Pénzügyi forradalom hajnala?

A belgaVif L’Express érdekes cikket közölt júl. 16-i számában Nasser Saidivel, aki a Dubai International Financial Centre Authority vezető közgazdásza, a Libanoni Központi Bank ex-alelnöke, volt libanoni miniszter, befolyásos pénzügyi szakértő. Saidi azt mondja: az Öböl országai levonták a tanulságot a válságból. Saját pénzüket fogják létrehozni, a khalijit, petroldollárjukat megtartják és a gyorsan fejlődő, «feltörekvő» országokba teszik ki. A nyugati rendszertől való függésből elegük van. Az amerikai pénzügyi birodalom meg fog szűnni. A világ új alapjainak neve «-ai»-ra fog végződni : Dubai, Mumbai (Bombay), Shanghai…

Azt jól tudjuk, hogy a subprime-válság nem csak az USA-n, hanem az egész világon végiggördült. A Perzsa-öböl sem kerülte ki, Dubai esetében még a «csőd» szó is elhangzott. Saidi szerint vaklárma volt a fizetésképtelenségről szóló híradás, de végül ez a sokk is segített ahhoz, hogy hosszú távra szóló strukturális változásokról kezdjenek gondolkodni ebben a kreditorországban (kb. 400 milliárd dollárt, GDP-je több mint 150 %-át helyezte ki). A jövőben azonban nem Londonban, New Yorkban fognak dekkolni ezek az olajdollárok és nem subprime-okra lesznek fordítva, hanem helyi pénz megteremtésével saját pénzügyi piacot alakítanak ki. Saidi azt mondja, hogy a következő 15 év arról fog szólni, hogy pl. Indiának 950 milliárd dollárnak megfelelő összegre lesz szüksége infrastruktúrája fejlesztésére, Szaud Arábia 450 milliárd dolláros infrastrukturális tervről döntött, s ezt nem nyugati bankok fogják finanszírozni, melyek túlzottan el vannak foglalva restrukturációjukkal. Nem nyugati megtakarításokkal, mert minden nyugati ország adósságban úszik, tehát tőkeimportőrök lesznek. Az öböl feltörekvő országai fogják a többi feltörekvő államot finanszírozni. Saidi a strukturális változást történelmi példákhoz hasonlítja: az amerikai dominancia elbukott 2008-ban, ahogyan 1956-ban a brit gyarmatbirodalom, 1989-ben a Szovjetunió bukott el...

„A Nyugat nagyra nyitja majd a szemét! Tudomásul kell vegye, hogy míg az USA 1999-ben még a tőkepiac 46 %-án tartotta rajta a kezét, 10 évvel később már csak 28 %-án! S ugyanezen időszakban a feltörekvő országok 8 %-ról 32-re ugrottak. Nem akarunk az úgynevezett fejlett piacoktól függeni, súlyunkat meg akarjuk mérni a nemzetközi intézmények területén is. Erősebb integrációval (az Öböl-országok között) már most is tudnánk a G 20-szintjén hangot adni, nagyobb súllyal bírni az IMF-ben, a Világbankban... Ezek a szervezetek a régi gazdagok kezében vannak, akiknek viszont tudomásul kellene venni, hogy a világ megváltozott!”

A válság előtt nem merült fel komolyan ebben a térségben az euró-szerű közös pénz létrehozása. A közelmúlt eseményei nem is nagyon fogják sürgetni... de mindenesetre azt a következtetést le lehet vonni, hogy a közös pénz mechanizmusában az európai valutaalap hiánya, az Európai Központi Bank strukturális be nem avatkozása és a fiskális rend eltorzulása elgondolkodtató nyomokat hagyott csakúgy, mint az európai makrogazdasági és politikai különbözőségek.. . Az euró dollárhoz kötődése is. Ebben a térségben Szaud Arábia tette a sínre a közös valuta lokomotívját, így a kérdés nem az, hogy igen vagy nem, hanem, hogy mikor. A khaliji (mely öblöt jelent) arra pályázik, hogy a nemzetközi tartalékok eszköze legyen, s ha sikerül, újrarajzolódik a világ monetáris térképe. A tőke, mely marad, vagy jön az Öbölbe, nyilván más pénzügyi terek rovására működne. Például a nyugati köztartozásokéra. De végülis versenyben állunk! Az USA és Európa recesszióban van, India és Kína ellenkezőleg, GDP-jük 8-10 %-os növekedést mutatott 2009-ben. Hirtelen Ázsia lett az Öböl legfőbb kereskedelmi partnere. Mesés strukturális változás!

Az arab burzsoáziának elege lett abból, hogy Európa nem érdeklődik iránta, csak energiaforrást lát benne. Az még csak érthető számára, hogy Európa (értsd : Nyugat-Eu.) az expanziós «keleti kártya» kijátszásával foglalkozik, az viszont már kevésbé, hogy jó 20 éve köntörfalazik egy szabadkereskedelmi egyezmény jóváhagyásával. Az amero-európai pénzügyi politika kudarcát Saidi csak részben látja az öregedő népességben, a magába zárkózásban. A legfontosabb hibának az alacsonyan tartott kamatokat tartja. „Európa és az USA kvázi nullára csökkentették a kamatrátát, hogy a fogyasztást serkentsék, holott ha eladósodunk hosszú időre, azt nem a fogyasztásért, hanem infrastrukturális projektekért kell tennünk. Először történelmükben az Öböl országai «kontraciklikus» politika folytatásába kezdtek. Kiindulva abból, hogy az olaj barrelja 2008 júliusában 147 dollár volt, majd 6 hónap múltán már csak 32, kormányaink levonták a következtetést, hogy nem szabad ennyire függeni az olaj- és gázáraktól. Megtörtént a választás, az infrastruktúra kiépítése élvez elsőbbséget az új iszlám pénzügyi közvetítők közreműködésével.”

Kínáról azt állítja, hogy sokmilliárdnyi dollárbefektetésével szintén nem fog vég nélkül ülni az amerikai államkicstár bónjain, melyek végülis negatív hozamúak. Miért folytatnák a kínai vezetők a lakosság dolgoztatását (mélyen a munka ára alatt) értékűket vesztő papírokért? Abnormális jelenség. A Shanghai tőzsde máris a harmadik legnagyobb a világon, s ez év végén külföldi társaságok is jegyeztethetőek lesznek – gazdasági-pénzügyi szemszögből nyilvánvaló változásokat hozva. Már ma is egyre inkább Keleten, semmint Nyugaton kötik az üzleteket, s Kína gazdasági hatalma akkora, hogy az egész világ nettó tőke-exportőre lett. Az arab-öbölbeli országokban tömegesen rendezkednek be a kínaiak és indiaiak pl. hogy az afrikai országokba invesztáljanak.
Ezért állítja Saidi, hogy az új világbázisok neve -ai-ra fog végződni: Shanghai, Dubai, Mumbai (Bombay). 3-5 éven belül az Öböl pénzügyi aktívumai már nem az olajból fognak származni. Példának említi, hogy az emirátusban az Adia (Abu Dhabi Investment Aythory, az egyik a legnagyobb befektetési alap a világon 650 milliárd dolláros kinnlevőségével) jövedelme máris jelentősebb a pénzügyletekből, mint az olajból. Ugyanígy van Kuvaitban. „Röviden: jövőnket azzal biztosítjuk, ami az olajjal ellentétben sosem apadhat ki.”