*(El Khomri miniszter nevét viseli a francia munkatörvénykönyv-módosítás,
amely súlyosan hátrányos következményekkel jár a munkavállalókra és amely ellen
hosszú hetek óta harcolnak a dolgozók, a fiatalok szakszervezeteikkel együtt –
a ford.)
Jean-Claude
Juncker kijelenti, hogy a Valls-kormány által kötelezett «munkajogi reform» a minimum, amit meg kell
tenni.
A Le Figaro cikke alapján
A törvény Made in EU-importtermék, a költségvetés
visszanyesését és a bérek csökkentését előirják az EU-szerződések tartalmazta ‘gazdaságpolitikai
irányelvek’ és az európai stratégia 2020 kereteiben megszabott ‘nemzeti
reformprogram’.
Ezzel egyidőben az Európai Bíróság nem győzi a verseny
és deregularizáció rendjét meghatározó ítéleteivel biztosítani, melyek a
nagyközönség előtt nem elég ismertek. Például 2007-ből a Laval- és Viking-ügy,
amely utat nyitottak a munkajogok aláaknázásának, társadalmi konfliktusok
esetén a munkavállalók tárgyalási lehetőségeinek meggyengítésének.
Az eurózónához tartozás a pénz leértékelését lehetetlenné
teszi, így a zóna országai nem együttmüködésüket erősítik, nem az egymással
szolidaritást erősítik, hanem valóságos
«bérnivellálációs háborúhoz» vezetnek. Most tehát Franciaországon a sor. Az El
Khomri-törvény botrányos tartalmán felül azonban tartalmazza azt az elképzelést
is, hogy a népet Brüsszelből, Frankfurtból kormányozzák, holott a kormányzás – normális
körülmények között – a nép saját választott
vezetőinek a dolga lenne.
Az «emberek» kezdik megérteni.
És feldühödtek rajta.
A szemek tágra nyíltak, amikor
Jean-Claude Juncker kijelentette, hogy «Az európai egyezményekkel szemben nincs helye demokratikus
választásoknak». (Juncker személyesen is felelős volt a multinacionális vállalatok luxemburgi
adóoptimalizálása ügyében. Nincs alap azt feltételezni, hogy gyökeresen mást
cselekedjen az EB elnökeként, mint egykor hazája miniszterelnökeként:
adóverseny, adóparadicsomok az EU területén, amelyek arra szolgálnak, hogy a
nagyvállalatok és szupergazdagok maximalizálják nyereségüket és kivonják
magukat a közteherviselés alól – a ford.)
A Le Monde-ban néhány szánakozó szót ejt: «nem is tudom elképzelni,
milyen hatással járna Párizs és Marseille utcáin, ha olyan reformokat kellene
bevezetni, mint Görögországra parancsoltak». Ah, ezek a a csökönyös franciák!
Milyen kár, hogy nem lehet fényezni a gazdaságukat ugyanazzal a brutalitással!
2015 nyarán a ‘görög válság’ kellős közepén a hellén
miniszter, Janisz Varufakisz adott néhány példát, hogy megértsük a befektetők keménységét
országa ellen. Szerinte az «európaiak» (és Németország, még inkább az
intézményes Európa) valódi céltáblája más lesz. «Görögország a szigorítások
laboratóriuma, ahol a memorandumot kipróbálják mielőtt exportálnák. A francia
ellenállást kell legyőzni, nem kevesebbet». Szerinte a végső cél a gondoskodó állam
és a francia munkajogok.
Jean-Claude Juncker szerint a «Valls-kormány által
kötelezett «munkajogi reform» a minimum, amit meg kell tenni». Csak a minimum.
Kis szerencsével csak egy egyszerű szakasz az ideális
görög megoldás felé.
A másik nagy fecsegő: Pierre Moscovici. Még nyíltabban
kimondja, hogy igen, az EU akarja az El Khomri-törvényt. «Egyébként – nyilatkozza
– a népnek a választásokon kell kinyilvánítania véleményét». Igaz. Elvben.
Elvben a francia végrehajtó hatalom sem a brüsszeli Berlaymont épületében
székel. A demokrácia teljes megcsúfolásaképpen. Moscovici jól mondja, «a szerződéseket a kormányok aláírták, a franciák is».
Az érv állandósult, az europisták nem győzik ismételni, csak ez van a
üzletükben. Azt azonban nem teszik hozzá, hogy az utolsót, a Lisszabonit két nép
is elutasította, a francia és a holland. Ahogyan a görög népi konzultációról
sem szólnak.
A jóideje tartó társadalmi
mozgalom kapcsán Myriam El Khomri ezt jelentette ki: «szó sem lehet arról,
hogy országunk gazdaságát túszul ejtsék». Holott letagadhatatlan: Franciország gazdaságát már
régen fogságba ejtették. Csak a sarcolók nem ugyanazok, mint akikre gondol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.