„Bérrabszolgák vagyunk, a kapitalisták nem a barátaink!”

Forrás:http://muon.hu/berrabszolgak-vagyunk-a-kapitalistak-nem-a-barataink/ 

Komjáthi Imre, nagycsaládos borsodi munkás, 2014 és 2016 között az MSZP elnökségének tagja volt. A legutóbbi tisztújításon nem jelöltette magát, azaz nem kívánta folytatni a vezetőségben a munkát. Az elmúlt két évről, pártpolitikáról, baloldalról, csalódásokról és reményekről beszélt vele a Munkások Újsága.

Néhány hete, amikor beszéltünk, elég csalódottan beszéltél arról a két évről, amit az MSZP elnökségében töltöttél. Ma is így érzel?

Nem is annyira csalódottságnak nevezném, inkább a kijózanodás időszaka volt ez a két év. 2014-ben azért pályáztam az MSZP országos elnökségi tagságára, mert úgy gondoltam jelentősen erősítheti a párt hitelességét, baloldali karakterét, ha egy ilyen nagycsaládos, melós arc is ül a vezetésben. Igazából sem a média, sem a „célközönség” nem azonosított az elnökségi tagsággal. Az embereket nem érdekli, hogy milyen pozíciót, tisztséget töltök be. Azt nézik mit teszek. Ezek alapján a köztudatban megmaradtam a mozgalmár, „éhségmenetelő”,közmunkások érdekeit védő Komjáthi Imre. Sokak szerint nem is nagy baj ez.

Van egy másik dolog amely az idealista lelkem visszarángatta a realitás talajára. Testközelből láthattam, hogy működik a nagypolitika. Szomorú, de még mindig sokan vannak, akik miközben baloldali értékekről beszélnek valójában egy gazdasági vállalkozásnak tekintik a pártot. A mutyin, a hatalomtechnikázáson szocializálódott politikusoknak van a legnagyobb befolyása. Az elveikhez hű, értékekhez ragaszkodó mozgalmároknak nincs sok esélyük. Ma már úgy gondolom ez a politika mozgatórugója. Lánglelkű forradalmárokból ritkán lesz sikeres politikus.

Szerinted nem hiányzik a pártból a melós, munkás karakter?

De abszolút hiányzik. Teret is kaptam, ahhoz hogy kidomborítsam. Viszont azt tapasztaltam és az elmúlt két év vissza is igazolta, hogy mind a média, mind a hétköznapi emberek számára a politikus a szakpolitikus illetve a parlamenti képviselő.

De a melós karaktertől egy dolog sokkal jobban hiányzik. A szív. Az érzelmi politizálás. Egy baloldali párt politizáljon szívből! Elvégre a szív baloldalon van és vörös! (mosoly)

Hogy látod a baloldal helyzetét itthon?

Nem egyszerű a helyzet. Sok összetevője van annak, hogy nem tud megerősödni a baloldal. Az embereket hosszú éveken keresztül etették azzal a neoliberális, kapitalista maszlaggal, hogy azért nem lehet jelentősen emelni a béreket, mert az tönkretenné a gazdaságot. Ha egy baloldali párt kiáll a fizetésemelés témájával, akkor a liberális média kórusban kiállt populizmust és demagógiát.

Az is igaz, hogy a pártok túlértékelik a média szerepét. Leragadtak annál a receptnél, hogy nyomjunk egy kemény sajtótájékoztatót, tartsunk egy laza lakossági fórumot a sajátjainknak. De megette a fene, ha az aktuális politikai témákat nem adja tovább a falusi kocsmáros, az ápolónő a kórházban, a zöldséges kofa a piacon. Még egy fontos momentum. A szavak szintjén könnyen lehet baloldali egy párt, egy politikus. A pánik akkor tör ki rajtuk, amikor rájönnek, hogy a végrehajtás nem megy radikális változások nélkül. Nem lehet egyszerre a Munka Törvénykönyve gyalázatos mivoltáról beszélni és közben bratyizni a szakszervezetgyilkos multikkal. Nem lehet követelni a tőkejövedelmek drasztikus megadóztatását és közben helyzetbe hozni a „nemzeti” nagytőkéseket. A jelenlegi baloldali pártokban nincs bátorság egy igazi baloldali fordulathoz.

Azonkívül, tudomásul kell venni, hogy ha a NER keretein belül politizálunk, akkor legitimáljuk annak létezését. Jelenleg a NER-től követelünk jogokat, fizetésemelést és tisztességes politikát. Ezzel elfogadjuk a NER létjogosultságát. Az egész rendszer ellen kell tüntetni, küzdeni! Komolyan gondoljuk, hogy 2018-ban demokratikus úton  le lehet váltani a NER-t!? Na ez az igazi naivitás.

