2014. november 30., vasárnap

Európában



Görögország: «A kormányintézkedések a középkor szociális viszonyaiba vetnek vissza, a munkanélküliség a rémálom szintjén áll»



 





24 órás sztrájkot hirdetett a GSEE (magánszektor) és az Adedy (állami szektor) szakszervezeti tömörülés a kormány szigorítási politikája ellen, amely csaknem az egész országot megbénította. A görög parlament az EU-EKB-IMF nyomására dec. 7-én kell szavazzon a 2015-ös költségvetésről, amely folytatja a kiadások csökkentését az egészségügy és oktatás területén. Sztrájkoltak az iskolákban, kórházakban, bankokban és állami nagyvállalatoknál; minden hajó a kikötőkben, minden repülőgép a reptereken maradt, mivel a dokkerek és a légiirányítók is beszüntették a munkát. Más szektorok szakszervezetei, pl. a szállodaipari és kereskedelmi is csatlakoztak.
Ebben az évben ez a második általános sztrájk amellett, hogy 20 ezer tüntetés, demonstráció, részleges sztrájk zajlott az országban négy év alatt a szigorítási politika ellen.
 Augusztusban a munkanélküliség mértéke 25,9 % volt, a bérek átlagosan 23,8 %-kal estek vissza 2010 óta.  
 Az ILO adatai alapján a munkahelyek 25 %-a elveszett, figyelmeztetett a «szociális válság elhúzódásának veszélyére».


Nagy-Britanniát is az egyre növekvő gazdasági és társadalmi létbizonytalanság jellemzi
Az ország energiaszolgáltatásának, vasútjának liberalizálása után azok árát emelik, miközben a népesség nagyrészének csökken a jövedelme (munkanélküliség, «nulla órás szerződések», alacsony minimálbérek), a privát nyugdíjrendszer ellenőrizetlen, a lakbérek, lakásvásárlás, oktatás és egészség drágul.  
Az angol választási rendszerben  az ország  650 választókerületében akármilyen kis többséggel választották meg, az győztesként fut be.


12 évig tartó építkezés után, 40 %-os költségtúllépéssel Mario Draghi ultramodern irodaháza
   
Még por van mindenütt, kábelek lógnak, az irodákban kartonok henteregnek, de az Európai Központi Bank épülete áll, az EKB 2600 dolgozója hamarosan beköltözik Frankfurt am Main Ostend kerületébe. Hároméves késéssel és óriási többletköltséggel épült – a mi pénzünkből.
    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.