2014. november 2., vasárnap

Hírek röviden


  Tegnap politikai tüntetés zajlott Athénban 25 ezer személy részvételével, akik a Dolgozói Front, a GSEE és az Adedy szakszervezeti tömörülések felhívására válaszoltak. Az állami és a magánszektor szakszervezetei november 27-re általános sztrájkot hirdettek Görögországban. A görög rendőrség a 2010 óta eltelt időben több, mint 20 ezer tüntetést tart számon.

 A francia miniszterelnökhöz tegnap nyílt levelet intézett az AFPS (Assotiation France Palestine Solidarité) elnöke, melyben a szervezet kéri, hogy a gázai háborúban izraeli oldalon résztvevő francia állampolgárokat állítsa bíróság elé. Indoklásában szerepel, hogy azok «közvetlen vagy közvetett részvétele»  lehetséges az emberiségellenes cselekményekben. A francia hatóságok adatai szerint az állam 7-8 ezer, többségében Izraelben élő állampolgára teljesít(ett) katonai szolgálatot az izraeli hadsereg kötelékein belül.

 Magyarországon az ügyész ismertette: a vasárnapi netadó elleni tüntetés után Sz. I. Ábel és Z. András segítette G. Antalt, hogy egy üres, 2 deciliteres üveget a Fidesz Lendvay utcai székházának erkélye felé dobhasson, s az üveg eltalálta az erkélyt. Ennek alapján kéri büntetés kiszabását a «segítőkre»…

 «A 127/bis menekülttábor kongói foglya vagyok, tizenkilencünket kedden erőszakkal akarnak a belga hadierők gépével kitoloncolni». Ezzel az sms-sel szereztek tudomást az emberjogi szervezetek arról, hogy a hatóságok bármilyen demokratikus kontroll nélkül a Frontex (az EU szerve) égisze alatt kongói politikai ellenzéki tagokat, közöttük legalább 4 nőt akarnak visszahurcolni oda, ahol a «biztonsági szervek rendszeresen és súlyosan sértik az emberi jogokat». Több humanitárius szervezet hétfőn együtt tüntet Brüsszelben eme barbárság ellen.

 A Numsa, a Dél-afrikai vasas szakszervezet (338 ezer taggal a COSATU tömörülés legnagyobb szervezete) decemberre tanácskozás hív össze, amely «Egységfront» megalakítására tesz kísérletet. A szakszervezet kijelentette, hogy a hárompárti kormánykoalíció (a COSATU - Afrikai Nemzeti Kongresszus – Kommunista Párt) képtelen az apartheidtől örökölt tőkés rend felszámolására, amely pedig «a fekete munkásosztályt szélsőséges nyomorra ítéli».


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.