2014. november 3., hétfő

Európai hírek






Jó tudni
  • Írországban 1997 óta a vízhasználat ingyenes volt. Az akkori kormány úgy vélte, hogy helyesebb, ha az ivóvíz szolgáltatása és a  szennyvíztisztítás az adóbevételekből történik. Ennek az «ingyenességnek» vetett véget 2010-ben a trojka (Európai Bizottság, IMF, Központi Európai Bank) reformsorozata cserébe az  ország «megmentésének programjáért». A Courrier International alapján a reform- és költségvetési miniszter, Brendan Howlin: «Nem volt választásunk. A trojkának lehetetlen volt nemet mondanunk». A lakosság a víz magánkézre adásától, ára emelkedésétől tart, és attól, hogy a társadalom legsérülékenyebb rétege nem jut hozzá. A düh annál nagyobb, mivel a vízórák kihelyezésével megbízott félmagán-félállami céget, az Irish Watert megbüntették, mivel a cégvezetőknek bérük akár 19 %-át elérő bónuszokat osztogatott. Okt. 11-én 80 ezer személy tüntetett Dublinban, nov. 1-én pedig több, mint 120 ezren a szakszervezetek és a People Before Profit, valamint a Sinn Fein felhívására. «Nem is csak a vízről van szó, hanem mindenről, ami az az elmúlt öt évben történt» mondja egy tüntető  (a Le Monde cikke alapján).
  • Nov. 6-án 11 órakor országos tüntetés kezdődik Brüsszelben a kormányzati intézkedések ellen. A demonstrációt ekkor regionális sztrájkok kísérik, majd november és december folyamán országosak is.
  • A francia CGT és FO szakszervezeti tömörülések az elektromos és gázszektor dolgozóit (EDF és GDF-Suez csoport) keddre sztrájkra szólítják az energetikai törvénytervezet ellen, amely privatizációt és a szolgáltatás regionalizációját tervezi.
  • Az eurózónában a munkanélküliség hivatalosan elérte a 11, 5%-ot. Görögországban: 26,4%, Spanyolországban: 24%.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.