2014. december 2., kedd

Nemzetközi információk


Nemzetközi Egyetértés.jpg

Nemzetközi információk

202.sz. (571) –2014.nov.28.

 

MEXIKÓ



 

A tiltakozások kriminalizálása

 

A november 20-i tüntetés után letartóztatott 11 személyt. Emberölés kisérletével vádolják őket, bűnbanda szervezésével. Közöttük olyan diákok és aktivisták találhatók, mint a chilei Laurence Maxwell Ilabaca, akinek semmilyen szerepe nem volt a tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásokban, vagy a művészeti hallgató Atzín Andrade González, akinek önkényes letartóztatását videófelvétel tanusítja.

 

A szövetségi kormány megpróbálja az erőszakszervezeteknek a jogos haragot kifejező tüntetőkkel szembeni túlzott beavatkozását igazolni. Az ügyben, az Igualában eltűnt 43 diákkal viszont kevésbé foglalkozik.

 

Csatlakozzatok a mexikói diákok felhívásához: 
justicia.para.ayotzi@gmail.com

 

Véleményeteket, állásfoglalásotokat, üzeneteiteket, kérdéseiteket küldjétek az alábbi email-címre: alliance.jeunes.revolution@gmail.com

 

 

 

 

PALESZTINA

 

Beszélgetés Taher-ral, az 1948-as határokon belül élő palesztin aktivistával

 

Izrael állam kormánya egy törvénytervezetet nyújt be a Knesszetnek. Ebben a «zsidó és demokratikus» állam alkotmányos kitételét «zsidó nép nemzeti államára» akarja módosítani.

 

Már a korábban kimondott demokrácia is csak formális volt, mivelhogy az – 1948-as – határokon belül élő palesztinokat 1966-ig katonai hatalom alá vetette, ma pedig az apartheidhez hasonló rasszista diszkrimináció alá. Az 1948-as alkotmányban Izrael állampolgárainak papíron egyenlő jogai voltak, tudtunk rá támaszkodni pl. a bíróságokon, de most csak a zsidó állam marad. Ez az etnikai tisztogatás nyitánya.

 

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a hatóságok az 1948-as határok között élő arabokat gázai deportációval fenyegetik, ami  arra is bizonyíték, hogy Gáza valóban egy börtön és az etnikai tisztogatás egyik formája, amelyet ez a törvény legalizálni fog. De a palesztinok közvetlen módon, mindennapi életükben is el fogják szenvedni a következményeket. Egyik következmény, hogy ezután az állam cionista karakterét emeli ki, és minden egyes palesztin, de szervezeteik felügyeletét és kontrollját megerősíti, amit már be is jelentettek. Ennek konzekvenciája lesz az arab dolgozók szakszervezeteire, amely – mint neve is jelzi – nem cionista szervezet, valamint minden arab civilszervezetre, mivel nem fognak más szervezetekkel egyformán esni a latba.

Ennek a változásnak nagy a jelentősége, különösen olyan helyzetben, amelyben az összeütközések folytatódnak a fiatalok és a rendőrség között és Kelet-Jeruzsálemben gyakorlatilag felkelés tört ki. Ashkelonban pl. a polgármester megtiltotta, hogy az iskolákban arab munkások dolgozhassanak. Megtehetnek minden diszkriminatív intézkedést, de a palesztinokat nem fogják tudni elhallgattatni. Nem fognak célt érni sem itt, Jeruzsálemben, sem Askelonban, sem Gázában.

 

Nagy-Britannia

 

«A palesztin népet békében kell hagyni,

földjére és a békére van szüksége»

 

Interjú Dave Greennel,

az FBUbrit szakszervezet országos titkársága tagjával


 

Mi okból vett részt az FBU Londonban az izraeli agresszió idején a Gáza melletti tüntetéseken?

 

Az FBU hosszú évek óta kiáll a palesztinok önrendelkezési joga mellett. Az Egyesült Királyságban a palesztin szolidaritás-koalíció alapító tagjai vagyunk, nagyon sok akcióban vettünk már részt. Meghívunk palesztin aktivistákat tanácskozásainkra, közvetlenül ismerjük azt, ami velük történik és mélyen érint bennünket. Sokat vitatkoztunk és a mi álláspontunk az, hogy mindenkit, aki Palesztinában és Izraelben él, megillet az önmeghatározás és önigazgatás joga. Nem minden izraeli gonosz és nem minden palesztin jó. Meg vagyunk győződve arról, hogy a két állam megoldása jobb a jelenleginél, mivel ma a palesztinokat gyakorlatilag a megsemmisítés fenyegeti. Joguk van saját államukra, ez pedig az 1947-es határokra vonatkozik. A palesztin népet békében kell hagyni, földjére és a békére van szüksége.

 

Gáza blokádja szörnyű helyzetet hozott létre.

 

Teljes mértékben amellett vagyunk, hogy azt meg kell szüntetni. Arról is meg vagyunk győződve, hogy az izraeli termékeket bojkottálni kell, amíg a blokádot fel nem oldják és el nem ismerik a palesztin államot. Megpróbáltunk párbeszédet folytatni a Histadrut izraeli szakszervezettel a palesztin önrendelkezésről. Megértik, van hozzá affinitásuk és kétség nélkül, vannak Izraelben progresszív erők. Jó lenne, ha az a segítség, amit adhatunk, hozzájárulna a békéhez. A kétzezer gázai halott egyszerűen borzalmas. Erre a háboúra nincs is kifejezés. Mindkét oldlalnak kölcsönösen el kell fogadnia, hogy a békére megoldást kell találni. Pillanatnyilag ez még messze van, de olyasvalakiként beszélek, aki megérte Írország felszabadításáért folyó harcát. Amikor már azt hittük, hogy soha nem lesz vége, akkor találtuk meg a béke bizonyos megoldását. Van tehát remény.

