Van Michael Curtis (Kertész Mihály) 1942-es
kultfilmjének, a Casablancának egy jelenete: Renault százados, a helyi
rendőrfőnök néhány embere körében, miután bezáratta Rick (Humphrey Bogart)
kávéházát, fennhangon így szól: „Meg vagyok döbbenve, igazán meg vagyok
döbbenve, hogy itt szerencsejátékot folytatnak!”
Egy másodperccel később egy krupié egy köteg pénzt
ad át a rendőrtisztnek: „A nyereménye, uram.” A százados súgva megköszöni,
zsebre vágja a pénzt, majd kiadja a parancsot: „Mindenki kifelé, gyorsan!”
A brit bankközi kamatlábat (The London Interbank
Offered Rate), a híres Libort naponta mintegy húsz óriásbank
(Barclays, Deutsche Bank, HSBC, Bank of America és mások) rögzítik. És most
napfényre került, hogy ezek a nagybankok sorozatosan csaltak a kamatláb
maghatározásakor, de az ebből kibontakozó pénzügyi botrányban nem könnyű
megnevezni a romlott rendőrt, hiszen a szerepre rengetegen pályáznak. A Libor
kamatláb rengeteg, nagyságrendileg úgy 800 ezer milliárd dollárnyi
(nincs szó nyomdahibáról!) tranzakció alapjául szolgál, főleg származékos
pénzügyi termék árazásánál.[i] A szóban forgó összegek
akkorák, hogy a nem pénzügyekre specializálódott sajtó nem szeret beszélni
róla, annyira „mértéktelenek”. Így inkább kisebb, emberi léptékű vétkekre
összpontosítanak: akik felveszik a családi pótlékot, pedig a gyerekük nem
tanul, hanem már dolgozik, vagy olyan görög munkavállalókra, akik szerény
jövedelmüket feketemunkával egészítik ki. Pokolba velük! A bankvezérek és az
Európai Központi Bank főkorifeusai felháborodottan ítélkeznek felettük.
Jóllehet a Libor manipulálása bonyolultnak
tűnhet, valójában ugyanúgy a napnál világosabb, mint a Casablanca
jelenete. A nagybankok – a bankok egymás közötti pénzkereskedelmét szóbeli
megállapodásokra alapozzák, szavuk tehát „aranyat ér” – feljavított pénzügyi
eredményeket közöltek magukról, hogy így jussanak olcsóbb hitelekhez.
Csalásra építve határozták meg a Libort, vagyis a jövőbeni hiteleik
kamatát… Miután kiderült a csalássorozat, és óriási botrány kerekedett
belőle, a Barclays főnöke bele is betegedett, majd július 3-án lemondott. A
Bank of England kormányzója pedig azt állítja, hogy csupán néhány hete
értette meg a szóban forgó csalást.[ii]
„Sokkolta, igazán sokkolta” a nagy titok
„felfedezése”? A Barclays és a Bank of England vezetői valószínűleg nem
olvassák a pénzügyi sajtót, merthogy 2008. április 16-án a The Wall Street
Journal cikket tett közzé A bankárok kétségbe vonják a kulcskamatlábat
címmel. Így kezdődik az írás: „A pénzvilág egészségének egyik legfontosabb
barométere hamis jelzéseket küldhet.”
Világunkat ennek megfelelően önkényes vagy
meghamisított adatok árasztják el (Libor, „aranyszabály”, az
államadósság szintje, háromszázalékos költségvetési deficit…), amelyek nevében
egész népeket gyötörnek halálra, most például Spanyolországot. Azokat, akik a
legnagyobb kegyetlenséggel követik el ezeket a bűntetteket, változatlanul
tisztelet övezi, mivel központi bankot vagy éppen hitelminősítőt vezetnek. De
négy évvel a történelem egyik legnagyobb pénzügyi válságának kezdete után ma
már nem sokan hiszik, hogy szerepük tényleg hasznos a társadalom életében.
Fordította: Ferwagner Ákos
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.