Nemzetközi információk

új sorozat 21.sz. (390) –2010. okt. 29.

A háború és kizsákmányolás elleni nyílt világkonferencia (Algír, 2010.nov.) előkészítése


Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése

Nyílt világkonferencia
A háború és kizsákmányolás ellen
Algír, 2010.nov.27-28-29.

54 ország 463 első aláírója
összehívására

Tartalom:

– a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (CSI/ITUC) kongresszusa:
Julio Turra (CUT-Brazília) és Tétévi Gbikpi-Benissan (UNSIT-Togo) szakszervezeti vezetők kongresszusi beszámolója
– Afganisztán: a béketárgyalások az USA- és NATO-erők kudarcának jele. A Left Radical of Afghanistan (LRA) értékelése
– Brazília: Joelson Souza, a Juventude Revolução (IRJ) titkárának hozzászólása: «Nem! Nem leszünk “jövő nélküli nemzedék”!»
– Guadeloupe: a Karibi Népek Dolgozóinak Szövetsége (ATPC): Szolidaritás az UGTG-vel
— az LKP sajtóközleménye LENDO Charly és NAEJUS José perének napján
— a francia Független Munkáspárt (POI): Megálljt az UGTG aktivistáinak üldözésére!


Vissza kell térni a szakszervezeti alapokhoz

Julio Turra, a brazil CUT és Tétévi Gbikpi-Benissan, a togoi UNSIT szakszervezetek felelőseinek (a Nemzetközi Egyetértés tagjai egyéni címen) hozzászólása, akik részt vettek a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (NSZSZ) 2. kongresszusán Vancouverben (Kanada) 2010. jún.21-25-én.

A bazil CUT és a togoi UNSIT küldötteiként voltunk jelen a szakszervezeti szövetség kongresszusán, alapítása óta a másodikon.

Ez a szervezet 2006. nov. 1-én alakult Bécsben a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége és a keresztény eredetű Munkaügyi Világszövetség fúziójával.

A NSZSZ 156 ország 309 szervezetének 166 millió tagját mondhatja magáénak. Alapítási szabályzata szerint a «globális demokratikus világkormányzat» keretét elfogadja. Közel 1400 résztvevővel (közöttük mintegy ezer küldött) a kongresszus egy speciális meghívottal nyitott, Papandreu görög miniszerelnökkel (a Szocialista Internacionálé elnöke), aki Brüsszelből videón keresztül szólt a kongresszushoz.
Az emelvényen mint «a dolgozók régi barátját» mutatták be. Papandreu elmagyarázta, hogy kénytelen volt ismert politikáját alkalmazni, mert «a jobboldal Görögországot csődbe vitte», azt a politikát, mely a görög dolgozók tüntetéseken és sztrájkokban megnyilvánuló élénk ellenállásását váltja ki annak szociális jogokat és vívmányokat érő támadása miatt.
Az asszisztencia egy részének tapsolása alatt (míg mások hiába várták a GSEE görög szakszervezet reakcióját) megerősítette, hogy «a szakszervezeteket tiszteletben tartja» és amennyire csak lehetséges, jogaikat nem csorbítja.
Az általános vitában Michaël Sommer a német DGB-től, aki az NSZSZ elnöke lesz a következő 4 évben, azt mondotta: «Papandreu nem csak görök mininszterelnök, hanem a szoc.internacionálé elnöke is, melynek hatalomban lévő pártjai a dolgozók jogait és a munkát támadó terveket valósítanak meg anélkül, hogy a pénzügyi világot vagy a spekulációt megkérdőjeleznék. Ezért kell az NSZSZ-nek azt a politikai szerepet játszania, amit a Szoc. Internacionálé nem tesz meg, lévén csak árnyéka annak, ami volt.»
Megköszönték Guy Rydernek a főtitkári poszton végzett munkáját (az ausztrál Sharan Burrow követi). A hozzászólások többsége a «globalista demokratikus világkormányzat», a «méltó munka», a «zöld munkahelyek» megvédése körül forgott, mások azt reklamálták, hogy a szakszervezetek gyakoroljanak nyomást az IMF-re, a Kereskedelmi Világszervezetetre és a G 20-ra a pénzügyi tranzakciókra kirótt (Tobin-típusú) adó eléréséért, vagy adó kivetését sürgették a válság áldozatainak (munkanélküliek, déli országok, stb.) segítésére szolgáló alapok feltöltésére.
Közülük kevesen mertek – mint egy tunéziai küldött –a «globális kapitalizmusról» beszélni, inkább azt hangsúlyozták, hogy az ellenség a «piac fundamentalizmusa» (totális absztrakció). Nyomaték került a G 20-ra, mint «reményre». Az idézett Sommer mondta, hogy az NSZSZ-nek «azok hangjává kell válnia, akiket a G 20 nem képvisel közvetlenül» (de néhány nappal később: a torontói csúcs az ESZSZ számára csalódást hozott).

