A baloldal javaslata a válság megoldására

________________________________________
2010. május 17.

Aleka Papariga
A KKE (Görög Kommunista Párt) mindig elutasította, különösen 1991 után, azokat az illúziókat, melyek a kapitalista rendszer, a verseny- és termelőképesség végnélküli fejlődésén, úgymond a dolgozók és a tőkések közös érdekén alapultak. Az összes tőkés gazdaság elkerülhetetlenül válságba kerül időről időre. A KKE előre jelezte a válságot, annak súlyosságát, az összes társadalmi ellentét kiéleződését csakúgy, mint az imperializmuson belülieket.
________________________________________

A tőkés rendszer apologétái, közöttük a vén PASOK önjelölt hívei vagy a revizionisták, redukálják a gazdasági krízis okait a rendszer kezelésének kérdésére, tagadják vagy elrejtik valódi alapját, magát a kapitalizmust.
A jelenlegi helyzet azt követeli, hogy a társadalmi és politikai öntudatra ébredés folyamata felgyorsuljon, s főleg, hogy szervezetileg, jövőt nyújtva, kidolgozott harcban fejeződjön ki. A nép, a munkásosztály és a szerény jövedelmű családok életszínvonala foglalkoztat minket és nem pedig a tőkés profit.
A mi stratégiánk az, hogy megakadályozzuk ezeket a barbár intézkedéseket abban a mértékben, ahogy a jelenlegi feltételek lehetővé teszik, megakadályozzuk, hogy a népi tudatban legitimitásra találjanak; a PASOK-tól és az ND-től, azok politikájától el akarjuk távolítani a dolgozókat, egyesíteni őket, hogy sikeres legyen az ellentámadás a jelenlegi uralkodó erők eltávolítására és népi hatalom létrejöttére. Mivel a politikai erőviszonyok nem teszik lehetővé a nép javára történő hatásos beavatkozást, elsőbbséget biztosítunk a parlamenten kívüli társadalmi mozgalomnak.


Itt az idő a népi és szociális front létrehozására, hogy a politikai tömegakció formát öltsön, szabatos formát, megsokszorozódjanak a létező aktivista erők, vagyis az állami és magánszféra munkás- és köztisztviselői, a kisvállalkozói – kézművesek és kiskereskedők – , kisparaszti, a munkásosztály dolgozó vagy tanuló gyermekei, emigránsok, a nők, a tudományos élet, a művészet és a kultúra területén harcoló aktivák száma.


Ez okból szükséges a KKE erőinek összegyűjtése, nem az a fontos, hogy mindenben egyetértsenek vele, más szempontból is tekinthenek a szocializmusra.


Egy ilyen front csírái megvannak már ma is a Dolgozók Aktivista Frontjában (PAME), a Kisvállalkozói Görög Antimonopolista Tömörülésben (PASEVE), a Paraszti Aktivista Tömörülésben (PASY), a Diák Aktivista Frontban (MAS) és más mozgalmi formákban, melyek naponta születnek (s ide tartozik a háborúellenes tömegmozgalom, az egyéni és kollektív, demokratikus és szakszervezeti jogok védői és helyi partnerei is).


A harc központja a munkahely, az utca, a vidék, az iskolák, egyetemek, az emigránsok negyedei, az összes népi terület. Az újabb munkásellenes intézkedések meghiúsítására, ideértve a kollektív szerződéseket, a rugalmas munkával összefügőeket, stb. minden munkahelynek reagálnia kell.

A dolgozóknak az erőviszonyokat módosítaniuk kell alulról indulva, s akkor a harc politikai síkon is fejlődni fog. A népnek nem kell elfogadnia, hogy állandóan fizessen, áldozatként alávesse magát az ipari, a nagykereskedelmi, a monopolista tőkeprofitnak.



A népi és társadalmi egységfrontnak egymással összfüggően kettős célja kell legyen



Az első a harc, mely feltélezi az ellenállást, a kormány és szövetségei barbár intézkedéseinek megsemmisítését; harc az apparátus ellen, az ország politikai rendszere és a plutokrácia ellen.



Az uzsora elleni harc nem elég, még néhány kis és nagy győzelemnek kell jönnie.



