2013. június 8., szombat

Törökország


Sztrájk a kormányellenes tüntetőkkel szembeni megtorlás után





48 órás sztrájkra hívott a köztisztviselői szakszervezeti szövetség az utóbbi napok repressziója nyomán.

Az események azzal kezdődtek, hogy a rendőrség vízágyukkal és könnygázgránátokkal támadt Isztambulban a Gezi park fáinak kiirtása ellen békésen tiltakozókra, akik nem értenek egyet azzal, hogy a kormány a Taksim tér újjáalakításához a parkot megszüntesse. Az összecsapások folytatódtak, a tömegek most már Erdogan minisztelnök lemondását is követelik az egész országban mintegy 50 városban, közöttük a fővárosban is. Tiltakoznak az iszlamizációs törekvések, a szabadságjogok megkurtítása, a kormány önkényuralma ellen. A mozgalomban sok a fiatal, az egyszerű állampolgár és ellenzéki erők is részt vesznek a Le Monde szerint. Olaj a tűzre, hogy egy ankarai tüntetőt golyó általi halál ért minden valószínűség szerint rendőrségi fegyverből. A tüntetések tovább szélesedtek s ebben a helyzetben hív általános sztrájkra a (240 ezer taggal bíró) KESK szakszervezet az «iszlám-konzervatív, demokráciaellenes kormány»  brutális megtorlása ellen.

Törökország: semmi nem lesz olyan, mint azelőtt

A kormányok, jobb- és baloldaliak, melyek ugyan mindnyájan meghajolnak az Európai unió diktátumai előtt, most «szemeiket Törökországra vetik» és észlelik, hogy a «fiatalok, a dolgozó tömegek, a nép saját szervezeteikkel a reakciós erők elsöprésére szövetkeznek.»

Egy török aktivista, az IKP (Munkástestvériség Pártja) tagja a mozgalom jövőjéről, a különféle politikai erők lépéseiről és a tűntetők akaratáról beszélve  összefoglalja:  "a kulcskérdés ma az, hogyan reagál a munkásosztály, nevezetesen a szakszervezetek, támogatják-e a követeléseket". A KESK mellett a DISK (Forradalmi Munkások Szakszervezeti Konföderációja) is a sztrájkfelhívás mellé állt.  A rendőrségi megtorlásnak már több halálos áldozata és 2800 sebesültje van. A mozgalom folytatódik, most már a politika foglyok szabadon bocsátását, az iszlamizációval szemben a kemali világi állam folytatását követeli.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.