Hozzászólásában Gbikpi-Bénissan elvtársunk megerősítette a kongresszusnak: «Mi Afrikában, ahogy más kontinenseken is, ahol a lakosságot szegénységre kárhoztatják, évtizedek óta válságban vagyunk, és az 1990-es évek eleje óta figyelmeztetünk arra, hogy a kiigazítási programok következményeként és az úgynevezett etnikai háborúk által a szétszabdalt Afrika arcát ölti fel az egész világ, ha semmi nem állítja meg a neoliberális globalizáció pusztítását! Itt tartunk, és a “költségvetési kiigazítás” nincs messze a strukturális kiigazítástól.

A kongresszus jelentése és fő határozata szerinti 6 stratégiai elsőbbség közül a két utolsó (új fejlődési modell, globális kormányzás) joggal tűnik a legnehezebbnek, mert frontálisan megkérdőjelezik a kapitalizmus struktúráit.

Nyilvánvalóan örülünk a diskurzusoknak a gondviselő államról, a «politikai koherenciáról», s a deregularizáció, liberalizáció, a «piaci fundamentalizmus», a prekaritás, az informális gazdaság, stb. elítéléséről. De afrikai szakszervezetisként csak komoly kételyeket tudnak bennem támasztani. És nem vagyok egyedül. Lehet-e másnak lenni, ha pl. a pénzügy, amit közpénzekből mentettek meg, veleszületett perverzióival a köz ellen fordul? (...)

Számunkra elsőrendű fontosságú, hogy ha a szakszervezet folytatni akarja a dolgozók reális érdekeinek védelmét, szorosan őrizni kell szervezeteink függetlenségét és ebből a szempontból nyugtalanít bennünket az a törekvés, mellyel ezeket (és a az ILO-t is) integrálni akarják abba, amit úgy hívunk, hogy „új kormányzás”.

Az ILO konvencióit ratifikálni kell és betartani. Mi folytatjuk országainkban az adósságfizetés egyszerű megsemmisítésének követelését, nem pedig könnyítését! Folytatjuk a közszféra segítségének reklamálását a fejlődés segítésére! És világszinten a munkahelyek szörnyű lerombolásának megállítása céljából miért nem küzdünk mindnyájan együtt az elbocsátások szimpla megtiltásáért? Vissza kell térnünk a szindikalizmus alapjaihoz.»

A kongresszus második napján a meghívott díszvendégek nem voltak mások, mint az IMF főigazgatója, Dominique Strauss-Kahn (szintén a «dolgozók barátjaként» bemutatva), Pascal Lamy a Kereskedelmi Világszövetségtől, a davosi gazdasági fórum (mely a multinacionális vállalatokat fogja össze, a világgazdaságot és a kormányokat ellenőrzi) egyik igazgatója.

Mikor D. Strauss-Kahn felszólalt, a terem félig kiürült. Sokszámú küldött fejezte ki így nemtetszését, különösen Afrikából, Ázsiából és Latin-Amerikából, mivel egy szakszervezetinek mondott kongresszuson szembetalálták magukat egy multilaterális intézmény elsőszámú vezetőjével, melynek az illegitim külső adósságfizetés nevében hozott, a különféle országokban alkalmazott receptjei, privatizációs utasításai, a szociális jogok és munkajogok támadása katasztrófához vezettek.
Szintén meghívott volt Cristina de Kirchner, Argentina elnöke, aki eddig még soha ki nem ejtette száján a «szakszervezet» vagy «munkásosztály» szót. Azt mondta, hogy az IMF politikája országát tönkretette és más politika kell, a belső piacot meg kell erősíteni és foglalkozni a bérekkel.

