Egészségügy: miért hagytuk, hogy így legyen?

A kislány megbetegedett, a háziorvos fel is írt neki valamit, de 3 nap múltán már ordított, fájt a füle is. A fülészeti szakrendelés csak 15 óráig tart nyitva, így a szomszéd segítségével bevitték a legközelebbi kórház – 20 km-re lévő – sürgősségi osztályára. "Várjunk az általános orvosra, vele kell előbb konzultálni" (félórás várakozás annak pontatlan munkakezdése miatt). Határtalan megrökönyödés: a határozottan modortalan asszonyság semmit nem tud tenni, ügyeletes fül-orr-gégész pedig nincs. Egy megyei kórházban. Ilyen ügyelet csak Budapesten van. (Plusz tablettát felírt, de fülcseppeket nem, azt a patikus ajánlotta, az általa felírt tajszám sem stimmelt, a gyógyszert piaci áron kellett megvenni.) Jöjjön az anyuka másnap a gyerekkel a rendelőintézetbe, a rendelés 7-kor kezdődik, de korán kell érkezni, különben nem fér bele. (Az anyuka be is utazott busszal hajnalban a kislánnyal, belefértek; a rendelésre az orvos fél 10-re érkezett, a gyerek közben szenvedett.) Ez az orvos sem kezdett semmit, de az az ötlete támadt, hogy biztosan a torkától fáj, folytassák a kúrát. A közmunkás anyuka – akinek rendes szakmája is van, csak munkát nem talál – a társadalombiztosítást is rendesen fizeti, adózik is, a kislány egyhetes gyógyszeradagja és a – felesleges – utazások viszont elvitték «bérének» 25%-át plusz a  «munkahelyi» hiányzás…

Miért tűrjük, hogy ez a rendszer mindent elkövet azért, hogy a magánrendelések felé nyomjon minket – amit meg sem tudunk fizetni? Miért tűrjük, hogy azok az intézmények, amelyek mi tartunk fenn, a mi pénzünkből, ne bennünket szolgáljanak? Miért hagyjuk, hogy a beteg, a gyerek, a beteg gyerek sem számít? Hogy a kórházakban az orvosok nem csak nyíltan hirdethetik magánpraxisukat, hanem ehhez felhasználhatják a kórházi személyzetet, infrastruktúrát is. Órákat késnek. Ha még pontos időre is hívnak, órákat várakoztatnak. Felesleges köröket írogattatnak velünk. Vizsgálatra rendelnek, ahol «ez a vizsgálat szükséges, de sajnos fizetni kell érte, kéri azért?». Piaci árat kell fizetni a gyógyszerért, mint a kaviárért.

Hol voltunk, amikor az egészségügy óvatos privatizálása megkezdődött, elkezdtek kiszervezni, amikor a személyzet lerohasztásához láttak annak alulfizetésével, amikor az egészségügytől elvonták az anyagi eszközöket, amikor bezárták a részlegeket, a kórházakat, egészségházakat, amikor a magas gyógyszerárakkal családokat dönt romba egy influenza is?

Meddig tűrjük?