Frontunknak kreatívnak kell lennie küzdelmében, népi szemléletet kell tartalmaznia, optimistának, büszkének kell lennie, osztálypatriotizmussal és internacionalizmussal telinek; a népi akciók és kezdeményezések tudják átváltoztatni a frontot hatalmas irányzattá és az erőviszonyokat megfordítani.


A frontnak realistának kell lennie. A népi hatalom és népgazdaság alternatíváját kell javasolnia olyan központi jelszavakkal, mint a monopóliumok államosítása, népi szövetkezetek létrehozása azokban a gazdasági ágakban, ahol ez lehetséges, népgazdasági tervezés, népi és dolgozói ellenőrzés az alapoktól kezdve. Be kell bizonyítani és ki kell mutatni, hogy országunk fejlődőképessége most is létezik, de azt alá akarják aknázni, még jobban tönkretenni.


A KKE erőfeszítéseket tesz, hogy politikai javaslatait megismertesse, de ugyanakkor a mindennapi harcban is erősíti részvételét.



Illúziók nincsenek



A rendszer elfogadása nem akadályozza meg annak gyengülését, sem pedig a ciklikusan ismétlődő újabb válságokat, az eddigieknél is nagyobbakat. A népnek készen kell állnia, hogy szakítson ezzel a rendszerrel, ne legyen „Iphigénia”. A mi véleményünk az, hogy a nép áldozatát csak a tőkeprofitnövelésére hasznánlják, egyenesen a tőkések zsebébe megy.


A görög gazdaság visszaszerzése egyre nehezebb, még akkor is, ha az eurózónában stabilizálódna is a helyzet. Egészében iparunk csak nagy nehézségek árán tudna létezni.


A válságkezelés, akár az EU, akár az IMF által, nem tud az ellentmondásokon felülemelkedni, mert a kapitalista termelés célja és motorja a profit. Ami úgy tűnhet, hogy megoldja a problémát, pl. Görögország adósságát, más problémát fog gerjeszteni. Elszakadás az EU-tól, a népi engedetlenség az élet megjavításának előzetes feltétele. Minden ellenállási aktusnak értéke van, ha a politikai alternatíva felé visz. Másképpen az összehangolatlan reakciók, tárgyalások csak a zsarolás folyamatát erősítik.


A kormány, miután olyan körülményeket hozott létre, hogy a kölcsöntörlesztések fizetése lehetetlenné vált, csődhöz vezetett, előre megfontoltan támogatja az EU-t és az IMF-t, egész sorozat összefüggéstelen lépést tesz, mellyel lehetővé tette az IMF-nek, hogy még inkább megvesse lábát Európában, úgymond «a népek megmentésére».


A fenyegető romhalmaz emlegetése nagyban eltúlozza a helyzetet és csak zsarolásra jó.


Az első pillanattól fogva mondtuk és a hangsúlyt erre helyeztük: a kormány talált volna tőkét kölcsönre, mivel egyetlen burzsoá vagy népellenes kormány sem hagyná saját burzsoáziáját, a munkáltatókat segítség nélkül. A görög kormány meg akarta csinálni ezt, ez lett az ideális keret, olyan tökéletes klíma adódott, melyben a pánikba esett görög nép könnyen elfogadta volna azt, ami már 20 éve el lett határozva.


Természetesen a kormány nyugtalankodása a kölcsön körülményein ellentmondásokba ütközött és valódi konfliktusokba – melyeknek semmi köze nincs a néphez. Görörország a ciklon szemében találta magát, mert óriási adósságát a versenyben levő tőkés országok használták fel.
Görögország poziciójával és kapcsolataival (az EU keleti felével, Eurázsiával, Közel-Kelettel) hívta fel a figyelmet magára. Az eurózóna és az európai tőke érdekeinek gyenge láncszeme lett, mert Görögországon keresztül a nagytőke vezette konkurens országok kapcsolódó pontokat tudnak létesíteni.


Ez nem jelenti azt, hogy a népek érdeke különbözne. Ezeknek a konflikusoknak kellene oda vezetniük, hogy a népek akcióegysége létrejöjjön, mert függetlenül országtól és pénznemtől, a népek veszítenek ahelyett, hogy újabb vívmányokat könyvelhetnének el maguknak.


