Nemzetközi aktualitások máj. 6-12.

A Munkásinformációk 96. (2490.) számából (megjelenik a POI lapjában 87, r. du Faubourg St Denis 75010 Paris)

Görögország

Kilenc kérdés Görögország apropóján
Az Európai Unió és a Valutaalap zöld fényt adott a „segélytervnek”, mellyel a dolgozókat és a népi tömegeket akarják soha nem látott brutalitással fizetésre kényszeríteni. „Görögország 10 évig az IMF ellenőrzése alatt”- írta a Spiegel címében.

1. Hogyan jutottunk eddig?

Ellentétben azzal, amit az elemzők megpróbálnak bemesélni, semmi «görög» nincs a jelenségben. Görögország egyszerűen a tőkés rendszer áldozata lett. «Hatalmas államadósságról» beszélnek, de az összes EU-tagállam eladósodott. Azonfelül: honnan jön az adósság? Egy éve néhány milliárd eurót szántak a csőd felé tartó bankoknak, ma pedig az eurózóna minden országában arra szolgálnak a megszorítások, hogy ezt behozzák. Görögország – és minden állam – az euró elfogadásával lemondott szuverenitása egy részéről, „kiigazítási variánsát” egyedül a munkaerőre alapozva. Ahogyan 1997 júniusában a Központi Európai Bank egyik felelőse nyilatkozta: ”nem tudunk többé rájátszani a valuták közötti ingadozásra... egyedül a nemzeti munkaerő lesz a kiigazítás alapja” . S most, ahogy a Figaro írta febr. 16-án: „A probléma nem Görögország, hanem az euró”. A költségvetési és deregularizációs gazdasági politika következményei látszottak már az országot pusztító 2008-as, majd 2009-es nagy tűzvészek alkalmával (a költségvetési csökkentések miatt nem állt rendelkezésre elég tűzoltó, sem eszköz). 2008 decemberében a rendőrség megölt egy fiatalt, ami az egész ifjúságot felkelésre késztette. Azt az ifjúságot, melyet „700 eurós generációnak” hívnak és egész életére prekaritásra ítéltetett. Csak ennek a helyzetnek a „görög” formájáról van szó...

2. Mik azok a „hitelminősítők”?

Magánvállalkozások, melyeknek az a feladata, hogy a „befektetőket” informálják az államok pénzügyi „egészségéről”. Osztályzatot adnak minden egyes államra, mellyel azt akarják meghatározni, milyen mértékben képes a piacokon adósságszolgáltatására. 2009 októberében, novemberében, majd decemberében ezek az ügynökségek csökkentették a Görögországra adott jegyet, mutatva, hogy nem képes adóssága (kamatainak) fizetésére. A piacon pánik tört ki, először az EU gyakorolt nyomást, majd az IMF a görög „szocialista” kormányra, hogy tegyen lépéseket a munkaerő elleni támadásra. A „hitelminősítők” persze a többi országra is mutogatnak: Portugáliára, Spanyolországra. Franciaország sem kerülheti el. A Le Monde márc. 14-én írta: „A piac nyomása alatt a hitelminősítő ügynökségek, a kormányok kénytelenek hasonló szigorúsági intézkedéseket tenni(...) Franciaországban a nyugdíjreform, üzenet az Elysée részéről a befektetők felé helyes kormányzása kimutatására.”
Néhány politikus arról beszél, hogy a hitelminősítő ügynökségeket «jobban kell kontrollálni». Holott, ahogy a Figaro írta ápr. 30-án, „minden egyes alkalommal, amikor kritika éri a hitelminősítőket – melyeket elsősorban az amerikai hatóságok szabályoznak – azok ellentámadnak, megbújva az amerikai alkotmány mögött ... a sajtószabadságra hivatkozva.” Így az amerikai pénzügyi tőke szabadon cselekedhet az európai népek és dolgozók ellen.

