A 2011 márciusában elfogadott Euró-plusz Paktum még
gyorsabban bontja le a kollektív tárgyalási módszerek rendszerét. Az Európai
Unió az államháztartási hiány és az államadósság szintjének korlátozásán túl –
e korlátozásokat valamennyi tagország alkotmányába köteles beépíteni – a
nemzeti bértárgyalásokba is be akar avatkozni, hogy elfogadtassa a
bérfegyelemről vallott koncepcióját. Sőt, „az európai gazdasági kormányzásról
szóló 2011. októberi csomagterv”’ (az ún. Six-pack), amely lényegében az
államok egyszerű politikai kötelezettségvállalása, a paktumot jogi szankciókkal
egészíti ki.
A sietősen és a nyilvánosság kizárásával elfogadott
hat európai jogszabály egyfajta mechanizmust alkot. A Gazdasági és Pénzügyi
Főigazgatóság (DG Ecfin), továbbá a gazdasági miniszterek és az EKB által
irányított gépezet kinyilvánítja, hogy amennyiben Brüsszel túl súlyosnak ítélné
meg „a makroökonómiai egyensúly megbomlását” vagy „a versenyképességbeli
lemaradást”, akkor egy „irányítópult” megszólaltatja a vészcsengőt. Amelyik
ország nem veti alá magát az ajánlásokban foglaltaknak, azt pénzügyi
szankciókkal sújtják.
A béreknél a kiválasztott és a rendszer egészét
mérni hivatott fő indikátor egyáltalán nem tekinthető ártatlannak: „a
bérköltségek aránya a megtermelt javak összességéhez viszonyítva” indikátor
helyett a munkaerő egységnyi költségét (az ún. Cumo-mutatót) választották. Az első mutató a bérek (a munka) és a profit (a tőke)
közötti megoszlást fejezi ki, a második viszont azt tükrözi, hogy hogyan
alakultak átlagosan a bérek az unióban. Az eljárás lényege: az európai
munkavállalók közötti verseny fokozása – a lefelé nivellálás irányába. Így néz ki a tagországok közötti együttműködés harmonizálása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.