Az argentin Dolgozók Szövetsége (CTA) küldötte kommentálta ezt a beszédet mondván, hogy ez egyáltalán nem így van, a kormány a „dolgozók és jogaik elleni intézkedéseket hoz”.

Mialatt a NSZSZ kongresszusa Vancouverben tartott, mi Kanada másik végében, Torontóban voltunk 10 ezer tüntetővel a G 8 és G 20 vezetői ellen mobilizálódva; a kanadai tisztviselők szakszervezetei szervezték, ugyanakkor fontos mozgalmat folytattak jogaik csökkentése ellen, de az NSZSZ vezetése rendületlenül folytatta az IMF, a Világbank, a Világkereskedelmi Szervezet, stb. «demokratizációjának» terjesztését, hirdetését.

A perspektívákat illetően az NSZSZ különböző vezetői a kongresszuson «történelminek» minősítették azokat az intézkedéseket, melyeket Torontóban a G 20 elfogad az amerikai elnök ösztönzésére a pénzügyi világválságért felelős spekuláció és a bankok ellen.

Amit Obama igazából bejelentett, az annyi, hogy folytatni fogja minden területen a folyamatos kereskedelmi háborút a(z elsősorban USA-beli) multinacionálisok javára.
Ténylegesen azt deklarálta Torontoban, hogy «minden gazdaság páratlan», hogy «minden ország definiálja folyamatát», de «ne tévedjünk, ugyanabba az irányba megyünk».
Ami azt jelenti, hogy minden országnak, ha különböző tempóval is, kötelező a szigorítási politikát, az IMF strukturális kiigazításait alkalmazni az amerikai pénzügyi csoportok érdekei szerint.

Az NSZSZ vezetői által Vancouverben a pódiumról kibocsátott, a «globális pénzügyi világ regulációja», a «demokratikus világkormányzat», «válság áldozatainak segítése» felhívásait azok nevében, akiket «a G 20 nem reprezentál direkt módon», stb., a torontói G 20 csúcstalálkozó tökéletesen eltörölt, ahol csak a költségvetési deficit csökkentéséről esett szó, ami pedig számunkra, dolgozóknak annyit jelent, tudjuk: a közszféra dolgozói létszáma csökkenése, támadások szociális jogaink elleni, prekaritás, a tömeges munkanélküliség erősödése, a dolgozók és lakosság életviszonyainak degradációja, a szegénység általánossá válása, stb.

Íme amire a kormányok, a multinacionális vállalalatok, a nemzetközi pénzügyi világ, az IMF, az EU, stb. köteleznek bennünket azért, hogy a tőkés rendszert megmentsék, de a «válság» folytatódik a fejlett országokban – a G 20 szerint – a gazdasági fellendülés csak várat magára…

Igen, vissza kell térni a szakszervezetek alapelveihez, amely azért születtek, hogy a munkásosztály érdekeit védjék, s mely érdekeket ma veszélyzeteti a «szigorítás politikája», s nem pedig az azt applikáló intézményekhez kell csatlakozni, mert ez a politika visz a szakszervezetek meggyengülése, majd eltűnése felé, megsemmisítve annak bázisát: a dolgozókat, bérüket, jogaikat és vívmányaikat.

Julio Turra (CUT, Brazília)
Gbikpi-Bénissan (UNSIT, Togo)



AFGANISZTÁN
A NATO és az USA szerinti afganisztáni demokrácia:
a hegyek egeret szültek

Ma minden, ami Afganisztánba jön, a jó is, a rossz is, a NATO és az USA felelőssége, mert ezek a játék valódi gazdái. 2009 okt. óta az afgán parlamenti választások második fordulója előkészületét az Independent Election Commission of Afghanistan – IEC – végezte, a NATO, az USA és a kabuli bábrendszer civil és katonai erői. Százmillió dollárokat fektettek ebbe a forgatókönyvbe, több mint 300 ezer afgán rendőr és NATO-, USA-katona gondoskodott a biztonságról és biztosította a 2010. szept. 18-i választási procedúrát.

