Figyelmeztető kiáltvány 2. rész

 

A 4. Internacionálé rekonstrukciójának szervezőbizottsága (CORQI) figyelmeztető kiáltványa:

a dolgozókhoz, fiatalokhoz, az egész világ munkásaktivistáihoz és mindazokhoz, akik végezni akarnak a tőkés kizsákmányolással

(2020. november 8-9-10.)

2. rész

 

4/ Közel nyolc hónap telt el, és márc. 24-i nyilatkozatunk aktualitása nem csökkent. Az emberiséget a pandémia második, még puszítóbbnak ígérkező hulláma éri. Némely tőkés kormány (közöttük a válság által leginkább sújtottak) előrevetítik a pandémia harmadik hullámának érkezését.

Az észak-amerikai pénzügyi tőke szakértői a korszakot már el is keresztelték «másik nagy gazdasági válságnak» nyílt utalással az 1929-1933-as gazdasági világválságra. A világ legerősebb pénzügyi tőkéjének szakértői először is magának az USA-nak a munkaerőpiaci helyzetére alapozva vonják le ezt az értékelést. A munkaerő soha nem látott sokkot kapott. Áprilisban az összes munkaerő fele, azaz a 160 millióból 80 millió legalább két hónapig munka nélkül maradt. Októberben pedig még mindig több mint 25 %-uk. Az összeomlás pedig nem konjunkturális, az iparágak többsége végleges elbocsátásokat jelentett be, ehhez adódik a föderális kormány munkahely-megszüntetése (több mint egymillió), és a kis- és középvállalatok csődje. Trésor Lawrence Summers, volt pénzügyminiszter szerint a «nagy gazdasági világválság óta a pandémia jelenti a legnagyobb veszélyt az USA jólétével szemben». Tanulmányok alapján az amerikai imperializmus eme vezető politikusa az első Covid-19 hullám alatti veszteségeket 16 000 milliárd dollárra becsüli, amely kvázi egyenlő a világ első tőkés hatalmának GDP-jével. Pedig még csak a járvány első szakaszánál tartottunk.

Ez a realitás nemcsak az USA-ban, de az egész világban, nem az olyan-amilyen gazdasági következmények, hanem a termelőeszközök magántulajdonán alapuló tőkés rendszer összeomlása. A világjárvány korábbi szakaszában érő összeomlás felgyorsult ez alkalommal. Az ipari munkahelyek – általánosabban a termelőerők – tömeges tönkretétele a világ vezető imperialista államában természetesen az összes földrész összes országára kihat.  Az ILO szerint csak a 2020-as év második negyedévében 400 millió teljes munkaidősnek megfelelő álláshely szűnt meg. Leginkább az «informális gazdaság» dolgozóit és vállalatait érinti súlyosabban. Az ILO becslése alapján a bezárások miatt 1,6 milliárd dolgozó érintett (vagyis a világ informálisan dolgozó teljes létszámának 76 %-a), fiatalok elsősorban. Ennek a különösen sebezhető rétegnek munkabérvesztése jelentős és a szegénységi arányt látványos gyorsasággal növeli.

5/ Az egész világ helyzetére jellemző a tömeges termelőerők, bennük a proletariátus termelőerejének destrukciója. Néhány hónap alatt tűntek el munkahelyek százmilliói a munkásosztály legsérülékenyebb szektorait sújtva. A prekárius munkahelyeket, az informálisakat, a határozott munkaszerződéseket, a diákok túlélését elősegítő kis munkákat likvidálta elsőnek általában előzetes értesítés, garanciák, kártalanítás nélkül. Proletárok és családjuk  százmilliói kerültek az abszolút nélkülözés köreibe. Magukat hirtelen munka nélkül találták a nők és a fiatalok, a dalik Indiában (érinthetetlenek kasztja), a fekete és latino eredetű dolgozók az USA-ban, és persze mindenütt a «megkülönböztetett kisebbségek». A legvulnerálisabb, a leginkább kizsákmányolt rétegeken túl a munkásosztály egészét érinti – ideértve a legjobban kvalifikáltakat, a határozatlan időre szerződötteket és státusszal rendelkezőket –, mindenki a prekaritás felé tolódik.