Ami az egyenes kölcsökkel áthidaló államadósságot illeti, melyet a Stabilitási és Feljesztési paktum szellemében vagy úgymond belülről újratárgyalják, az egész egy nagy átverés, maskarádé, utópia.

Először is, az adósság nem csak görög kérdés. Számos kapitalista országnak, közöttük fejletteknek, növekedő mértékű az államadósságuk. Ez nem kezelés kérdése, pedig érvként gyakran ez hangzik el a burzsoá pártok és az opportunisták részéről.


Ez az ipari és mezőgazdasági termelés fokozódó hosszútávú hanyatlásának következménye, hozzáadva az antagonizmusok növekedését az EU-ban és nemzetközi szinten.


A görögországi iparágak, energia, telekommunikáció és mások behatárolt méretük miatt nem képesek az ipar visszafejlődését együttesében kompenzálni.


Az adósság azoknak az óriási fiskális könnyítéseknek az eredménye, melyet a nagyvállalatok kaptak, a nagytőke közfinaszírozásáé, a NATO kolosszális fegyverkezésének programjáé, az EU-körülmények közötti tőkés versenyé és az Olimpiai játékok inproduktív kiadásaié.



Az interimperialista verseny és ellentmondások súlyosbították a válságot



A dollár vissza akarja szerezni pozícióját, melyet a világ pénzügyi tartalékaiban játszott. Az euró devalválása Németországnak kedvez, mely Európa legnagyobb exportőre akkor, mikor Kína veszi át a vezető szerepet a világpiacon.

Ennek a tőkemozgásokhoz van köze, melyek a kockázatos profit növekedését vonják maguk után az ún. rizikós pénzügyi produktumokon keresztül. Ezek a mozgások fontosak, a szó szoros értelmében nem is spekulációs pénzek, mivel a rendszer logikájához tartoznak.

Szintén szerepet játszik a Görögországban befektetni kívánó tőkések nyomása, akik azonban előbb azokat munka világa elleni intézkedéseket szeretnék látni, melyeket Európa többi részén már megvalósultak, de itt még késnek elsősorban a KKE ösztökélte és támogatta népi ellenállás következtében. Ezek a tőkések véget akarnak vetni a zárt foglalkozások gyakorlatának, az ehhez szükséges körülmények megteremtésével, az új aktivitási területek birtokbavételével, a középosztályokat tönkretéve, azokban a szektorokban, ahol a nagyhatalmú monopóliumok eddig nem voltak még képesek: építőipar, szállítás, gyógyszergyártás, stb.


Ezek az ellentmondások fejeződnek ki az amerikai, arab, kínai és orosz tőke között, melyek a nemzetközi piac trambulinjaként és közvetítőjeként szolgáló görög gazdaságban foglalnak helyet.



A KKE javaslatai – antiimperialista, antimonopolista, demokratikus hatalmi és népgazdasági front


A görög népnek választania kell a társadalom fejlődésének két útja között, a jelelegi út és aközött, melyért a népnek harcolnia kell.


Fenntartjuk, hogy Görögország gazdaságát ért komoly veszteségei ellenére, melyet a tőke uralma és a monopóliumok közötti versengés okozott, képes autonóm népgazdaság létrehozására és fejlesztésére.


Az elmúlt 20 év negatív eseményei, bizonyos iparágak, a mezőgazdasági termelés csökkenése, megfelelő gazdasági-társadalmi politikával ellentételezhetőek. Nincs túl későn.


Görögország megfelelő szinten rendelkezik a termelés koncentrációját, a termelőeszközöket, kereskedelmi hálózatát illetően, elég magas a modern technológia nívója is. A munkaerő képzett, gyakorlott, specializált a múlt generációkhoz képest, tudományos területen nagyjelentőségű.

