Az osztályharc élesedik

Az Internationálé (L’Internationale), 16. sz. 2019. nov. 25.

(szerkesztőségi cikk)

Burzsoá körökben sincs már senki, aki tagadná, hogy kiszámíthatatlan következményeivel közeleg egy újabb pénzügyi válság. «A Wall Street magasan áll, de a befektetők nem hisznek benne», mondja november elején egy pénzügyi lap. A tőzsdék nem tudják eltitkolni, hogy a tőkehegyeket képtelenség valorizálni annak ellenére, hogy  virágoznak a parazita és legdestruktívabb szektorok (fegyverkezés, drog, spekuláció, stb). Az imperialista háborúk (Gáza, Szíria, a Szahel, Jemen) hadszínterei ismét a barbárság elszabadulásának színtere. A termelőeszközök magántulajdonán alapuló rendszer jobban, mint valaha a barbárságba süllyedéssel fenyegeti az emberiséget.

A legnagyobb hatalmú és legimperialistább állam, az USA vezető osztálya a globális helyzet minden ellentmondását tükrözi. A mélyben egyetértés van a két burzsoá párt, a demokraták és a republikánusok között, Trump megdöntésére a demokratákban nincs akarat. Az akár az elnök elmozdításához vezető alkotmányos vizsgálat procedúrája, amelynek megindítását a demokrata vezetők sokáig elutasították, tagadhatatlanul az amerikai burzsoázia válságának jele. Trump, szlogenje az «America first» utal arra, hogy a világrend fenntartásának feladataitól szabadulni szándékozik ugyan, mégis sokkal inkább intervenciós politikához vezetett, azzal a veszéllyel, hogy annak kézben tartására nem képes.

Az utóbbi három hónapot azonban a tömeges forradalmi folyamat elmélyülése szintén jellemezte. Algériában már 9 hónapja tömegek fejezik ki akaratukat az illegitim rezsimmel való szakításra. A rendszer, amelynek törvényei a szénhidrogénkincset a multiknak kiszolgáltatják, megerősítette imperialista alávetettségét. Libanonban szociális követelésekből kiindulva a tömegek a vallási intézményeket kérdőjelezik meg. Irakban, Iránban különféle és nemritkán ellentmondásos mobilizáció alakult ki. Iránban a dolgozó nők tömegei utasítják vissza életkörülményeik megnehezítését, nem fogadván el, hogy az iráni gazdaságot megfojtó imperialista «szankciók»  áldozataivá legyenek. A válasz a kegyetlen megtorlás, a mollahok rendszere azon erőket támadja, akik egyedüliként lennének képesek Irán függetlenségének megvédésére.

Három hónap óta Kínában, Hong Kongban utasítják el a pekingi bürokraták és a Hong Kong-i tőkések kifundálta egyezséget, a kiadatási törvényt. Az ellenállást a brutális megtorlás, az imperialistabarát erők összes eltérítési kísérlete sem törte meg. Európában a katalán nép kelt fel a spanyol monarchia, a francoista örökség ellen, míg Franciaországban a munkásosztály az V. Köztársaság intézményeinek fenállása óta az egyik legreakciósabb, a Macron-kormánnyal szembeni ütközés útját keresi. 

Az amerikai kontinensen Haitiben tömegek tagadják meg az UNSZ-csapatok katonai megszállásának köszönhetően hatalmon tartott Jovenel Moïse-bábrendszert. Ecuadorban a Moreno-kormány éppen csak megmentette bőrét a tömegmobilizációval szemben. Brazíliában Lula kiszabadulása megerősítette a 2018 októberi választások csalásának tényét, Bolsonaro máris destabilizálódott. Chilében fellendült a forradalmi mozgalom elvetve a szocialista-kommunista vezetésnek (és a 2017-ben létrehozott Frente amplionak) a Pinochet-diktatúrától öröklött intézményektől függését. Hozzáadhatjuk Macri választási vereségét Argentínában, a kolumbiai általános munkabeszüntetést, a mexikói  maquiladoras-sztrájkot, stb.

Az osztályharc folyamata nyilvánvaló magában az Egyesült Államokban is. Egyik faktora, és nem is a legkisebb, ami a burzsoázia válságát növeli, a «legklasszikusabb» osztályharcos forma: a General Motors 47 000 munkásának másfél hónapos sztrájkja, a chicagoi pedagógus- és nem-pedagógus ezrek tizenegy napos munkabeszüntetése szakszervezeteikkel együtt (néha pedig a szakszervezeti vezetők kiegyezésének ellenére). 