A baloldal egykori hősei szembenéztek a kardlapozó rendőrökkel. Vállalták, hogy politikai foglyok lesznek. A mi politikusaink meg attól félnek, hogy Kövér Laci bácsi házmestertől nem kapnak fizetést. Nagyon messze vagyunk az elkötelezett hit- és elvhű baloldaliságtól.

Komjáthi Imre

Úgy tudom, hogy kifejezetten jó, baráti viszonyban voltál Tóbiás Józseffel. Mit szólsz a leváltásához? Szerinted is liberális fordulat történt? Molnár Gyula mintha erre rácáfolna első nyilatkozataiban.

Tóbival valóban baráti viszonyban vagyunk. Ennek ellenére vagy talán éppen ezért soha egy pillanatra sem éreztem, hogy be akarna törni vagy az „emberévé” akarna tenni. Tiszteletben tartotta, hogy ügyekhez, elvekhez vagyok hű és nem pártvezetőkhöz.

A leváltása a 2014-es megválasztásától kezdve be lett kódolva. Habár sokakat meglepett, hogy viszonylag szoros volt a pártelnök-választás eredménye. Visszatérve 2014-re. Amikor elnökségi taggá lettem választva sokan gratuláltak. Volt viszont egy befolyásos borsodi „elvtárs”, aki azt mondta: „Ugye tudod, hogy a következő tisztújításon kevés lesz annyi, hogy felmész a színpadra és azt mondod, Munkát kenyeret!”. Tehát akik akkor, a vereség után hátrébb léptek, már attól a pillanattól fogva a visszatérésükön munkálkodtak. Nincs is ezzel semmi gond, ha ezt tisztességes módszerekkel teszik. Mi egy kamikáze elnökség voltunk, egy morális, pénzügyi és szervezeti válságban lévő pártot vettünk át. Elnökségünk első néhány hónapjában még az volt a téma, hogy megmarad-e az MSZP. Többen egy DK-MSZP pártfúziót vizionáltak. Azért most nem itt tartunk. Őszintén szólva én is tartottam a liberális fordulattól és még most sem vagyok teljesen nyugodt. Molnár Gyula első nyilatkozatai még azelőtt születtek, hogy elkezdte volna járni az országot. A vidéki pártfórumokon szembesült azzal, hogy a párt valójában sokkal pirosabb, mint azt a budapesti liberális klubokban gondolják. Gyulának nem csupán a mostani nyilatkozatai cáfolnak rá a liberális „elhajlásra”, hanem az is hogy kikkel kíván együtt dolgozni.

Sokan azt mondják, hogy ha ismét összeborulás jön 2014-hez hasonlóan, akkor inkább elhagyják az MSZP-t. Szerinted van realitása egy újabb balos politikai pártnak? Korábban az ilyen jellegű kezdeményezéseket éppen a döcögős haladásuk miatt nem tekintetted megoldásnak.

Ha új összeborulás jön, akkor én is megyek. Abszolút van realitása egy radikális én inkább úgy mondanám, fundamentalista baloldali pártnak. De ennek a pártnak nem az MSZP-hez kell mérnie magát. Tudomásul kell venni, hogy az MSZP mindig is egy inkább piros mint vörös szociáldemokrata párt lesz. Jót tenne a magyar politikai életnek, ha megerősödne egy rendszerkritikus vörös baloldali párt. Na, egy ilyen párttal való összeborulástól nem óckodnék, de emellett azt gondolom, hogy egy ilyen új baloldali párt csupán MSZP-kritikából és sajtójelenlétből nem fog tudni megerősödni. Nem lehet megúszni a sziszifuszi szervezetépítést, terepmunkát. Általában itt véreznek el a kisebb pártok. Hozzáteszem jelenleg az MSZP is ebben a leggyengébb.

Szerinted mit és hogyan kell csinálni, ha erős baloldalt akarunk? Az Éhségmenet ebből a szempontból talán a legjobb példa volt, mert lázba hozta az országot, nem csak a fővárost.

Több érzelmi politizálást! Az Éhségmenet sikere az volt, hogy szívhez szólt, lehetett vele azonosulni. Voltak benne személyes történetek is. A másik, amit hiányolok, hogy nem foglalkozunk a helyi kiskirályokkal. Nem érzik a törődést. Mindenki Orbánt és a csúcsgórékat támadja, miközben a helyi csicskások élvezik a NER minden „jótéteményét”. Nyomás alá kellene helyezni a fideszes hűbéreseket! Egy másik probléma, hogy a melósoknak nincs munkás öntudatuk. Nem tudatosul bennünk, hogy ki vagyunk zsákmányolva. A kollégáim simán elfogadják, hogy azért kell többet dolgozni, mert az az ő érdekük. Benyaljuk a kapitalisták „mi egy család vagyunk „ maszlagját. Apropó család. A cégek hatalmas családi napokat szerveznek. Ugrálóvár, tűzoltóautó, ingyen kaja miegymás, miközben a szakszervezeti majálisok eltűntek. Szóval egy vörös baloldali párt első számú feladata, hogy rádöbbentse a munkás réteget a valóságra. Bérrabszolgák vagyunk, a kapitalisták nem a barátaink! A vezérigazgató nem a családtagunk!