A bábkormány és imperialista gazdái óriási kampányt folytattak a közvélemény érdeklődésének felkeltésére, hogy a választásokon való részvételre bátorítsanak és meggyőzzék az embereket és voksoljanak a Walisi Jirga (a parlamenti alsóház) 249 helyének mintegy 2 500 jelöltjére.

De a valóság az, hogy az afgán nép az összes bizalmát elveszítette az USA és a NATO ilyenfajta terveiben, melyeket mindig tömeges csalás, korrupció, a befolyással való üzérkedés, beavatkozás és becstelenség kisér.

Az afgán nép mind a 34 tartományban, ideértve Kabult is, tökéletesen bojkottálta az úgynevezett szabad választásokat és elutasította az USA és a NATO szponzorálta, az invázió és a megszállás maszkírozására szolgáló „demokratikus processzusban” való részvételt.

Az afgán iszlám állam új alkotmányában a baloldali, szocialista és világi szervezeteknek, személyeknek nincs helye és a politikai aktivitáshoz nincs is joga. Nem volt tehát egyetlen jelöltje sem a munkásszervezeteknek és a forradalmi baloldalnak a csalástól és korrupciótól piszkos afgán választások folyamán.

A NATO- és USA-katonák az afgán kormánnyal együtt csak a tartományi központok és néhány járásra kiterjedő felségterületük 20-30 %-át kontrollálják. Ezért nem tudták garantálni a biztonságot sem az egész országban, és nem voltak képesek előkészíteni a voksolásra alkalmas körülményeket.

A csalás, a korrupció, az erőszak szintje a választások alatt akkora volt, hogy világrekordot döntött. A nemzeti és nemzetközi megfigyelők, csakúgy mint a jelöltek, panaszkodtak az afganisztáni ENSZ-missziójára (UNAMA), az afgán kormányra és másokra. Több mint 4 000 írásbeli panasz érkezett.

Adva lévén az utolsó parlament tapasztalata és gyakorlata, függősége az idegen hatalmaktól és kormányoktól, az afgán nép attól tart, hogy a következő parlament éppen ilyen lesz, Karzait támogató, háborús bűnösökből és háborús hadurakból, drogkereskedőkből és korrupt személyekből komponálva.

Számontartva az afganisztáni választások előzetes körülményeit és a közvélemény ellenséges szemléletét az USA és a NATO missziói iránt a választások lebonyolításában, a «szakértők» többsége figyelmeztette a NATO-t és az USA-t, hogy ne is szervezzék meg a választásokat, mert azoknak se legitimitásuk, sem népi támogatásuk nem lesz.

Az USA és az NATO, korrupt és gyermeteg kabuli rendszerükkel együtt megrendezték a választásokat azzal a céllal, hogy kudarcukat és az országnak csak mintegy 70-80%-os ellenőrzésének tényét elleplezzék, hogy a kabuli rezsimet legitimként és demokratikusként mutassák be. De, ahogyan előre látható volt, a NATO és USA szerinti demokrácia megbukott, egeret szült, szégyenteljes azokra nézve, akik támogatatják a «békemissziót» és a «demokratikus folyamatot Afganisztánban».

Az IEC bizottsága szerint 18 millió személy kapott választási cédulát, és 4 millió személy vett részt a választásokon. De ez teljes hazugság. Az Aljazeera TV szerint a választók 5 %-a (kevesebb, mint egy millió) voksolt egész Afganisztánban. Az IEC számadata tartalmazza a szabálytalanság miatt semmis szavazatokat. Kandahar, Helmand, Ghazni, Wardak, Nuristan, Kunar, Laghman, Logar, Kapisa, Punisher, Ghor, Baghlan, Badghis, Baghlan, Kunduz, Urozgan tartozmányokban vagy nem is volt választás, vagy teljesen megbízhatatlan.

