«Tabuk közé zárt Európa»

Schmidt sanda gondolatú történész (Terror Háza) közzétette eszmefuttatását a világ és benne Magyarország bajairól. A válság leegyszerűsített okai: 1./a nyugat-európai dekadencia 2./a keresztény tradíciók kihalása. Sok szót nem is kellene vesztegetni rá, ha nem lennének olyan sokan, akik el is hiszik...


A jóasszony szerint a «1980-2007 között lezajlott újabb ipari forradalom» terítette le a Szovjetuniót. Mintha törvényszerû, objektív következmény lenne, s nem a szovjet bürokráciával kart karba öltő neoliberális világpolitika bűne.
A Szovjetunió összeomlása lett az imperializmus általános támadásának kiindulópontja. A tőke már ennek előestéjén a legnagyobb imperialista hatalommal, az USA-val az élen azon nyomban megkérdőjelezte az osztályharcban kivívott minden demokratikus és szociális vívmány együttesét (lásd: privatizációk agyba-főbe). Mindenütt megtámadta a nemzeti szuverenitást, az uniós direktívákat törvényként kényszerítve (még az Unión kívül is). A finánctőke a «versenyképesség», a profit növeléséért mindenütt kétségbevonja a kivívott munkásjogokat. A munkásmozgalom vezető apparátusai, a kapitalizmus «meghaladhatatlanságára» berendezkedett “szociális sánc” politikája ehhez másodhegedül.

A munkahelyek számának ritkulása ugyanennek a globális politikának következménye, s nem «a számítógépek, az internet, a közlekedés és a kommunikáció forradalma tette feleslegessé a munkahelyeket», hanem a spekulációs pénzügyi tőke. Az amerikai imperializmus vette gondjaiba a tőkés rendet, hogy a magántulajdonon alapuló rendszer túlélését biztosítsa; ezzel az egész világon diszlokációs, destrukciós, háborús hullámot indítva mindenütt, még imperialista „szövetségeseinél” is! A széthulló rendszer torkollott válságba, a háborúk, megszállás, fegyveres konfliktusok megsokszorozódásával a nemzetek kontrollálhatatlan szétesésének folyamatát provokálva, a külső beavatkozás és a multinacionális vállalatok profit- és fosztogató tevékenységének termékeként (Jugoszlávia, Irak, Afganisztán). A termelésben résztvevő aktív népesség aránya csökken, ez azonban csak a még nagyobb profit elérésére szolgál – ami spekulatív magánkezekben van.

A «jólétre szocializált nyugat-európai munkaerő» – nem utolsó sorban azért, mert termelékenyebb, hatékonyabb volt, s ezzel magasabb profitot termelt ki – ezt a jólétet nem kapta, hanem megharcolt érte. Nem arról van szó, hogy a «legtöbb alacsony presztízsű munka» derogál neki – a vendégmunkásokat a tőke akkor hívja, amikor munkaerőhiány lép fel! Ezek a betelepült «többmilliós enklávék» ugyan őrzik gyökereiket hagyományaikkal, kultúrájukkal, de nem élnek a többségi társadalomtól eltérő életet. Részét képezik a dolgozó osztályoknak.

Mit nevez a szerző luxusfogyasztásnak ? A «méregdrága márkás táska, cipő» nem a dolgozó osztályok fogyasztása, azoknak «körülbelül az élet az egyedüli luxusa» (Brassens), örülnek, ha ki tudják elégíteni a lakbér- vagy lakáskölcsön fizetésének, a gyerekek taníttatásának, esetleg a munkábajáráshoz szükséges autó fenntartásának fényűzését.
A Reuters múlt heti jelentése szerint a franciák 58 %-a «nehezen jön ki» a család havi jövedelméből, ezen belül 14 %-a «nagyon nehezen». A munkások 75 %-a, az alkalmazottak 74 %-a, a kiskereskedők és -iparosok 37 %-a. A nők 64 %-a, a férfiak 52 %-a, a 35-49 évesek 62 %-a, a 18-24 éves fiatalok 48 %-a. A falvakban élők 61 %-a, a városiak 48 %-a.
«Az öt-hat hét fizetett szabadsággal rendelkező nyugat-európai munkavállaló szünidejét megosztotta a francia, illetve olasz és spanyol Riviérák és az osztrák, illetve svájci síparadicsomok között.» Nincs 5-6 hét szabadság (táblázat), s ez is csak bérből és fizetésből élők (egy részére) vonatkozik, tehát sem az egyre nagyobb számú szerződéses dolgozókra, sem a (kényszer)vállalkozókra, sem a munkanélküliekre.

A bérből és fizetésből élők szabadnapjainak átlaga (forrás: Quid 2006)
éves szabadság - éves munkaszüneti napok
Németo. 29 - 11
Belgium 25 - 13,5
Spanyolo. 25 - 13
Luxemburg 25 - 12
Franciaország 25 - 11
Dánia 25 - 10
Görögország 22 - 13
Portugália 22 - 13
Japán 20 - 14
Olaszország 22,5 - 11
Hollandia 23,5 - 9
Nagy-Britannia 23 - 8
Írország 20 - 9
USA 15 - 9

Az USA-ban pedig semmilyen törvény nem kötelezi a munkáltatót fizetett szabadság adására.
A munkaerejük eladásából élő emberek számára a riviérák, síparadicsomok elérhetetlenek. Belgiumban az átlagos bruttó (alkalmazotti) fizetés havonta 2 800 euró. Ez nettó 1 900 (családi adózás, attól is függ, mennyi az eltartottak száma). Lakáshitel 390; kocsi 320; villany, gáz, víz, fűtőolaj, TV, telefon: 250; tb, adók, (kötelező) biztosítások 200; élelem 600. Ezek lennének a Schmidt-féle «presztizskiadások». «A munkás bére szinte kizárólag megélhetéséhez és faja fenntartásához szükséges eszközökre korlátozódik».