A forrongással szemben Washingtonnak ellentámadásba kellett lendülnie, lásd a bolíviai államcsínyt november 10-én a legális elnök, Evo Morales lemondásra kényszerítésével. Az amerikai imperializmus a kontinens minden népét figyelmezteti, hogy ki a gazda.

Soraink írása közben kaptuk bolíviai levelezőnktől: «November 11 óta nap mint nap tömegek menetelnek a kormány székhelye elé La Paz-ba  (...). Nov. 16-án széleskörű népi gyűlést tartottak, dolgozók, fiatalok, a negyedek lakosai gyűltek össze El Altoban a whipala (a 2009-ben alkotmányosan elismert quechua és aymara zászlók) mögött, melyekre fekete szalagot kötöttek a katonai/rendőri erőszak miatti népharag jelzéseként. Az erőszakszervezetek erőszakos fellépése eddig már 23 halottat, többszáz sebesültet, letartóztatott személyt jelent. El Alto mind a 14 kerülete képviseltette magát, a parasztság 20 tartományból, Alto Beniből (Bolívia keleti része) egyebek közt. El Alto lakókerületi tanácsai föderációjának (Fejuve) vezetőit a tömeg korruptnak ítélte, mely nem képvisel semmiféle népérdeket, új Fejuve-vezetés választott.  Főbb döntései között szerepel Jeanine Anez, az ország önjelölt elnökének lemondása, a politikai foglyok azonnali szabadon bocsátása és a határozatlan időre szóló sztrájk ezer útkereszteződés blokkolásával».

Bolíviában eképpen bontakozik kis a proletárforradalmakra jellemző klasszikus folyamat, amelyben a tömegek spontán módon keresik sorsuk saját kézbe vételét. Az osztályharcnak ez a felső fázisa ütközik akadályokba, ahogy levelezőnk írja: «november 10-én a COB szakszervezet legfőbb vezetője, Juan Carlos Guarachi lemondásra szólította Evo Moralest “az ország békéjének megőrzése érdekében”. A COB jobboldala (és legfőbb komponense) szakított Evo Morales kormányával». November 12-én a legharcosabb szakszervezet, a FSTMB (Huanuni régió bányászai) határozatot hozott azok ellen, akik a jobboldalnak nyújtják kezüket. (…) De eddig még ez a szakszervezet sem mozgósított».

Arról van szó, hogy Bolíviában – sajátos formában – az összes történelmi kor leglényegesebb ellentmondása jelenik meg úgy, ahogyan a IV. Internacionálé alapító programja leírja. Egyik oldalon az objektív körülmények az elnyomott és kizsákmányolt tömegeket a forradalmi felkelés útjára viszik a tőke igájával szemben. A másik oldalon pedig a bolíviai munkásmozgalomban a szubjektív körülmények éretlensége, a  forradalmi vezetés hiánya (ebben a példában a COB vezetése) teszi nyilvánvalóvá a kapitulációt. (1).

Ennek az ellentmondásnak a feloldására köteleztük el magunkat mi, a IV. Internacionálé aktivistái abban a harcban, mely a szükséges forradalmi párt létrehozására irányul a burzsoáziával, az imperializmussal való szakítás vonalán.

Folyóiratunk az ezt megelőző számban (15-ös, 2019. aug.) a tegnapi és mai népfrontok témájában jelentetett meg cikket. Ahogyan írtuk, nem a «történelem homályába vesző» kérdésekről van szó, hanem az élcsapat felfegyverzéséről a nagyonis aktuális folyamatokban. Ezt illusztrálják tökéletesen az utóbbi hónapok eseményei.  

Chilében az erősödő forradalmi hullámmal szemben, amely alkotmányozó nemzetgyűlést követel, olyan manővereket látunk, amelyek a Piñera-kormányt és a diktatúra alkotmányát akarja megőrizni. Időben legutolsó a jobboldali pártok és szocialista párt, valamint a Frente Amplio vezetői által kiadott nyilatkozat egy «népszavazásért» 2020 áprilisában, az új alkotmány ügyében. Az új alkotmány kidolgozóinak választásáról van szó, akik azt 2020 októberére elkészítenék ... a jelenlegi intézményi keretekben! A chilei kommunista párt vezetői nem írták alá a nyilatkozatot, de szintén a népszavazás mellett álltak ki. A népfront klasszikus menete a fennálló intézmények megőrzése. Ennek opponál a IV. Internacionálé programja azzal, amit 1917-ben a bolsevikok címeztek a mensevikeknek és a forradalmi szocialistáknak: «Szakítsatok a burzsoáziával, vegyétek kezetekbe a hatalmat!»