 

Készítette Jean Pierre Barrois

 

 

SPANYOLORSZÁG

 

A társadalmi párbeszéd megbukott

Eljött a mozgósítás ideje

 

A szakszervezetek társadalmi párbeszéde a Rajoy-kormánnyal és a munkáltatók szervezetével nem vezetett sehová. A kormány semmiféle engedményt nem tett. Nemcsak, hogy nem hátrált meg a költségvetési megszorításokat illetően, de azokhoz újakat is adott. Elutasított minden tárgyalást a tisztviselők béréről és munkakörülményeiről. A kormány több, mint 300, a sztrájk jogát gyakorló szakszervezeti aktivistát bíróság elé hurcol, börtönnel fenyeget – ahogyan pl. a baleári CCOO főtitkára, Katiana Vicens esetében.

 

A társadalmi párbeszéd egy dologra szolgált, arra, hogy a kormány biztosítsa a szakszervezet demobilizációját akkor, amikor népszerűsége mélypontra került politikája és korrupciós ügyei mitt. A szakszervezeteket tárgyalóasztalnál tartva Rajoy időt nyert, hogy felkészülhessen a katalán nép ellen és elutasítsa annak döntési jogát, mialatt a szájkosár- és Wert-törvényt készítette elő.

 

Ezen az úton a szervezetek megsemmisülésük felé haladnak.

Az UGT és CCOO aktivistáit összefogó szakszervezeti platform magukat a szakszervezeteket védi, mivel a dolgozóknak soha volt ekkora szüksége a védekezésre, erős, saját szervezetekre. Itt az ideje, hogy változtassunk, a szakszervezeti vezetők be kell lássák, a párbeszédek csak a kormány érdekeit szolgálják. Itt az ideje, hogy szakszervezeti vezetőink a munkásmozgalom minden szervezetéhez fordulva megszervezzék a kormánnyal szembeni mobilizációt, hogy Rajoy lemondását követeljék. 6 millió munkanélküli, a prekárius munkával rendelkezők, a szerzett jogaikat és kollektív szerződéseiket elvesztő dolgozók milliói, az egyetemekről ösztöndíj hiánya és magas tandíj miatt kizárt fiatalok nem tudnak másfél évet várni a következő választásokig.

Ezért hívjuk a két fő szakszervezeti tömörülés, a CCOO és az UGT tagjait és aktivistáit, hogy szervezzünk egy nagy menetet Madridba a Rajoy-kormány lemondását és az összes ellenreform és szociális megnyirbálás visszavonását követelve.

A szakszervezetek meg kell találják függetlenségüket a munkásjogok és -vívmányok védelme érdekében. Ezzel találnak új reményt a dolgozók, ezzel lehet visszaszerezni a szervezetek presztizsét, taglétszámát, anyagi függetlenségét.

Elutasítjuk azokat, akik azt mondják, hogy a szakszervezetek megreformálhatatlanok, az ő hátsó szándékuk a szakszervezetek tönkretétele, ők az EU, az Európai Központi Bank, az IMF szekértolói.


Meg kell szerveznünk a harcot szakszervezeteink megtisztításáért, széleskörű vitát kell nyitnunk ebben a tárgyban, amely sikeres csak akkor lehet, ha párhuzamosan folyik azzal: a szakszervezetek szervezzék a mozgósítást egységben a kormánnyal és költségvetési megszorításaival szemben.

 

Kína

 

 

Fel a Nokia ellen!

 

Pontosan egy éve ezrek szüntették be a munkát a Nokia dongguani üzemében (Guangdong tartomány). A vállalatot éppen eladták a  Microsoftnak, a munkaszerződések átlálhatatlanná váltak, a Nokia olcsón és csendben akart elbocsátani. Nagy titokban módosította a Dolgozók kézikönyve szankcióit, a sztrájkkal reagálókat elbocsátásra ítélve.

 

Hetven elbocsátott dolgozó nem fogadta ezt el, bírósághoz  fordult. Ügyvédeik azzal érveltek, hogy a 3000 alkalmazott  kollektív sztrájkja zajlott, más választásuk nem volt, mivel a hivatalos szakszervezet nem állt ki mellettük, a Nokia pedig ürügyként használta az új munkahelyi kézikönyvet az elbocsátásokhoz. Az ítélet a közeljövőre várható.

 

Ha a Nokia («a legnagyobb újrahasznosítási lánc»)  a WWF-fel együtt respektálja is az állatokat, az ENSZ-szel és az EU-val együtt pedig a Földet, igencsak kevéssé respektálja saját alkalmazottait. Bizony, nem tudunk nem gondolni ismét a «vállalatok társadalmi felelősségének» intellektuális szélhámosságára, amelynek ismert bajnoka éppen a Nokia.

 

A dongguani hatóságok a Nokia és a Microsoft oldalán állnak, az ilyeneknek ajánlanak egy sor «könnyítést» ahelyett, hogy a munkajogok betartásának «vulgáris» kérdéseivel foglalkoznának...

 

 

 

 

 

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein

Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738 Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.