Vanak természeti forrásai, ásványai, melyek adut képeznek az ipari termelés és a fogyasztás számára. Nagy előnye, hogy nem csak népe önellátására képes élelmiszerből, hanem exportra is. Tud modern termékeket gyártani, gépeket, szerszámokat, készülékeket. Ahhoz, hogy a népgazdaság mindenki számára hozzáférhető legyen, meg kell találni a tulajdon problémájára a megoldást, hogy a nép, s ne pedig a profit igénye legyen kielégítve.
Nincs választás: a történelmileg elavult társadalmi-tulajdoni viszonyokban, melyek a politikai rendszert is meghatározzák, változás kell, mégpedig az alaptermelésben, az energiában, a telekommunikációban, az ásványok kitermelésében, bányákban, iparban, vízszolgáltatásban, szállításban. Szocializálni kell a bankrendszert, a kitermelést, a szállítást, a természeti források kezelését; a belső kereskedelmet centralizálni a külkereskedelem számára; a népnek lakhatást kell biztosítani, a kutatásoknak őt kell szolgálniuk csakúgy, mint az információáramlásnak. Az oktatási, az egészségügyi és a társadalombiztosítási rendszer csak köztulajdonban lévő és ingyenes lehet.
Tudjuk, hogy vannak olyan területek, ahol a teljes köztulajdon bevezetése lehetetlen, de ez kiegészíti a társadalmi szektort a szövetkezetivel, a kisparasztság, kiskereskedők körében. A szövetkezeteknek pedig előnyösnek, a monopóliumok arénájában szerzett valódi tapasztalatokon alapulónak kell lenniük.

A szocializált szektort, csakúgy mint a – termelői és fogyasztói – szövetkezetit, a gazdasági tervezés rendszerébe kell illeszteni, központi, országos adminisztrációba, avégett, hogy mozgósítva legyen a teljes termelés és munkaerő, hogy a nemzetközi gazdasági együttműködés összes formája használható legyen a kölcsönösen előnyös csere bázisán. A nemzeti termelést, a dolgozók érdekét meg kell védeni minden a belső kereskedelemből fakadó összes hátránnyal szemben.

A központi tervezés szükséges a stratégiai célok és lehetőségek megformálásához, a szektorok és iparágak közötti elsőbbség meghatározásához, az eszközök és erők koncentrálásához. Ez a tervezés szükségessé teszi az elosztás megszervezését, s mindenek előtt a dolgozók kontrollját minden egységben és termelési szolgáltatásban, minden adminisztratív szervben.


A kormánynak, mint népi hatalmi szervnek, a nép részvételét kell biztosítania ebben az új és eddig teljesen ismeretlen feladatban, a népi mozgalom támogatása lesz a dolga, a dolgozók társadalmi ellenőrzése alatti intézményekben saját maga is felügyelet alá kerül.


A központi tervezésű társadalmi fejlődés egyszerűen szükségszerűség, mindenekelőtt az emberiség, az elsőrendű termelőerő követelménye. A dolgozók különféle modern szükségleteinek kielégítése, a termelőeszközök, a tudomány és a techológia fejlesztése a nép szolgálatában életszükségletté teszi a központi tervezést.


A népi hatalom bátorítja az államok közti egyezményeket, kereskedelmi, tudományos-technikai cserét, melyek a közös érdekek alapján születnek.

Az államadósságot a népi hatalomnak felül kell vizsgálni, ennek legfőbb kritériuma a népérdek kell legyen.

 A népi hatalomnak először is a belső és nemzetközi reakcióval kell szembenéznie. Az EU és a NATO, az USA-val kötött egyezmények az EU-tagállamoknak nem hagynak sok mozgási területet.


Ennek a problémának a megoldásához elkerülhetetlen az EU-val való szakítás. Enélkül nem lehet autonóm népi fejlődés, a népek érdekében álló kooperáció.


Alap aktivitásunkat ki kell terjeszteni ezen problémák kezelésére.


Haladék nélkül folytatjuk harcunkat a dolgozók érdekében.


Állásfoglalásunkat és követeléseinket minden problémára és még az elszigetelt napi kérdésekre is állandóan fejlesztjük. Ezután azonban ez nem elég, a progresszió alternatív javaslata szükséges ahhoz, hogy a cél végül is nagyobb nyomást tudjon gyakorolni a harc minden fázisában.

Forrás: KKE