Ugyanekkor Spanyolországban is formálódik egy szövetség a spanyol szocialista párt és a Podemos között. Ott is a monarchia intézményeinek megőrzésről van szó, és a tömegek régi keltezésű összecsapásáról az IMF- és trojka-tervekkel szemben, amely a 2017-ben a köztársaságot meghirdetett katalóniai forradalmi felkelésben csúcsosodott ki. 

Algériában a Szocialista Erők Frontja (FFS, a Szocialista Internacionálé tagja), a Demokratikus Alternatíva Paktum (PAD- pártcsoport, ennek tagja a PT, az algériai Dolgozók pártja is) november elején tett közzé egy felhívást «befogadó, globális és őszinte párbeszéd érdekében országunk végérvényes megmentésére», elősorban azért, hogy «az ország döntéshozóit ésszerűségre és bölcsességre» bírja. Nov. 10-én a PAD kommünikében hirdetett «országos konferenciát ezeknek az erőknek az összegyűjtésére (mármint a demokrata alternatíva összessége.. és mások, az ettől «jobbra» állók – a szerk.), ünnepélyes alkalom lesz a demokratikus átmenet rendszerváltó szuverén alkotmányozó folyamatának szentelt megoldás megerősítésére.» A nyakatekert megfogalmazás az alkotmányozót (nemzetgyűlést) akarja aláaknázni, valójában elbarikádozni az utat az intézmények megőrzésére irányuló politikai kombinációk előnyére.

Számos példát tudnánk még sorolni ezen népfront politikai aktualitásáról, úgyismint az ANC (Afrikai Kongresszusi Párt) - kommunista párt - COSATU (szakszerv-i szövetség) kormánypolitikáját Azaniában (Dél-Afrika) a nagy köztulajdonban levő vállalatok (Eskom és South African Airways) privatizációjáról, mely ellen fellépnek a fekete dolgozók szakszervezeteikkel sztrájkolva. 

A népfrontok nem akármilyen körülmények között támadnak fel. A fasizmussal együtt jönnek létre, írja az Átmeneti program, «az imperializmus egyik utolsó segítségeként a proletárforradalom elleni harcban». Ebben az értelemben a népfront a proletárforradalom kifejeződésének ellentéte. Ha a népfrontok ma elősereglenek mindenhol, azért van, mert szembe kell nézniük a forradalmi hullámmal, amely Chilétől Algérián át Spanyolországig különböző formákban a világhelyzet jellemzője.

Ebben a környezetben, amelyben a dolgozók sokszor igen nehéz körülmények között, de küzdelemre kötelezik el magukat, a munkásosztály politikai függetlenségének védelme minden munkásmozgalmi irányzat számára alapvető, ha a munkásosztály emancipációjának, felemelkedésének segítségét tűzte ki maga elé. *

Ezért van nagy jelentősége a világ 52 országából származó 401 munkásaktíva és a Nemzetközi Munkásbizottság széleskörű tanácskozási felhívásának 2020 novemberére a «háborúk és kizsákmányolás ellen, a Munkás Internacionáléért».

A harmadik nemzetközi konferenciát előkészítő «IV. Internacionálé rekonstrukciós szervezőbizottsága» tagjai és szervezetei fenntartás nélkül hozzá kívánnak járulni annak sikeréhez.

*első magyarországi aláírók: Artner Annamária, Tamás Gáspár Miklós, Albert Iván, Somi Judit

(1) Miután Morales a szövetkezeti bányaszektor kiterjesztésére tett felhívást, amely a COB pozícióit gyengítette, a revizionista központ a kapitulációt burkoltan igazolta (Informations ouvrières, n° 579): «ez megmagyarázza, hogy a COB és a bolíviai bányadolgozók szakszervezeti föderációja nehezen védheti Moralest a jobboldali puccsal szemben». Nem, semmi sem igazolja, hogy a fő munkásszervezet vezetői semlegesek maradjanak a Trumpot szolgáló halálsvadrodokkal szemben!