több millió afgán dolgozik és maradni is szeretne; a dolgozók ott állnak munkába, ahol lehetőségük van a kormány, a magántársaságok és munkáltatók támasztotta súlyos nehézségek ellenére…

Afganisztánban eddig még nincs jelentős szakszervezet, mely a dolgozói jogokat védené. Az elmúlt években születtek kis szakszervezetek elszórtan,  melyek remény adnak arra, hogy az afgán munkásosztálynak is lesz egyszer olyan képviselője, mely megvédi érdekeit.

Felhívjuk az afgán és pakisztáni dolgozókat, hogy támogassák ezeket a fejlődő független szakszervezeteket a munkásharcok és a megszállás elleni küzdelem sikere érdekében.

Éljen a munkásszolidaritás!
Le a kapitalizmussal és a háborúval!


Radikális Bal
(Left Radical Organization of Afghanistan - LRA)
Afganisztán, 2012. máj.1.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.