Schmidt megállapítja, hogy «a jelenlegi válság alapvető oka tehát, hogy elfogyott a munka. Mert elvették a munkát az okos gépek, mert elveszik a szorgalmas, igénytelen és olcsó távol-keleti munkások, és mindazok, akik még tudnak és akarnak is dolgozni». Tehát vagy tudunk és akarunk éhbérért dolgozni, mint a keleti munkás, aki nyilván élvezi kizsákmányolását és nyomorát, vagy jól megérdemelt pusztulás vár ránk! Alig dolgozunk… Mindössze 65 éves korunkig emelgetjük a betegeket, szolgáljuk ki a gépet, vezetjük a kamiont. Pedig életünk egyre könnyebb, egyre jobb… Csak az ára emelkedik! Elkényelmesedtünk és követelődzővé váltunk… Nincs kedvünk 60 éves rákos betegen a csillét húzgálni! Fádan sztrájkol(gat)unk, tüntet(get)ünk a munkahelyünk megőrzésére…! Nem emberi életet akarunk, megszerzett jogaink megtartását, munkát és beleszólást életünk irányításába!

A termelés kiterjesztését a mai inaktív rétegekre és ugyanakkor az aktívak terhei enyhítésére semmi nem akadályozná: a munkaidő csökkentésével, a szabadidő megnövelésével, a nyugdíjkorhatár csökkentésével. Kivéve a burzsoázia maga.

«Márpedig egyre több dologra formáltak jogot, minden kötelesség és felelősségvállalás nélkül.» Katonai szolgálatot hivatásosként a statisztikai adatok szerint az «alsóbb osztályok» gyerekei vállalnak, a munka, a fizetés reményében. Hogy aztán Afganisztánban, Irakban hagyják a fogukat. Az elvi jog megvan az «ingyenes oktatáshoz» (értsd: nincs tandíj) – persze csak a kötelező korig, Franciaországban 16 év – de, hogy az mennyire ingyenes, azt minden szülő vérméséklete szerint kommentálhatja! Jár nekik a munkanélküli segély, hogyne járna, az, amit szolidaritási alapon a többi dolgozó biztosít, mert „ma neked, holnap nekem”! Joguk van teljes körű egészségügyi ellátáshoz – hogy mennyire nem ingyen, azt a szerző el sem tudja képzelni (térdműtét külön kórházi és ápolási biztosítással, ára mégis 500-600 euró, a gyógyszerszedés hossza és a kontroll orvosi látogatások függvényében); joguk a 35 órára csökkentett heti munkaidőhöz – melybe a szünetek nem tartoznak bele, így lesz a napi 7 órából 8,5.

Aztán rátér a jóasszony a dekadens «nyugati polgár» – akiről most sem tudjuk, szelvényvagdosó részvényes, kohász vagy történész, mint maga a szerző – szelektív toleranciájára. Amitől az olyan agresszív... Félelmében tabukkal bástyázza magát körül... Bakugrásokkal teli magyarázatát nehéz követni, ha nem tudnánk, hogy nem is érdemes…
Most hirtelen felcsillannak a szemek: hoppá, megvan az orvosság!

«Európát a kereszténység tette azzá, ami. Nemzetileg, etnikailag, nyelvileg és kulturálisan sokszínű, és igencsak széttagolt kontinens, amit a kereszténység köt össze. A keresztény értékek, a keresztény kultúra, a keresztény hit. A hit, amely évezredeken keresztül reményt és iránytűt adott az itt élő népeknek. Értéket és mértéket jelentett, keretbe foglalta az életet. Az állandóságot jelentette a múlandósággal szemben.» Reformok jegyében vissza a hűbériségbe!
Természetesen az sem igaz, hogy a kereszténység tette volna Európát naggyá. Történésznek ismernie kell a történelem törvényeit. Nyilván nem véletlenül terjeszti, hogy nem a kizsákmányolók – kizsákmányoltak, elnyomók – elnyomottak között húzódik a határ, hanem keresztények és identitás nélküliek között («a proletárnak nincs hazája»)! Evidens kísérlet az osztályharc leszerelésére, amely osztályharc – nem kétséges – nem fog megszünni a Fidesz-érában. A kezdeti eufória elültével ugyanazok a «szocialista-korszakos problémák» kerülnek elő, ti. a «valódi gazda személye» nem változott, az ugyanúgy az EU, az IMF. Erre utalnak a most felálló kormány nyilatkozatai: «a választások megerősítették uniós elkötelezettségünket», ”az országot az elmúlt években finanszírozó IMF-fel és EU-val partnerségi viszonyt alakítunk ki”, a „gazdaság élvez elsőbbséget”, «nem várhatunk a nagy elosztórendszerek reformjával», stb. Itt lóg ki a lóláb, ehhez kell a «nemzeti egység», az újabb megszorításokhoz…

Szerzőnk az egész fideszes «isten-haza-család» témakör parafrázisával azt sugallja, mondjunk le a társadalombiztosításról, egészségügyről, oktatásról, közszolgáltatásról, munka-, szociális és szabadságjogokról, stb. és boruljunk össze kereszténységünkben. Elvbarátaival megpróbál egy kalap alá venni minden nyugati «polgárt», éket verni a keleti és nyugati munkásosztály közé, és osztályokon felüli egységet létrehozni.

Semmi új nincs a Nap alatt, a demagógia kútjai feneketlenek.