Kell-e zöldnek lenni? Marxizmus és környezet 1. rész

A IV. Internacionálé francia szekciójának (kommunista internacionalista irányzat) fiatal aktivistái Kell-e zöldnek lenni? alcímmel írtak és terjesztettek egy kis brosúrát, amely Daniel Gluckstein elvtársunk a párizsi nyári táborban elmondott expozéját mutatja be (a L’Internationale szintén publikálta). Első rész.

Lehetséges, sőt, valószínű, hogy sokkolni fogom némelyikőtöket azzal szemben, amit hallani szoktatok. Tudjuk, hogy az a balszerencse ért benneteket, hogy már az anyatejjel magatokba szívtátok a zöldpolitikát, a középiskolában órákat tartottak a hosszantartó fejlődésről, melyet úgy mutattak be, mint érinthetetlen és megkérdőjelezhetetlen igazságot.

Ezért kell olyan dolgokat mondatom, amik nektek esetleg ellentmondásosnak tűnnek, de amit meg kell beszélnünk.

Először is tiszáznunk kell a kifejezéseket. Mi az az ökológia? Maga a tudományos elv a XIX. század közepén tünt fel: az emberi lények és környezetük viszonyát jelenti. Ennyi. Ebben az értelemben a tudománynak ez az ágazata, amely, mint annyi más, nem teszi világossá, hogy egy ökológusnak, környezetvédőnek hogyan lehetnek politikai jellemzői, ahogyan a matematikusnak, biológusnak, fizikusnak sincsenek. Tehát, már itt eltérünk az értelmező szótártól, el kell gondolkodnunk rajta.

Vannak persze emberek, csoportok, irányzatok, amelyek relevánsként a “politikai ökológiát” határozzák meg – amely már különbözik az imént említett tudománytól. Miben állhat egy úgymond «politikai ökológiai» irányzat? Visszatérve a korábbi hasonlathoz, olyan lenne, mint a «politikai biológia», «politikai matematika» - amit aztán már igazán nehéz lenne definiálni. Ennélfogva az ideológia nélküli zöldmozgalom semmit nem mond.

Pedig - gondolkodjunk el ezen is - van ilyen, azaz olyan irányzat, amely ezt a nevet viseli.. Mi, marxisták mélységesen reakciósnak tartjuk. Nem is érdemel különösebb figyelmet, nem ezen kell töprengeni, hanem az emberiség és környezetének viszonyán.

Kezdetnek vegyük a legitim nyugtalanság forrásának kérdését, fenyegeti-e valami az emberiséget és környezetét? Van-e ok nyugtalankodni, vagy az egész probléma csak mindenféle kitalált dologból lett összetákolva?

Van ilyen veszély, azt mondanám, és pedig súlyos – ami persze nem jelenti, hogy akárhogyan kell kezelni, bármi jó lesz elhárítására.

Az emberiség és környezetet közötti viszony gondja nem újkeletű. Időtlen idők óta létezik, annyi ideje, mint maga az emberiség. Pontosan úgy – erről tegnap beszélgettünk – mint a nők elnyomása, amely a kapitalizmus viszonyai között különleges formát vesz fel és a megoldás is különleges formát igényel. Ugyanúgy, mint az emberiség és környezete viszonyait illetően.

Számunkra, akik IV. Internacionálé aktivistái, mi a kitűzött cél?  

Az emberiség felszabadítása a kizsákmányolás és elnyomás béklyói alól, véget vetni annak a rendszernek, amely az emberiség megsemmisüléséhez vezet.

Hát akkor mi az az emberiség ? Nem egy absztrakt kifejezés.

Az emberiség – egy lassú folyamat, amelyben az sokszázezer éven keresztül kiemelkedett a többi állat világából, és azon fokozatosan uralkodni kezdett állandóan javára fordítva a természetet, azt szolgálatába állítva. Az emberiség ezt, az emberi civilizáció ezt jelenti. A majmoktól éppencsak szétvált elődeink és közöttünk ez a lassú fejlődés generációk ezrein át fokozatosan egyre inkább leigázta a környezetét – a természetet –, szolgálatába állította egy rendkívüli tudományos/technikai haladáson keresztül, ezt nevezzük a «termelőerők fejlődésének». Ez tette, hogy mára az emberiség elődei által elképzelhetetlen, fantasztikus tudományos/technikai előrelépés került a birtokunkba.

Mindez a folyamat került (túl gyorsan) veszélybe. Azért, mert a tőkés rendszer, a termelőeszközök magántulajdonán alapuló rendszer túlélésének számtalan területen romboló a hatása,

Olyannyira, hogy már az emberiség létét összeegyeztethetetlen módon, elválaszthatatlanul veszélyezteti. 

Talán a marxisták nem ismerték az emberiség környezetének eme problémáját?