Három meglepő eleme volt a NATO és az USA szponzorizálta választásoknak Afganisztánban: 1.) Afganisztán tradícionális társadalom, melyben a nőknek nem lehet kijárni, sem pedig fórumokon résztvenni, de ezzel ellentétben az IEC számadatai a nők választási részvételét magasabbnak jelölték a férfiakénál. 2.) Azokban a tartományokban és körzetekben, ahol egyáltalán nem volt választókör, az IEC bizottsága mégis jelentős eredményekről számolt be. 3.) Mikor az afgánok 95 %-a, a biztonságukat fenyegető és a katonai megszállásból eredő okok miatt bojkottálták a választásokat, az imperialista országok külügyminiszterei üzenetükben üdvözölték Afganisztánt és az afgánok bátorságával dicsekedtek masszív választási részvételük okán!

A bábkormánynak és a NATO, meg az USA parancsnoklata alatt intézményesített választási bizottságának nincs más választása, mint hamisított számokat produkálni ahhoz, hogy a választásokat legitimnek és áttetszőnek mutassa be. Mint az elnökválasztásnak, a parlamentinek is legálisnak és legitimnek kellett kinéznie. Az afganisztáni háború tragédiájába keveredett országok ezekből a választásokból a legszebb sikert fogják kihozni, ezzel fognak dicsekedni népük előtt!

De Afganisztán népe semmit nem vár ettől a parlamenttől, melynek túlnyomó többsége, mint az előzőé is, háborús bűnösökből, nemzetárulókból és gyilkosokból áll, akik előkészítették és ratifikálták az «amnesztiatörvényt», hogy a eljövendő igazságszolgáltatást elkerüljék. Ez az új parlament ugyanazt a folyamatot követi majd, ugyanazt az orientációt, melyet gazdáik kijelölnek számára. A katonai megszállás körülményei között és a bűnözők, a drogmaffia és a hadurak uralta parlament nem fogja képviselni az afgán népet.

Egy dolog világos: ezt a parlamentet úgy fogják felhasználni, mint az afgán államhatalom szervét a NATO és az USA szolgálatában, hogy megerősítsék és újra megerősítsék jelenlétüket és legitimálják a katonai megszállást.

Végeredményben az agfánok álláspontja és különösen a megszállással szembeni ellenállásé, ahogyan a választásokon kiderült, a legitim ellenállás folytatása a megszálló erők, a bábkormány ellen. És nem hagyják, hogy kihasználja őket a NATO és az USA nagy propagandahadjáratával beharangozott abszurd demokráciája.

Left Radical of Afghanistan (LRA)
2010.okt.10.


BRAZÍLIA

Joelson Souza, a Juventude Revolução (JR) titkárának hozzászólása

A Fiatalok a Forradalomért szervezet 1. kongresszusa, melyen részt vettek az algériai PT, Banglades, Spanyolország, Franciaország, Marokkó, Palesztina, Törökország fiataljai, kiáltványában megerősítette: «Életbevágónak tartjuk, hogy az egész világon a dolgozók és a fiatalok fenntartsák és fejlesszék saját független szervezeteiket. Javasoljuk a világ ifjúságának, hogy csatlakozzon a Nemzetközi Egyetértés és az algériai Dolgozók Pártja felhívására tartandó 8. háború- és kizsákmányolásellenes nyílt világkonferencia előkészületeihez és vitájához, melyet 2010 végén tartanak Algírban.
2010.jún.3-6-i 11. találkozónkon a nyílt világkonferencia mellett kötelezzük el magunkat. A tőkés termelési mód összeomlása felé halad, a kapitalizmus világválsága alatt szükséges az ifjúság, a dolgozók nemzetközi egysége, jogainak megvédése. Elhatároztuk, hogy független módon pénzügyi kampányt hirdetünk jelenlétünk biztosítására.

A 11. találkozó nyilatkozata szerint folytatjuk kampányunkat a haiti nép szuverenitása védelmére: «6 éve, hogy Haiti a a brazil hadsereg vezette Minustah/ENSZ csapatai megszállása allatt áll. Brazília már több mint 700 millions realt adott ki Haiti megszállására, de maga a haiti nép mondja, hogy nem katonákra van szüksége, hanem orvosokra, ápolókra, mérnökökre, polgárvédelemre, tűzoltókra, mentőkre… Amit akar ez a nép, az saját sorsának kezébe vétele. Szuverén módon akar jövőjéről dönteni. Számunkra Haiti védelme saját magunk védelme. Védeni a haiti nép békés és szabad élete jogát, azt jelenti, hogy saját békés és szabad életünket védjük.
Összefoglalóul, ez a válaszunk a nyilatkozatra: «Igent mondunk, az Ifjúság Forradalmi Internacionáléja (IRJ) más szervezeteivel és ifjúsági csoportjaival a háború- és kizsákmányolás elleni konferenciára, küldöttséget menesztünk Algírba, Afrikába. A Föld minden részéről más fiatalokkal találkozva szabad vitában együttes kezdeményezésekkal az imperializmus ellen».

