Szegénység másutt

Franciaországban, Európa egyik leggazdagabb országában minden nyolcadik ember – mintegy 8 millió személy – a szegénységi küszöb alatt él. A TF1 jún. 14-i dokumentumfilmjében mutatta be, hogy mit jelent a mindennapi élet kevesebb, mint havi 900 euróból . (A minimálbér hivatalosan jelenleg bruttó 1.365 euró teljes munkaidőre számítva).

A 68 éves Josette Nizzában él. Neki nem jut a világszerte ismert csillogásból, havi jövedelme 770 euró. A számlák kifizetése után napi 4 eurója marad élelemre, ruházkodásra. Ki kell költöznie bérletéből, nem képes tovább fizetni a megemelkedett bért.
Szociális lakásra 4-5 évet kell várni, Josette-nek esélyes sincs, egy kis szobát keres magának. 10-15 címet is megnéz, de sok az eszkimó és kevés a fóka, nem jár sikerrel. Egy kis hotelszobában húzza meg magát átmenetileg. Enni a Resto du cœur ingyenkonyhájába jár ezentúl, ahol minden tizedik étkező 65 éven felüli. Végül egy öregek otthonában köt ki.

(A Restos du cœur-t Coluche, a komikus alapította. Halála után művészek folytatják fenntartását leginkább közadakozásból.)

5 gyerekes – «újrakomponált» – vidéki család. Az apa 5 év munkanélküliség után munkakölcsönzöttként dolgozik havi 800 euróért. Ehhez jön a családi pótlék, 400 euró. Ennivalóra alig futja, szégyenkezve ők is a Resto du cœur élelmiszerbankját keresik fel, ahol egy hétre való alapélelmiszert kapnak. Franciaországban 3 gyerek közül egy sosem jut nyaralni. Természetesen az övéik sem.

A campingéletet «választotta» 57 más családdal együtt a 48 éves Nadine 2 gyermekével, ahol évi 300 euróért kapott helyet lakókocsiban. 1200 eurós fizetéséből nem futja lakásra. Már 3 éve él itt a helyi polgármesternek köszönhetően, aki a törvény ellenére sem zavarja el őket Télen nincs víz. Hajnali 5-kor indul dolgozni, hogy 8-kor kezdhessen. A gyerekeket csak este látja, egymást nevelik, inkább ez nyugtalanítja mintsem a napi 6 órás utazás. Fizikailag még bírja, mondja.
A másik campinglakó Marie-France havi 450 euróból él. Válása után érkezett ide ideiglenesen – 6 éve. Ahogy Claude is, miután megbetegedett és jövedelme megcsappant.
A falucska polgármestere – mutatja a terveket – kis kunyhókat szeretne építeni az itt lakók számára szociális lakásként. Szép terv, de pénz kell hozzá.

Az Unió szigorítási programjainak következményei legfőképpen a népi településeket, negyedeket érintik és a szociális szolgáltatást. Utóbbiak megnyirbálásával, a bérek csökkentésével, az elbocsátásokkal, a részmunkavégzes terjedésével egyre több ember válik képtelenné a lakbér, a számlák, az élelem fizetésére. Válás, a munka elvesztése, a munkabér csökkenése, betegség, nyugdíjba vonulás – hónapokon belül hasonló helyzetbe jutattatja azokat a munkájukból élőket, akiknél megtakarításra addig sem futotta. A hivatalos statisztika szerint 2011 első negyedévében a munkanélküliség 9,7 %-os (1 %-os gazdasági növekedés mellett), áprilisban a háztartások fogyasztása 1,8 %-kal esett vissza.

Az Informations ouvrières legutóbbi számában Sevran városkáról ad hírt. Üzemeit (a Kodak és a Westinghouse a legismertebbek) bezárták, a lakosság 50 %-a már egyáltalán nem fizet semmilyen adót, olyan kevés a jövedelme. Az 50 ezer lélekszámú településnek az egymást követő kormányok egyre csökkenő pénzeszközöket juttattak, még állandó helyi rendőrség felállítására sem futja. Néhány hónapja drogdealerek rendezkedtek be egyes épületekben, azóta mindennaposak a lövöldözések is esténként. A lakosság keserűen állapítja meg, hogy a hatóságok hagyják rothadni a várost. De haraguk is nő, mert normális életfeltételeket akarnak maguknak ahelyett, hogy az állam lefaragja a város működtetésének költségeit szélnek eresztve az alkalmazottakat, növeli az adókat, a szolgáltatások árát. Rendes iskolát akarnak, közoktatást, közművelődést, teljes munkaidőben foglalkoztatott szociális gondozókat megfelelő számban és ragaszkodnak kórházuk kardiológiai osztályához. Ennek érdekében fognak össze lakosok, pedagógusok, szakszervezetek és helyi képviselők, együtt fogalmazzák meg követeléseiket, együtt gyakorolnak nyomást. Másként nem lehet.