Szerinted a magyar munkások mennyire készek harcolni a jogaikért?  Gyakran azt látjuk, hogy az emberek egymást fogják vissza, a munkáltatónak semmit sem kell tennie.

Sajnos erre a kérdésre gyorsan és egyszerűen tudok válaszolni. Nem tartunk ott, mint pl. Franciaország, ahol egy aránylag kisebb jogfosztás esetén is utcai összecsapásokba torkollnak a tiltakozások. Ennek számos oka van. Én egyet emelnék ki. Rendkívül könnyű megosztani a magyar embereket. Szemünk láttára hallnak el a legkülönfélébb tüntetéssorozatok. Mindig van kifogás ki miért nem működik együtt a másikkal. Véleményem szerint a munkavállalói jogok megnyirbálása nem okoz elemi felháborodást. A munkahelyek tömeges elvesztése, a fizetések jelentős mértékű csökkentése talán felhergelheti a munkásokat, de arra ügyel a mindenkori hatalom, hogy egyrészt csöpögtessen mindig annyi alamizsnát, ami lehűti a kedélyeket, másrészt, hogy éket verjen a tiltakozások vezetői közé.

Milyen most a hangulatod? Milyen irányba mozdulsz?

Milyen irányba mozdulok? Visszavonulok és írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról… Na jó, ez viccnek is rossz. Természetesen nem adom fel. Nem igazán motiváló számomra semmiféle olyan pozíció, ahol nincs jól látható, érezhető hatása a cselekedeteimnek. Persze az is látható eredmény, ha feldühítem a Hatalmat. De nem a NER keresztapát kell feldühíteni, hanem a Népet. El kell érnünk, hogy az emberek rádöbbenjenek végre, nem a saját jelenünkért vagyunk elsősorban felelősek, hanem a gyermekeink jövőjéért! Nem a gyermekeinknek kell külföldre menekülni, hanem ezeknek a kutyaütő NER-báróknak. Igazából egyetlen értékem van, amit a politikában hasznosíthatok. A nagycsaládos melós hitelessége. Ezt óvom, védem. Van egy jól csengő nevű egyesületünk, amelyet még az első Éhségmenet után alapítottunk. Ezer hála és köszönet Barát Endre szociológus elvtársamnak, amiért segít életben tartani. A Munkát Kenyeret Tisztességes Béreket Egyesületet szeretnénk országos mozgalommá bővíteni. Egyik fő célunk, hogy olyan akciókat szervezzünk, amellyel borsot törhetünk a helyi kiskirályok és Orbán-csicskák orra alá. Másrészt olyan rendezvényeket szervezni, amelyek feléleszthetik a már említett munkás öntudatot. A másik személyes célom, hogy bekerülve a szakszervezeti vérkeringésbe hevesebb dobogásra késztessem az érdekvédelem szívét. Látható, hogy mind a pártoknál mind a szakszervezeteknél vannak kiművelt emberfők, akik nagyon okos dolgokat tudnak mondani, de a szív az hiányzik. Tudod, a szív, amely vörös és baloldalon van!

Mi lesz, ha lakhelyeden a választáson azt fogod látni, hogy az ellenzéki jelölt alkalmatlan?

Amennyiben 2018-ban azt látom, hogy a választókörzetünkben elvtelen pártmutyik alapján egy levitézlett, hiteltelenedett politikust vagy neoliberális „senkisemismeri” embert akarnak indítani, akkor lehet, hogy félreteszem a parlamenti munkával kapcsolatos aggályaimat. Akkor lehet, hogy elindulok az Munkát Kenyeret Tisztességes Béreket Egyesület színeiben egy „Melóst a Parlamentbe” szlogennel.

Utolsó kérdés. Lesz éhségmenet?

Éhségmenet csak akkor, ha lesz esély hatalmas tömegek megmozgatására. És itt nem csupán a budapesti megérkezést értem. Eddig kicsiben gondolkodtunk. A logisztikai korlátok a vonuló létszámot is korlátozták. Maximum 15-20 fő elszállásolásában és étkeztetésében gondolkodtunk. Kérdés, hogy lesz-e elszántság akár több ezer emberben, hogy az út menti szántóföldön éjszakázzon télen? Lesz-e elég szolidaritás a társadalomban, a civilszervezetekben több száz, több ezer menetelő ellátásához.

Azonkívül arra kell készülni, hogy a következő Éhségmenet már nem állhat meg az Alkotmány utcában! A következő Éhségmenet beszédeit a parlament falain belül kell elmondani!

Az interjút készítette: Kalmár Szilárd