3. Miért ellenkezik Németország?

Ebben a válságban a legnagyobb ipari hatalom mechanikusan keresi a kivezető utat a számára visszahúzó erővé vált euróból, de nem tudja megtenni. A könnyítésekből előnyt húzott az egységes pénz létrehozásakor, ipari termékeivel elárasztotta az egész eurózónát, mert számára lehetővé vált (a német ipar garancia volt), hogy nagyon alacsony kamatokkal kölcsönökhöz jusson. Most pedig, mikor az eladósodottság összeomlást produkál, a német pénzügyi tőke nem nézi jó szemmel, hogy fizetnie kell kétféle formában is: az euró meggyengülésével és az „európai szolidaritás” nevében tőlük kért segítséggel. A kormányt a német gazdaság teljes megmentésére és az eurótól való függetlenségre ösztökéli. De Németország meg van kötve, nem válhat függetlenné az eurózónától és annak piacaitól, mivel elsősorban exportáló. Ezért volt kénytelen márc. 25-én megalázó módon az IMF-hez fordulni Görögország ügyében, hiába odázva el a drákói szigorúságú intézkedések megerősítésének követelését. Végül a nyomás hatására meg kellett elégednie a talpraállítási tervvel. A világválság és annak európai megjelenése, az összeomlás Németországot már 10 éve fájdalmas restrukturácó formájában fojtogatja. Angela Merkel elsősorban a német munkásosztálytól tart, melynek be kell jelentenie a vívmányokat érő újabb csapásokat a drákói szigorúság jegyében.

4. Milyen körülmények között avatkozik be a Valutatalap és mi annak következménye?

Az Intenational Herald Tribune máj. 3-i száma szerint «A gyakorlatilag csődbe jutott Görögország az európai revolverrel a halántékán kénytelen lesz elfogadni a vezeklés esztendeit». Ezt a revolvert pedig erős kézzel kell tartani. Ez az IMF feladata, a jogok és munkahelyek megszüntetőjének gépezetéé, a népek fosztogatójának tökéletes intézményéé. A Valutaalapnak a francia «szocialista» Strauss-Kahn irányításával kell garantálnia a pénzügyi rendszer stabilitását. Ténylegesen az IMF mindenekelőtt az imperialista fosztogatás körülményeit őrzi a dominált latin-amerikai, afrikai és ázsiai országokban.
Mikor egy ország „pénzügyi nehézségek” között találja magát, az IMF kölcsönöz neki, s kész arra is, hogy a szokásos körülményeket „kiigazítási tervekkel módosítsa”, a munkaerő árának csökkentésével, a szociális védelem elemeinek megszüntetésével, az oktatásra fordított összeg csökkentésével, stb. A kérdéses országban gazdasági fordulatot követel, de nem annak nemzeti fejlődése, hanem a „kölcsönzők” érdeke szerint. Ez csinálja az IMF-ből a kizsolgáltatottság, a fosztogatás inztézményét, mely kivívja a népek gyűlöletét iránta. Az, hogy az Európai Unió kénytelen volt a Valutaalap felé fordulni, egyfajta beismerése az EU csődjének és az USA elsődleges pozíciójának. Az IMF-et az amerikai imperializmus tartja kezében, vétójoga van a döntések felett. A Financial Times május 3-án: „Az eurózónából érkező alapok (befizetések) ugyanolyan körülmények között kerülnek kölcsönzésre, mint a más eredetű IMF-alapok”. Másképpen szólva: az IMF kontrollálja a teljes hadműveletet.

5. Milyen intézkedéseket akar bevezetni a görög kormány az IMF és az EU követelései hatására?

A szigorítási terv törvénytervezetét május 5-én nyújtotta be a kormány a görög parlamnetnek. 3 év alatt akar 30 milliárd eurót megtakarítani, melyhez adjuk hozzá a 2010-re már korábban eldöntött 4,5 milliárdos megtakarítást. Konkrétan:
- a nyugdíjak csökkentése (magán – és állami szektorban)
- az állami beruházások 1,5 milliárdos, az állam működési költségeinek 1 milliárdos csökkentése
- újabb áfa-emelés (21-ről 23 %-ra), mely, mint tudjuk, elsősorban a bérből és fizetésből élőket érinti
- újabb üzemanyag, dohány és alkohol áremelés
- a nyugdíjrendszer reformja, az öregségi nyugdíj 65 évre emelése (a nyugdíjjárulék fizetésének felemelése 37 évről 40-re 2015-re)
- a munka rugalmasságának fokozása, az elbocsátások megkönnyítése
Maga az IMF is „soha nem látott költségvetési kiigazításnak” minősítette. A Központi Európai Bank ödvözölte, a görög kormánytól pedig azt kérte, hogy „legyen készen minden más kiegészítő intézkedésre”.