A gond reális, semmi mesterkélt nincs abban, ha azt mondjuk, az emberiség és környezete veszélyben van. De ez még nem oldja meg a problémát, tudni kell hogyan nézzünk szembe vele. Semmiképpen nem igaz, hogy a marxisták ne tudnák. A marxisták nem vártak az úgynevezett ökopolitikusokra, sok példa van rá.

A tőkében Marx ezt írja: «A városi lakosságnak a nagy központokban folyton növekvő arányával a tőkés termelés egyrészről a társadalom történelmi húzóerejét felhalmozza, másrészről nem csak a munkások, falusi dolgozók fizikai  egészségét és szellemét rombolja, hanem megzavarja az ember és a föld közötti kapcsolatot egyre nehezebbé téve a termékenység, a vegyi összetevő elemek helyreállítását, melyeket élelem, öltözködés, stb. formájában elvett (…). A tőkés mezőgazdasági fejlődés nem csak a dolgozók kizsákmányolása művészetének fejlődése, hanem a talaj kifosztásának művészete is; a termékenység rövid távú kiaknázásának minden fejlődése egyben közeledés a hoszantartó termékenység romjai felé. (...). A tőkés termelés fejleszti a technikát és a társadalmi  termelés kombinációját, csak a két forrás egyidejű kimerítését ott, ahonnan a gazdagság jön: a földet és a dolgozót». Marx álláspontja világos: a tőkés fejlődés, a fejlődés kézbentartását elkerülve, nemcsak az elsőrendű termelési erőt – az embert – zsákmányolja ki, hanem a Földet is.

Engels az Anti-Dühring-ben ezt írta: «Az ember maga is a természet terméke, amely környezetében és környezetével fejlődött».

Ennek következtében a marxisták számára lehetetlen a «természet» és az «emberiség» szembeállítása vagy szétválasztása.

Abszurd lenne, hogy aggódunk az emberiség jövője miatt és a természet nem érdekel bennünket. Az emberiség, ha lemond a természet leigázásáról, akkor el fog tűnni. Konkrétan: ha nem vagyunk képesek a természetből hasznot húzni, még ha csak az élelemforrásokról is van szó, el fogunk tűnni.

A marxisták azonban elutasítanak minden természetmegőrzési vagy emberiségmegőrzési törekvést önmagában. A figyelemreméltó és aktuális «Természet dialektikájá»-ban már 150 éve a tudományos eredményekre apellál Engels: «Az állat csak a külső természetet használja és puszta jelenléte hoz létre változásokat; az ember viszont a saját beavatkozásában saját szükségletei elégíti ki, dominálja azt (...). Ugyanakkor ne örvendezzünk annyira a természet feletti győzelemnek. Meg fogja magát bosszulni».

Minden alkalommal tehát, amikor az ember a természetet átalakítja, a természet bumerángként csap vissza, a következményeket meg kell fizetnünk. Engels pontosít: «Minden győzelem leszámítolást jelent, másod-, harmadsorban egészen különböző és beláthatatlan hatással bír, amelyek gyakran megsemmisítik az elsődleges hatást». Azt mondja hát, vigyázat, amikor az ember leigázza a természetet, ha mindent elveszek a természettől, amit elfogyasztok, akkor persze jóllakok, de ennek következményei lesznek és azok visszaüthetnek rám. Ha a források teljes egészét felemésztjük, a jövőben nem lesz mit a szükségletek kielégítésére fordítani.

Engels, aki nem volt igazán «zöldpolitikus» hozzáteszi: «A tények arra hívják fel figyelmünket, hogy egyáltalán nem úgy uralkodunk a természeten, mint egy hódító egy idegen népen, mintha a természeten kívül lennénk, hanem mint amihez hozzátartozunk a magunk valójában, húsunkkal, vérünkkel, agyunkkal, és egész dominációnk inkább abban az előnyben található, hogy együtt a többi kreatúrával ismernünk kell törvényeit, azt értelmesen használni».

A kapitalizmus ellentéte a természet értelmes használatának. Annak, hogy az ember azt értelmesen használja.

Marx, Engels, általánosságban a marxisták, mindig ismerték az emberiség jövőjének problémáját, benne a természetét – valószínűleg elsőként a politikai irányzatok között,

Az is tény, hogy a kapitalizmus fenyegeti az emberiséget (beleértve a természetet). 

Világosan ki kell hát mondjuk, a kapitalizmus abba a stádiumba érkezett, amelyet imperializmusnak hívunk, amely minden téren veszélyezteti az emberi civilizációt, az emberiség létét. Külső háborúk, nukleáris fegyverkezés, általában a fegyverkezési politika, a dolgozói jogok megsemmisítése, a közintézményeké, a társadalombiztosításé, közegészségügyé, stb.

(a második rész néhány napon belül)