6/ Az USA, a legnagyobb imperialista hatalom szívében is mélységes a válság, pedig az az állam a tőkés rendszer kulcsa. Itt lelte meg gyökereit a dolgozók és fiatalok növekvő ellenállása, amelynek élcsapata a «Black Lives Matter» mozgalom. A munkásosztály legelnyomottabb, leginkább kizsákmányolt rétegének, a fekete munkásosztálynak a politikai fellépése ez a mozgalom. Előtérbe helyezi a minden állampolgár egyenlő jogainak demokratikus kérdéseit, támadja a politikai rendszer azon alapjait, amelyekkel a tőkésosztály gyakorolja uralmát az USA-ban.

A korábban az észak-amerikai tőkés felhalmozás eszközeként rabszolgának használt fekete populációt azóta is mindig a legelemibb jogokat is tagadó intézményes keretben tartották. A nagyvárosok tüntetéseiben megmutatkozó és egyre növekvő lázadás a rendőri brutalitással és gyilkosságokkal szemben szintén célozza az állami intézményeket, amelyek biztosítják a tőkés kizsákmányolás körülményeit.

A dolgozók, a fiatal feketék akarata maga egy felhívás minden dolgozó, minden elnyomott felé a megszerveződésre, a harcra, saját szervezeteik kikovácsolására, a két imperialista párt, a demokraták és a republikánusok igájának szétzúzására, az összes dolgozót magába foglaló párt, egy Labor Party előtti út megnyitására, amelyhez kötődik is a fekete munkáspártért vívott harc.

7/ A proletariátus tömeges megsemmisítését (amelynek egyik formája az osztályharcban két évszázad alatt kivívott, a kizsákmányolásnak határt szabó garanciák megkérdőjelezése) a jelentősen meggazdagodott  társadalom másik pólusán a tőkés profit robbanása kíséri. Egy szeptemberben publikált jelentés szerint az USA leggazdagabb 643 milliárdosa hat hónap alatt 845 milliárdot zsebelt be. A világ tőzsdéi megrándultak a központi bankok által kibocsátott likviditási hullámtól. Hivatalosan a gazdaság, a munkahelyek «fellendítésére», valójában a multinacionális vállalatok átstruktúrálását segíti, vagyis a «terméketlennek» vagy elégtelenül termelőnek ítélt munkahelyek soktízmillióitól való megszabadulást. De – és ez az ellentmondás –, a likviditási hegyeknek (kerül, amibe kerül) meg kell találniuk revalorizációjuk eszközeit. A fogyasztás fellendítése hiányában is.

A tőkés rendszer imperialista, rothadó szakaszának alapvető ellentmondása mutatkozik meg: egyik oldalról az a tendencia, hogy a szinte határok nélküli termelőerők képesek többet termelni, mint amennyire az emberiségnek megfelelő életfeltételekkel szüksége lenne; másik oldalról a profit hajhászása, amely állandóan a termelőerőket pusztítva méginkább csökkenti a piacnak azt a kapacitását, hogy elnyelje mindazt, amit képes lenne megtermelni.

Ez a válság kétség nélkül a tőkés társadalom teljes történetében úgy marad meg, mint a termelőerők legnagyobb pusztítása világszinten (a XX. század két világháborújától eltekintve). De ugyanakkor – mivelhogy mindenáron profitot kell létrehozni – a parazita gazdasági aktivitás bimbózása is új virágzásba kezd, akár a spekulációról van szó, akár az adósság gazdaságáról, a munkahelyek destruktív automatizálásáról vagy a fegyverkezés gazdaságáról.

8/ A Covid-válság teljes közepén 5 multinacionális és digitális vállalat (Google, Amazon, Apple, Facebook, Microsoft) az összes rekordot  felülmúló profitot könyvelhetett el. Piaci kapitalizációjukat (a tőzsdéken) ma 7 000 milliárdra dolllárra értékelik (Franciaország és Németország együttes GDP-jének megfelelő érték). Mivelhogy szinte mind kvázi monopolhelyzetben van piacán, a pandémiából óriási hasznot húzott a home office fejlődésével, a termelési folyamatok digitalizálásával. A kormányok szándéka megnyugtatta őket, hogy szándékukban áll ezt a vonalat folytatni, hiszen 40 %-kal nőtt forgalmuk a világjárvány kitörése óta. Ami pedig ezen cégek vezető menedzsereit illeti, azok is csúcsot értek el, elérik az 500 milliárd dollárt.

Ezeknek a szörnyű rekordoknak annál nagyobb a jelentőségük, hogy ezzel egyidőben összeomlottak olyan régi szektorok, mint a kőolaj-, a légiforgalmi, az autóipari. Szolgáltatások is, amelyek néhány éve még munkahelyeket teremtettek, most pedig milliószámra likvidálják azokat.

(a harmadik rész néhány nap múlva olvasható)