Látjuk ma, hogy a közszolgáltatások prekaritásos jellegével, munkanélküliséggel és az erőszakkal szemben a fiatalokat a drog csapdájába üldözik, mely azon felül, hogy életüket tönkreteszi, az imperializmus eszköze is óriási hasznok bezsebelésére.
Maria Costa, az ENSZ drogokkal és szervezett bűnözéssél foglalkozó irodájának főnöke szerint: «2008 második félévében a likviditás volt a banki rendszer fő problémája és a rendelkezésre álló tőke alapvető faktor lett. Sok esetben csak a drogokból származó pénz volt az egyetlen rendelkezésre álló tőke a befektetéshez. Számos bankot a válságtól éppen a drogból származó jövedelem mentett meg.». A kábítószerek szerepe elfogadhatatlan.
Brazília külvárosaiban és szegénynegyedeiben sok fiatal számára egyetlen munkahely csak a drogkereskedésben akad, s gyakran életüket vesztik, mielőtt még felnőhetnének, mert a drog erőszakos cselekményekkel jár.
Közel egy éve vitát javasoltunk a kábítószer engedélyezésének politikája ellen, melyet a volt jobboldali elnök, Fernando Henrique Cardoso (FHC) képvisel és néhány baloldali aktivista diákvezető. Más diákvezetők, ha nem is támogatják a legalizálást, hallgatnak. A szabadság hamis felfogása, mely törvényessé akarja tenni a drogot, elrejti annak valódi következményeit az ifjúság köreiben, a fizikai leépülést (erőszakos halált, a drog hatásait), megnehezíti politikai szervezésüket.
A legutóbbi időkben fontos tapasztalat volt a «Menet a drog ellen és a fiatalság jogainak védelme». Több városban tette lehetővé, hogy párbeszédet folytassunk a népességel, új politikai viszony alakuljon ki a lakónegyedekben és a diákszervezetekkel és az JR támpont legyen ebben a küzdelemben az ifjúság számára.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet aug.-ban «Fiatalok munkahelyi válsága» címmel publikált jelentése szerint, 2007 óta 22 %-kal nőtt a munkanélküli fiatalok (15-24 évesek) száma. Az ILO szerint ez a forgatókönyv hosszú és pusztító lesz az ifjúság számára, mely – az intézmény szavaival – «jövő nélküli nemzedéket» hozhat létre.
Nem! Nem leszünk «jövő nélküli nemzedék»! Szervezett módon ellen fogunk állni és harcolni jogainkért. Nem fizetünk egy fillért sem a tőkés termelési mód tarthatatlan rendszere fenntartására! Ahogyan azt sem fogadjuk el, hogy a kábítószer tegyen tönkre bennünket, amit a rothadó tőkés rendszer kínál számunkra hamis megoldásként.
MUNKAHELYET, OKTATÁST, EGÉSZSÉGÜGYET, SZÓRAKOZÁST ÉS MŰVÉSZETET!
Itt, Brazíliában a jelenlegi elnökválasztási kampányban sok aláírást gyűjtöttünk, melyet levélben küldünk el Dilma Roussefnek, a Dolgozók Pártja elnökjelöltjének. Politikai referenciánk a drog elleni harc olyan követelések bázisán, mint a munkahelyek számának növelése, az oktatásra szánt pénz emelése, kulturális központok létesítése, a Petrobras (nemzeti olajvállalat) 100 %-os államosítása, a kendertermesztésre használt föld kisajátításása az agrárreform céljaira, és a drogkereskedelemből származó pénz kifehérítésének akadályozására a banktitok feloldása.
A kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált a Dolgozók pártja bázisában és több vezetőjénél. Maga az elnökjelölt (akit azóta megválasztottak Brazília elnökének) is kész volt aláírni, mikor átadtuk levelünket a sokezer aláírással, ekként mintegy elkötelezte magát az általunk képviselt fiatalok követeléseivel való egyetértésre. Most arra kell törekednünk, hogy ezek teljesüljenek.
Kétségtelenül, nem csak a brazil ifjúság speciális gondjáról van szó. Lehet, hogy egy kicsit más formában, de a világ többi részén is ezzel találja magát szembe a fiatalság.
Szabad vita keretében, mi, a világ különböző részeiről származó fiatalok megvitathatjuk egy nemzetközi kampány indítását a drogok ellen, követelelve a kormányoktól azt, amit mi is követelünk: ”munkahelyet, oktatást, egészségügyet, szórakozást és művészetet”, ami az ifjúság valódi szükséglete.

