2013. június 17., hétfő

Magyar grimasz





 
Orbán Viktor kormánya 2012-ben Bokros Lajos ideje óta nem látott megszorítást hajtott végre annak elérése érdekében, hogy a hiányt 3 százalék alatt tartsuk, és ezzel kikerüljünk az uniós túlzottdeficit-eljárás alól. Most újabb megszorítások jönnek. – Szentséges isten, már megint lefeküdt az Uniónak? Hanyadszor is erőszakolja meg?
 
Az alapvető jogok biztosa szerint sérti az emberi méltóságot és az egyenlő bánásmód követelményét, hogy egy cég megkülönböztető jelzés viselésére kötelezte a közfoglalkoztatottakat. – De a sárga mellény még mindig szebb tőle, mint a sárga csillag.
 
Pintér Sándor tavaly tervbe vette, hogy az oktatási intézményekbe irányított rendőrök akár testi kényszert is alkalmazhassanak a rossz, törvényszegő diákokkal szemben. – Most azon spekulál, hogy a pedagógusok ellen is.
 
Petr Nečas leköszönő cseh miniszterelnök néhány órával korábban még olyan nyilatkozatot adott ki: meggyőződése, hogy pártján belül a többség támogatását élvezi. – A róka hasonlóan nyilatkozott a baromfiudvarban tett gyümölcscsöző látogatása után.
Orbán a gátról egyenesen a parlamentbe sietett. – Zorro, Tarzan és Batman mélyen elpirultak.
Miért blamálja magát Schmuck Andor Bajnai Gordonnal? – Mert Bajnai is Schmuckkal.
A Honvédelmi Minisztérium kidolgozta az új életpályamodell tervét, amely a katonáknak garantált állami munkalehetőséget kínál. Új illetményemelés is várható. – Garantálta a magyar részvételt minden háborúban, mint ma Afganisztánban, Maliban. Várhatóan az illetményt is mi fizetjük.
Válni akaró házaspárként buktattak le ügyvédeket a NAV-osok. – Érdekesebb volna, ha házaspárok buktatnának le ügyvédként NAV-osokat…
Két hét múlva nyitnak a nemzeti dohányboltok, de van olyan üzlet, ahol emiatt már nem töltik fel a cigarettakészletet. – Addig is «nemzeti dohánymentes hetek».
 
 




 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.