6. Hogyan reagálnak a dolgozók? Mit mondanak szervezeteik?

Sztrájkokon és tüntetéseken keresztül a kezdettől fogva világosan kimutatták a reakciós antiszociális intézkedések teljes elutasítását. Azonban folyton beleütköznek egy problémába: a miniszterelnök, Papandreau nyomás gyakorol a szakszervezetekre, hogy bizonyítsák „új hazafiasságukat és új kollektív öntudatukat”. Ismét általános sztrájkot jelentett be a két szakszervezeti tömörülés, az ADEDY és a GSEE május 5-re, az ötödiket a válság kezdete óta. A GSEE főtitkára, YanisPanagupulosz kijelentette, hogy a kormány terve „a munkanélkülieket, a dolgozókat, nyugdíjasokat és a szegényeket veszi célba és nem a tulajdonosokat”, valamint „a dolgozókkal akarják megfizettetni az egymást követő kormányok hibáit”. Az ADEDY főtitkára felhív: ”gátoljuk meg a kormány antiszociális intézkedéseit, mely a társadalom teljes elszegényedéséhez vezet”, pontosítva avval, hogy a tisztviselők és nyugdíjasok jövedelmük 35 %-át is elveszíthetik.
A kérdés az, hogy megismételt sztrájkokkal meg lehet-e akadályozni a terv bevezetését?

7. Mi a Szakszervezetek Európai Szövetsége (CES/ETUC) álláspontja?

John Monk, a SZESZ főtitkára az európai intézmények vezetőihez fordult ápr. 29-én, hogy „az európai döntéshozók határozottan és gyorsan cselekedjenek, már a következő napokban tegyék közzé a Görörországnak adandó kétoldalú hitelcsomag adatait”. Egy szó sem a bérek csökkentéséről, az álláshelyek megszüntetéséről, stb. Ami a „határozott és gyors” akciót illeti, kérése meghallgatásra talált.

8. Miért tartanak a kormányok és intézmények attól, amit „fertőzésveszélynek” hívnak?

Valójában nem a veszélyről van szó, a fertőzés már megjelent. Görögországban, Spanyolországban, Portugáliában... A Le Monde máj. 4-i címében: „Egyesült Királyság: veszély görög módra”. De egész Európában ugyanarról a válságról van szó. Árát pedig a munkáltatók, a kormányok, a nemzetközi intézmények a dolgozókkal, a néppel akarják megfizettetni.
Az eurózóna 14 országában ugyanolyan típusú „stabilitási és fejlődési” tervet fogadtak el, mint a görögországi. A spanyol kormány 50 milliárd eurót akar spórolni az állami költségvetésben, befagyasztotta a tisztviselők bérét, bejelentette nyugdíj-ellenreformját. Franciaországban nincs más motivációja a nyugdíjrendszer reformjának, mint a megfelelés a hitelminősítőkön keresztül megjelenő „piaci” nyomásnak.

9. Miért kell sürgősen összehívni a nemzetközi munkástanácskozást?

A belgiumi és görögországi veszélyes folyamatok aláhúzzák a 20 német munkásaktivista jún. 19-20-i berlini sürgős tanácskozás felhívását. „Először a háború óta az európai államok a csőd szélén találják magukat, szuverenitásuk nyíltan az EU és az FMI kezébe került”. Vádolják azokat, akik a népek közötti békéről, barátságról és testvériségről papoltak, hogy igazolják az EU és az euró által kikényszerített áldozatot, mert ők ugyanazok, akik a soviniszta fellépéseket is megengedik maguknak.
A bármely irányzathoz tartozó munkásaktivisták meghívásával összefoglalják: „nincs kiút anélkül, hogy ezzel a kerettel ne szakítanánk. A szakítás a feltétele annak, hogy földrészünk méreteiben építsük fel azt a szükséges együttműködést, melyet népeink kívánnak a termelés ésszerű újjászervezésének érdekében. Sorsunk sosem volt ilyen szorosan összekötve. Elképzelhetetlen, hogy eleve hagyjuk ellenségeinket az európai intézményekben együttműködni a népek ellen. Dolgozzuk ki együtt a «munkáspaktumot» mi magunk avégett, hogy jobban megerősíthessük magunkat a közvetlenül előttünk álló küzdelemben.”


(Fordítás: a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének aktivistái)