2010.okt.


GUADELOUPE

A Karibi Dolgozók és Népek Szövetsége (ATPC): Szolidaritás az UGTG-vel


Guadeloupe, 2010.okt.8.
A karibi munkás- és demokratikus mozgalmaihoz,
a francia munkás- és demokratikus mozgalmaihoz,
a világ munkás-és demokratikus mozgalmaihoz

Kedves Elvtársaink, kedves Barátaink!

Éppen megkaptuk az UGTG aktivistáit és vezetőit érő szakszervezetellenes megtorlást illető felhívását a munkás és demokratikus mozgalmakhoz (...)

Hogyan nem lehet kapcsolatba hozni ezt a megtorlást azzal, hogy a francia állam elutasítja a 44 napos sztrájk által elért 2009. márc. 4-i egyezség betartását, melyet maga is aláírt?
Hogyan nem lehet kapcsolatba ezt a megtorlást hozni azzal, hogy az Accord Bino munkáltatóinak egy része nem tartja tiszteletben a sztrájk által elért szakmaközi megegyezést?
Sem többről, sem kevesebbről nincs szó, mint egy újabb kisérletről, hogy az LKP ösztönözte 2 évvel ezelőtti mozgalmat az összes pwofitasyon ellen meghátrálásra késztessék, azt a mozgalmat, mely a munkáltatóknak ellentmond és a francia gyarmatosító hatalmat rendíti meg.
Sem többről, sem kevesebbről nincs szó, egy újabb kísérletről, hogy a szakszervezeti mozgalmat elhallgattassák Guadeloupe-ban.

Az ATPC a karibi munkás-és demokratikus mozgalmakhoz, a Represszió elleni Bizottsághoz, a Nemzetközi Egyetértéshez, az algíri Nyílt Világkonferencia szervezőbizottságához fordul egy széles kampány indításáért elvtársaink érdekében az UGTG-nél.

Aktivista és testvéri üdvözlettel:
Robert Fabert koordinátor (ATPC)


Küldjetek tiltakozó üzenetet:
AU PRESIDENT DU TRIBUNAL DE GRANDE INTANCE DE Pointe á Pitre (Guadeloupe) ; Fax : 590 590 83 80 44 (bíróság, Pointe á Pitre)
AU PRESIDENT DU TRIBUNAL DE GRANDE INTANCE DE Basse-Terre(Guadeloupe) ; Fax : 590 590 80 63 69 (bíróság, Basse-Terre)
AU PRESIDENT DU TRIBUNAL DE LA COUR D’APPEL DE Basse-Terre(Guadeloupe) ; Fax : 590 590 83 24 97 (feljebbviteli bíróság
Másolatot:
UGTG, Rue Paul Lacavé – Assainissement – 97110 POINTE.A.PITRE (Guadeloupe) ; Tel : 590 5.90.83.10.07 ; Fax : 590 5.90.89.08.70 ;
e-mail : ugtg@wanadoo.fr; ugtg@ugtg.org
ATPC : e- mail : atpc-caraibe@orange.fr Tél : 590 690 62 94 79


SAJTÓKÖZLEMÉNY
LENDO Charly és NAEJUS José perének napján

Pointe-á-Pitre, 2010. okt. 22.

