2014. december 17., szerda

Az elmúlt napok eseményei



New Yorkban szombaton 50 ezer tüntető követelt igazságot a fehér rendőrök által megölt feketék számára.  Washingtonban többezren, többségükben feketék tüntettek a Capitoliumhoz közel ezt skandálva no justice, no peace (nincs igazságtétel, nincs béke).


 Görögországot illetően Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke nyugtalankodik az esetleges előrehozott választások folyamán a Syriza előretörése miatt. Az osztrák tévében azt nyilatkozta, hogy jobban szeretne «ismerős arcokat viszontlátni januárban».
 

«A szakszervezeteknek nincs más választási lehetőségük mint a sztrájk, amely a dolgozói követelések érvényesítésére szolgáló jog»


Nov. 6.  óta minden hétfőn Belgium egy-egy része sztrájkba lépett Charles Michel liberális koalíciós kormánya megszorításai ellen. A kormány az Európai Bizottság reformjait teljesíti. Dec. 15-én a három nagy szakszervezet hívására általános sztrájk bénította meg az országot. A 11 milliárd eurónyi szigorítások tartalmazzák a nyugdíjkorhatár felemelését 67 évre, a nyugdíjak összegének csökkentését, a bérek befagyasztását, a közszolgáltatások és a közlekedés költségvetésének megnyirbálását.  Ha a Michel-kormány fenntartja a munkáltatók által is támogatott intézkedéseit, januárban a szakszervezetek új akciókba kezdenek.

A dec. 15-i politikai sztrájk képei:

http://www.levif.be/actualite/belgique/la-greve-nationale-en-images/diaporama-normal-357725.html?utm_source=Newsletter-15/12/2014&utm_medium=Email&utm_campaign=Newsletter-RNBAVULV&M_BT=1144241849094#photo=2



A belga rendőrségi szakszervezetek egységfrontja megállapítja, hogy a kormány nem kisérelt meg egyeztetést a rendőrségi nyugdíjrendszer megváltoztatásával kapcsolatban. Hónapok óta tiltakozik amiatt, hogy a csendőrség és rendőrség összevonásával az  előbbi dolgozói elvesztették jogukat a 54-58 év közötti előnyugdíjaztatásukra. A szakszervezetek várják, hogy a hatóságok felvegyék a november közepén leállt párbeszédet. A Le Soir szerint karácsony és újév között újfajta «sztrájkot» folytathatnak eképpen: «egy hét büntetés kiszabása nélkül».

Politika válság Haitiban, a miniszterelnök dec. 14-én lemondott. Több hete erőszakos cselekményekbe csapó tüntetések folynak az ország két legnagyobb városában, Port au Prince-ben és Cap Haïtienben (golyó által egy halott, két sebesült). Haiti lakosságának 72%-a a szegénységi küszöb alatt, vagyis napi két dollárnál kevesebből él – 4 évvel a nagy földrengés után, többségük még mindig bádogvárosokban és sátrakban, orvosi segítség nélkül, amelyhez még az ENSZ-csapatok által behurcolt kolerajárvány áldozatai sem jutnak hozzá. A tüntetések követelik a jelenlegi kormányzat lemondását, a politikai foglyok kiszabadulását, a nemzetközi közösségnek a Haiti belügyekbe beavatkozása befejezését. A mozgalom vezetői Martinelly elnök távozását és előrehozott választásokat követelnek. A Haiti parlament mandátuma jan. 12-én lejár, ami után az elnök dekrétumokkal is kormányozhat.
Magyarország. A vasárnapi tüntetés a költségvetés ellen irányul, mert a szervezők szerint “a mostani tervezet elfogadása a szociális ellátások szűkítésével járna, újabb pénzeket vennének el az oktatástól, a magánnyugdíj-pénztári szabályok átalakulásával a magántulajdon kerülne veszélybe, közben pedig a különadókkal a baráti vállalkozókat hoznák helyzetbe”.
Noha a költségvetési szűkítés kifejezetten az Európai Unió követelése, a tüntetők jó része “európabarát” és eu-s lobogókat lengetett. A tüntetéseken a helytálló jelszavak mellett (“Nem akarunk közmunkások lenni” és "Nemet a kirekesztésre") ilyet is lehetett látni: "Szeretjük a multikat, adnak, nem elvesznek". A hétfői forgalomlassító demonstrációt a LIGA Szakszervezetek és tizenhárom más szakszervezet szervezte meg. Az ország több pontján a forgalmas utakat félpályán lezárták. Mindezzel akarják elérni a megfelelő nagyságú bérfejlesztést, a munka törvénykönyvének felülvizsgálatát, az alkotmányos sztrájkjogot elvonó sztrájktörvény módosítását, a korkedvezményes nyugdíjrendszer megtartását, valamint a béren kívüli juttatások adózásának változatlanul hagyását.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.