A kislány megbetegedett, a háziorvos
fel is írt neki valamit, de 3 nap múltán már ordított, fájt a füle is. A
fülészeti szakrendelés csak 15 óráig tart nyitva, így a szomszéd segítségével bevitték a legközelebbi kórház – 20 km-re lévő – sürgősségi osztályára. "Várjunk az általános orvosra, vele
kell előbb konzultálni" (félórás várakozás annak pontatlan munkakezdése miatt).
Határtalan megrökönyödés: a határozottan modortalan asszonyság semmit nem tud tenni, ügyeletes fül-orr-gégész pedig nincs. Egy megyei kórházban. Ilyen ügyelet csak Budapesten van. (Plusz tablettát felírt, de fülcseppeket nem, azt a patikus ajánlotta, az általa felírt tajszám
sem stimmelt, a gyógyszert piaci áron kellett megvenni.) Jöjjön az anyuka másnap a gyerekkel a rendelőintézetbe,
a rendelés 7-kor kezdődik, de korán kell érkezni, különben nem fér bele. (Az anyuka be is utazott busszal hajnalban a kislánnyal,
belefértek; a rendelésre az orvos fél 10-re érkezett, a gyerek közben
szenvedett.) Ez az orvos sem kezdett semmit, de az az ötlete támadt, hogy
biztosan a torkától fáj, folytassák a kúrát. A közmunkás
anyuka – akinek rendes szakmája is van, csak munkát nem talál – a társadalombiztosítást
is rendesen fizeti, adózik is, a kislány egyhetes gyógyszeradagja és a – felesleges – utazások
viszont elvitték «bérének» 25%-át plusz a «munkahelyi» hiányzás…
Miért tűrjük, hogy ez a rendszer
mindent elkövet azért, hogy a magánrendelések felé nyomjon minket – amit meg
sem tudunk fizetni? Miért tűrjük, hogy azok az intézmények, amelyek mi tartunk
fenn, a mi pénzünkből, ne bennünket szolgáljanak? Miért hagyjuk, hogy a beteg,
a gyerek, a beteg gyerek sem számít? Hogy a kórházakban az orvosok nem csak nyíltan
hirdethetik magánpraxisukat, hanem ehhez felhasználhatják a kórházi
személyzetet, infrastruktúrát is. Órákat késnek.
Ha még pontos időre is hívnak, órákat várakoztatnak. Felesleges köröket írogattatnak
velünk. Vizsgálatra rendelnek, ahol «ez a vizsgálat szükséges, de sajnos
fizetni kell érte, kéri azért?». Piaci árat kell fizetni a gyógyszerért, mint a
kaviárért.
Hol voltunk, amikor az egészségügy óvatos
privatizálása megkezdődött, elkezdtek kiszervezni, amikor a személyzet lerohasztásához
láttak annak alulfizetésével, amikor az egészségügytől elvonták az anyagi
eszközöket, amikor bezárták a részlegeket, a kórházakat, egészségházakat,
amikor a magas gyógyszerárakkal családokat dönt romba egy influenza is?
Meddig tűrjük?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.