A kitalált dolgokból összetákolt üres dosszié fényt derít a hoteltulajdonosok, az igazságszolgáltatás és a francia gyarmati állam közötti összefonódásra.
A keresett cél a szociális éberség megsemmisítése. A hotelszakma dolgozóit akarják terrorizálni, különösen a szakszervezeti vezetőket: Nou péké fè dèyè!
Az UGTG mélységes szolidaritását fejezi ki az ügyvédekkel, közöttük Sarah ARISTIDE-del, akit fizikailag inzultált ezen a napon az igazságügyi palotában a francia gyarmatosítók egyik ügynöke. Mindez igazolja gyanunkat, hogy Guadeloupe csak egy gyarmat, hogy mindenkit némaságra akarnak ítélni, aki rebellióra vetemedik a rasszizmus, a kizsákmányolás, az igazságtalanság ellen és különösképpen hőseies ügyvédeink elhallgattatására: Yo péké fè dèyè!
Az UGTG minden dolgozót, aktivistát és szervezetet felhív a harc folytatására, annak megerősítésére, az összes szektor követelései platformjának felállítására és 2010. okt. 26-án együttes mobilizációra: ANSANM NOU KA LITÉ, ANSANM NOU KÉ GANNYÉ! (együtt harcolunk, együtt győzünk!)

Elie DOMOTA, főtitkár

2010.okt.22.


Franciaország


PARTI OUVRIER INDEPENDANT (POI – Független Munkáspárt)
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 PARIS
Tél.: 01.48.01.85.85
poi@fr.oleane.com

Kommüniké

Megálljt az UGTG aktivistáinak üldözésére!

Akkor, mikor az LKP az összes szakszervezeti és nép erő összegyűjtésével mozgósul a 2009. jan.-febr-i nagy sztrájk eredményeképpen aláírt egyezmények betartatására, a guadelouupi UGTG-től a következő felhívást kaptuk:

«A francia igazságszolgáltatás ismételten úgy döntött, hogy harcba száll a guadeloupe-i munkásmozgalommal, annak szakszervezeti tömörülése, az UGTG (Union générale des travailleurs de Guadeloupe) aktivistáival.
A francia állam helyi lakájaival elvtársunk, Raymond GAUTHIEROT, az UGTG volt főtitkára januári 3 havi börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélése után a guadeloupe-i munkáltatók kérésére most szakszervezetünk aktivistáira kerít sort.
Néhány hete, sőt hónapja alapvető szabadságjogainkat alapjaiban megkérdőjelező idézések és eljárások özönéhez asszisztálunk, s ezzel egyidejűleg igaz és legális követeléseinkért való harcunk jogát elutasítják. Mindent megtesznek, hogy diabolizálják a szakszervezeti akciókat, de elhallgattatni is akarnak bennünket, mert folytatjuk a küzdelmet az LKP-nek köszönhető 2009. febr. 26-i és márc. 4-i egyezmények betartásáért. (…)

Kedves Elvtársaink, Kedves Barátaink!
A nemzetközi munkásszolidaritás, a demokrácia, a guadeloupe-i dolgozók azon joga nevében, hogy harcolhassanak jogos követeléseikért és szakszervezeteikért, támogatást kérünk Tőletek.»

A POI, mely alapszabályában is a demokratikus, elsősorban a dolgozóik szabadságjogai védelmét vállalja, a szakszervezetek szabad szervezkedését, és szervezeteikkel együttes harcukat az elnyomás és kizsákmányolás ellen, teljes támogatását nyújtja a megtorlással fenyegetett UGTG aktivistáinak és vezetőinek.

A POI a francia kormányhoz fordul, hogy fejezze be a munkásaktivák jogtalan, a dolgozóktól kapott mandátumuk gyakorlásáért rájuk rótt üldözését.

Követeli az összes jogi útra terelt zaklatás és az összes szankció megszüntetését Raymond GAUTHIEROT, az UGTG volt titkára, és a többi vezető, közöttük a szakszervezet főtitkárhelyettese ellen.

A POI kéri, hogy az igazságügyi miniszter fogadja ezen demokratikus követeléseinek ismertetésére.

2010. okt. 18.



Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse