2014. november 3., hétfő

Mexikó: három meggyilkolt, 43 elrabolt egyetemi hallgató



 



Október 21-22-én az egyetemek országos sztrájkot tartottak. Szept. 25-én Guerrero államban 3 egyetemi hallgatót gyilkoltak meg, Iguala városában 43-ukat a rendőrség zárta el a katonai vezetők cinkosságával és a drogbárók részvételével. A diákok az okt. 2-i tüntetésen akartak volna részt venni (1). Iguala polgármestere, a Demokratikus Forradalom Pártja (2)  tagja utasított arra, hogy ezt megakadályozzák.  

Az újabb megtorlás eddig elképzelhetetlen politikai válságot nyitott. Az eltűnt diákokat keresve nem kevesebb, mint 11  titkos tömegsírra találtak, a holttestek azonosítása szinte lehetetlen. Iguala polgármestere dorgbandákkal és bünözőkkel szövetkezett, az állami kormányzat pedig fedezi.

A diákok szülei gyermekeiket követelik és az állam kormányzójának lemondását.
Iguala polgármestere és cinkosai megszöktek.  

A PRI-PAN-kormányok híven alkalmazzák a privatizációs politikát, a «szabadkereskedelmi» szerződéseket, az olajkincs imperialista hatalmak részére átjátszását, korruptak és megsemmisítik a társadalmi vívmányokat.  

 

A Dolgozók Szocialista Szervezete, az OSTEl Trabajo   lapjában  (3) kimondta, hogy a munkás- és demokratikus szervezetek vezetőié a felelősség, hogy mozgósítsanak az ellenreformokkal szemben, követeljék a 43 eltűnt diák előkerítését csakúgy, mint a felelősök megbüntetését. Az OST eképpen deklarálja, hogy : «Pena Nietonak távoznia kell, mivel felelős abban a politikában, amely a káoszhoz vezet. Hozzátesszük, hogy szuverén alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása szükséges, amely valódi politikai és gazdasági reformokról dönt, megsemmisíti Pena Nieto ellenreformjait, igazságot szolgáltat a diákoknak, követeléseiket megvalósítja, a nemzet természeti forrásait az ipar és mezőgazdaság fejlesztésére fordítja és megsemmisíti az igazságtalan közadósság  további fizetését, mivel ezt az adósságot nem a nép csinálta».


Az egyetemeken folytatódnak a mindennapos sztrájkok és tüntetések.

[1]  1968.okt.2-án Diaz Ordaz kormánya (az állampárti PRI) többszáz diákot lemészárolt Mexikóban, hogy végezzen a diákmozgalommal. Ennek folynak emlékére az egész országban megemlékezések. [2] A PRD a  PRI-ből kiszakadt párt, s magát «baloldaliként» mutatja be.  A PRI-vel megkötött a «Mexikóért Paktumot», ami magába foglalja az elnök, Pena Nieto ellenreformjait. [3] A IV. Internacionálé mexikói szekciója.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.