2013. június 27., csütörtök

Nagy-Britannia

A drasztikus szigorítási intézkedések céltáblája: közszolgálat és bérei

A költségvetési deficit elleni harc jegyében jún. 26-án bejelentették, hogy Nagy-Britannia 11,5 milliárd fontsterling megszorítást hajt végre a 2015-2016-ös évben (amely 2015 áprilisában kezdődik) és a 2010 óta bevezetett intézkedések súlyosbításaképpen.

Ami a tisztviselőket illeti, 144 000 poszt eltűnik. Vége az éves, a szolgálati időhöz kötött béremelésnek, melyet egy bizonyos - érdemek szerinti - bérezés helyettesít. A lépés semissé teszi a korábban a kormány és a szakszervezek között megtárgyalt és kötött egyezményeket.

A munkanélkülieket szintén célba vette. Az az idő, amelytől a munkanélküli jövedelemhez jut, 3 napról 7-re emelkedik. A munkanélkülieket segítő szervezetek aláhúzzák, hogy klienseik a rövid idejű szerződések és részidős munkák megsokszorozásával uzsorások nyomása alá fognak kerülni.

A helyhatóságok számára a költségvetés 2,1 milliárddal csökken, amely a szakszervezetek szerint 70 ezer munkahely megszünéséhez vezet, amelyet adjunk hozzá a 2010 óta megszünt 420 ezerhez. Különféle szervezetekhez tartozó képviselők riasztottak máris, hogy így nem maradnak működőképesek azok a szolgáltatások, amelyek szükségesek a lakosság számára. Karitatív szervezetekhez kell küldeni az embereket, de azok szubvenciói is drasztikus mértékben csökkennek (A rokkantellátáshoz jutás feltételei is jelentősen keményednek az eddigiek után ismét).

A katonai költségvetés marad a jelenlegi szinten, a titkosszolgálaté viszont 3,4%-kal növekszik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.