2013. június 19., szerda

Brazília


Újabb „sikerország” népe jelent meg az utcákon


(Humanité – transform!)


A törökországi tüntetéssorozat után egy újabb gazdasági „sikertörténetről” derül ki, hogy abból - a kétségtelen szociális vívmányok ellenére - csak kevesen részesülnek. Hazai párhuzamot sem nehéz találni - miközben az oktatás és az egészségügy nem kap elegendő pénzt, a stadionokra való pazarló költekezést és a nyomában járó korrupciót még az igazán focibolond brazilok is megelégelték.

A tömegközlekedés árainak növekvő költségei, a kormányzati korrupció és a labdarúgó Mondial előkészületeire fordított pazarló költségek… Brazíliát hétfőn 21 év óta a legjelentősebb szociális tüntetés-sorozat rázta meg, amely több mint hét órán át tartott több városban, Rio pedig a városi guerilla hadviseléssel is találkozott.

Körülbelül 200.000 tüntető vonult fel hétfőn Brazília nagyobb városaiban miközben az ország növekvő elégedetlenségi hullámmal néz szembe. A társadalmi hálózatok által szervezett tüntetések több mint fél tucat agglomeráció működését zavarták meg, köztük olyanokét, mint Rio de Janeiro, Sao Paulo, Brasilia sőt még Belo Horizontét is. A legnagyobb ilyen mozgósításról van szó 1992 óta, amikor Fernando Collor de Mello korábbi köztársasági elnök korrupt kormánya ellen tüntettek, aki a szenátus elé került politikai ügye miatt mondott le. A tüntetések két hete ismétlődnek Brazíliában a gazdaság lelassulása és az erős infláció miatt.

Ezek a tiltakozások akkor folynak, amikor az ország megvédte a Konföderációs Kupát, az egy év múlva sorra kerülő Mondial kicsinyített főpróbáját.

A főváros volt a színhelye a legnagyobb tüntetésnek. 100 ezer ember vonult fel Rio de Janiro utcáin, először békésen, a tömegközlekedési tarifák emelése és a labdarúgó Mondial-2014 előkészítésére fordított pazarló költségek ellen, mielőtt az éjszaka beálltával kitört volna az erőszak. A tüntetők egy kisebb csoportja támadást intézett Rio állam parlamentje ellen. A rohamrendőrség végül szétszórta őket az éjszakába. Sao Paulo-ban, ahol 65 000 tüntető vonult fel az Avenue Paulista-n, egy csoport megpróbált betörni a helyi parlamentbe, de a rendőrség könnygázgránátokkal megállította őket. Brasilia-ban, ötezer tüntető tiltakozott a kormányzati negyedben, amely a hatalom szimbóluma. Közülük körülbelül 200-nak sikerült felmászni a parlament tetejére, ahol elénekelték a brazil himnuszt, majd maguktól lejöttek. Hasonló jelenetek ismétlődtek Porto Alegre, Curitiba, Belo Horizonte városokban, a teljes Konföderációs Kupa sorozat idején, amely az egy év múlva sorra kerülő Mondial miniatűr változata.

„Megérkeztünk a nép házába. Ez az első lépés, hogy megmutassuk, nem vagyunk halottak; azt képzelték, hogy az emberek megállnak futballt nézni, de Brazília nem csupán ebből áll”, jelentette ki Bruno Pastrana, 24 éves diák, aki a brasiliai Nemzeti Kongresszus tetején ült. A brazil hatóságok azt remélték, hogy a Mondial, majd a 2016-os olimpiai játékok alkalmat adnak arra, hogy illusztrálják az ország növekvő szerepét, emelkedő hatalmát a nemzetközi színtéren. „Hosszú évek során a kormány eltűrte a korrupciót. Az emberek a rendszer ellen tüntetnek” – véli Graciela Caçador, 28 éves sao paulo-i lakos. „Milliárdokat költöttek stadionépítésre és semmit sem az oktatásra és az egészségügyre” – tette hozzá.

A kormány először megdöbbent ennek a politikamentes mozgalomnak a kitörésekor az elmúlt héten, a tömegközlekedési tarifák emelésének bejelentése után. Jelenleg úgy látszik, hogy a mozgalom új dimenziót kapott, amelyet nagymértékben táplált az elmúlt héten a rendőri erőszak miatti felháborodás. „Gyere, gyere, gyere az utcára, gyere!”, skandálták a tüntetők Rióban egész délután, miközben a városközpont irodáinak magas tornyaiból az alkalmazottak fehér papírdarabokat dobálva fejezték ki támogatásukat.

Félárbocon a növekedés és infláció van

„Nem fogjuk megengedni, hogy tüntetők zavarják meg az eseményeket, amelyek megrendezését magunkra vállaltuk” – figyelmeztetett néhány órával korábban Aldo Rebelo sportminiszter. A megbékélés látszatának fenntartására néhány órával később Dilma Rouseff elnök helyesbített, kijelentvén, hogy „a békés tüntetések legitimek és a demokráciához tartoznak”. „Az ifjúság tulajdonsága, hogy tüntet”, tette hozzá egy nyilatkozatában. Ez a tiltakozás fokozódik, miközben Brazília a viharos gazdasági és társadalmi fejlődés évei után egy kényes perióduson megy át, amelyet lelassult növekedés és emelkedő infláció jellemez, főleg ami az élelmiszeripari termékek árát illeti. A kormány népszerűsége júniusban nyolc százalékpontot esett, első ízben Dilma Rousseff 2011-es elnökké választása óta, aki azért a 2014 végi választás favoritja maradt.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.