Oroszország

Amit a nép várhat a «Népfront»-tól

2011. máj. 6-án Volgográdban Putyin miniszterelnök pánorosz népfront létrehozását javasolta: «ezen módon koncentrálni lehet a különböző politikai erők erőfeszítéseit a nagy politikai események előestéjén, melyeket már más országokban különböző erők alkalmaznak».

A «civil társadalom» gyorsan reagált a miniszterelnök kivánságára és május 10-től kezdtek megjelenni a «népfront» fióküzletei Oroszország számos városában. A front koordinációs Tanácsa összefogja az «Egységes Oroszország» párt képviselőit, a nagytőkét, a hivatalos szakszervezeteket és a diák-,veterán- vagy nőszervezeteket.

A «népfront» létrehozását nem csak úgy kell érteni, mint az első lépést a választási kampány felé azzal a céllal, hogy megerősítse az « Egységes Oroszország » pozícióit, hanem a Putyin-Megyvegyev tandem valószínű szakítása és az orosz uralkodóosztály berkeiben meglévő ellentmondások kontextusában is. Ezek az ellentmondások nem lényegiek: Putyin és Megvegyev mindketten a nagytőke érdekeit szolgálják, de más csoportokét. Megyvegyev mögött az ultraliberálisokat találjuk, akik készek egy döntő offenzívára Oroszország dolgozói jogai ellen. Főhadiszállásuk az Iparosok és Vállalkozók Orosz Uniója (RSPP). Jelszavuk a munkatörvénykönyv bekeményítése, az állami tulajdon privatizációja, a szociális kiadások megcsonkítása és nyugdíjkorhatár emelése. Akik Putyint támogatják, nem mondanak mindennek ellent, de a fokozatos haladást részesítik előnyben és nem akarnak döntő lépéseket a választások előtt félve a népharagtól. Medvegyev hívei a «kemény fiukat játsszák», Putyinéi megpróbálják elsimítani az ellenmondásokat és a társadalmi béke és az egész nép egységének illúzióját kelteni.

Pontosan ez fejeződik ki a «népfrontról» szóló javaslatban és annak társadalmi összetételében: a koordinációs tanácsban együtt szerepelnek Sokin, a munkáltatók elnöke és Smakov, a független szakszervezeteké (FNPR), akik alig egy hónapja az új Munkatörvénykönyv tervezete témájában ugrottak egymásnak. Világos, hogy a «népfrontnak» kell megtestesítenie a munkások és a burzsoázia szociális partnersége fogalmát, de nem nehéz kitalálni, ki diktálja ennek a párbeszédnek a feltételeit. A koordinációs tanácsban a burzsoázia 41 %-ot reprezentál, a maradék pedig főleg bürokratikus szervezeteket, amelyeknek semmi közük a néphez. Világos, hogy ez a «népfront» nem tudja megfékezni a nagytőke offenzíváját a dolgozói jogok ellen, ez csak egy füstfüggöny annak maszkírozására.

Csak a dolgozók által, érdekeik védelmére maguk alkotta szervezeteknek van hatalma a munkáltatókkal szembeni ténylegese elllenállásra. Jelzésértékű, hogy a legnagyobb harcos szakszervezeti konföderáció, az Oroszországi Munkaszövetség elutasította Putyin a «népfontjában» való részvételt. «Mi magunk fogjuk létrehozni saját munkás népfrontunkat», jelentette ki a KTR főtitkára, Borisz Kravcsenko. «Az állami szervek és a rendőri erők megpróbáltak befolyásolni minket, de nem sikerült nekik. «A legtöbb alulról létrehozott szakszervezet úgy döntött, hogy tartózkodik. Mi azért egyesülünk, hogy őrizzük függetlenségünket a munkáltatókkal, az állammal és a politikai pártokkal szemben». Ezt a szándéknyilatkozatot erősítette meg a KTR rendkívüli egyesülési kongresszusa 2011. máj. 27-én, melyen 23 régióközti szakszervezet képviseltette magát.

Mindez megmutatja, hogy a munkásoknak a «népfrontot» úgy kell tekinteni, mint osztályellenségei taktikai manőverei egyikét, semmit sem kell várniuk ettől és létre kell hozniuk saját osztályszervezeteiket. Ugyanakkor az uralkodó rétegek közötti ellentmondások kiéleződése kezünkre játszhat, mert minél többet veszekednek, annál kevesebbet foglalkoznak velünk. Nem számíthatunk semmiféle alamizsnára az ellenzéki pártok részéről, a burzsoáziát étvágya csillapítására, miközben mi küzdünk. Időt kell nyernünk, hogy kedvezőbb feltételek jöjjenek létre a munkásmozgalom fejlődéséhez, amikor egy új Munkatörvénykönyv kerül elfogadásra.