2013. június 13., csütörtök

Állásfoglalás


          IV. Internacionálé

                international-secretariat@laverite.org


Portugália

A 2013 jún. 27-i általános sztrájk előtt

Minden szakszervezet, nevezetesen a CGTP, UGT és az autonómok is egyetértenek az általános sztrájk megszervezésével. A CGTP, a legnagyobb tömörülés «a kormány távozásására, előrehozott választásokra» szólít. Párhuzamosan a szocialista párt vezetése nyíltan lemondásra szólítja a kormányt.

Ez a kormány a 2011. jún.5-i választások eredményeképpen két jobboldali párt kompozíciója. Programja a trojkával diktálta memorandum, melyet 2011 májusa elején írt alá. Abban az időben a szoc. párt vezetése is aláírta.

A memorandum alkalmazása a két utóbbi évben  hallatlan támadást jelent a munkásmozgalom ellen, a jogok és vívmányok, a közszolgáltatások ellen. Hatalmas mozgósítások kezdődtek, a múlt év szeptemberében például többszázezer portugál tiltakozott az egész országban, szektoriális sztrájkok folytak, pl. a pedagógusoké, a közigazgatási dolgozóké, a dokkereké, a TAP-dolgozóké, stb.

A volt köztársasági elnök, a Szocialista Párt megalapítója,  Mario Soarès a kormányt politikai hullának jellemezte. A forradalmi robbanás veszélye mindenkiben felmerül.  Ebbe a keretbe illeszkednek a legfőbb szakszervezeti vezetők nyilatkozatai, azt állítják, ezzel a kormánnyal nem lehetséges tárgyalásokba bocsátkozni. Soarès ezek alapján próbált alternatívát felálllítani.

2013. máj. 30-án a lisszaboni egyetemen a szocialista, kommunista párt, a baloldali blokk vezetői jelenlétében nagygyűlésen vett részt. Soarès még arra is célozgatott, hogy a kormánypárt egyes vezető személyiségei sem helyeslik a jelenlegi Passos Coelho-kormány tevékenységét. A nagygyűlés deklarált célja az volt, hogy a trojka memorandumának újratárgyalása bázisán változás szülessék.

Ugyanakkor az osztályharc területén a szakszervezetek jún. 17-től kezdve sztrájkra hívnak.


*

*    *

A május 30-i nagygyűlésen résztvevő  Marinha Grande-i MRMT-delegáció nyilatkozata


A volt köztársasági elnök, Mario Soares a lisszaboni egyetem Nagy Amfiteátumában, a «SZABADÍTSUK MEG AZ ORSZÁGOT A SZIGORÍTÁSOKTÓL» témájában tartott gyűlésen minden parlamenti képviselőnek, a nyugdíjasszervezet elnökének és az egyetemi rektornak megadta a szót. A munkásosztály és az állampolgárok képviseletét valló pártok, szervezetek jelen voltak.

Mindenekelőtt üdvözölni kell Soares eme kezdeményezését, mely a szükséges egység és a jelenlegi kormánnyal szembeni alternatíva érdekében pozitív lépés. Valószínűleg a jelen levő tömeg is így vélte.

Mario Soares felszólalásában a kormányt gyűlöltnek és illegitimnek minősítette, amely nem tud a nyilvánosság elé lépni anélkül, hogy ki ne pfújolnák, de az alkotmány ellenére tovább folytatja a törvényhozást és az országot katasztrófába sodorja. Politika hulla, amelynek véget kell vetni. Ez volt a többi hozzászólás megállapítása is, mely valóban takarja a realitást.

De mit tartalmaz az alternatíva?

Ilyen-olyan különbséggel a hozzászólásokból az derült ki, hogy a szigorításokkal szemben a memorandumot újra kell tárgyalni, illetve az adósságfizetés határidejét szeretnék kitolni.

A memorandum konkrét intézkedései a következő szektorok lebontása:

      egészségügy,

      közoktatás,

      társadalombiztosítás.

Tömeges elbocsátások a közigazgatásban, közszolgálatban, nyíltan vagy a mobilitási törvény alapján rejtve;

Kis- és középvállalatok bezárása, mely súlyosan növeli a munkanélküliséget;

A rentábilis állami vállalatok privatizálása.

Ezt kellene újratárgyalni? Az adóságszolgáltatás határidejéről kellene módosítást kérni? Ez lenne a kiút a dolgozók, fiatalok, nyugdíjasok számára?

Mi azt gondoljuk, hogy ellenkezőleg, olyan kormány kell, amely véget vet az ország tönkretételének, visszatér az 1974. ápr. 25-i forradalom útjára, amely nem a trojka referendumán és annak intézkedésein alapul. A munkásosztály képviseletét valló pártok feladata az lenne, hogy ezt segítsék elő, az egység létrehozását, az egyesült mozgósítást ennek érdekében.

E cél érdekében szervezünk nyílt vitát jún. 29-én a Köztársasági Ellenállási Múzeum és Könyvtár helyiségében Lisszabonban.

Álvaro Neto  Órfão – az Alkotmányozó Nemzetgyűlés képviselője,  Marinha Grande volt polgármestete, Szocialista Párt

Aires Rodrigues – Alkotmányozó Nemzetgyűlés képviselője – POUS

Licínio de Sousa  -   BE (Baloldali Blokk)

Pedro Correia – építész

António Crespo –CGD  nyugdíjas

Marinha Grande, 2013. május. 5.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.