2012. október 29., hétfő

A kormány – az ellenzék – az Európai Unió



Akármit csinálunk, sose elég” - fogalmazott Orbán Viktor az európai uniós állam- és kormányfők múlt heti tanácskozása után, arra reagálva, hogy az EU legfőbb döntés-előkészítő szerve, az Európai Bizottság (EB) jelezte, a brüsszeli ülés előtt bejelentett újabb, 367 milliárdos második Matolcsy-csomag még mindig nem elég. A miniszterelnök a sajtótájékoztatón arról beszélt, a csúcson tájékoztatták az EB álláspontjáról, mely szerint az újabb egyenlegjavító intézkedésekkel Magyarország „már majdnem” eleget tesz a kívánalmaknak.
A miniszterelnök már az első, közel 400 milliárdos, főleg bevételnövelést, adóemeléseket tartalmazó csomag után arról beszélt a Kossuth Rádió október 12-i reggeli műsorában, hogy az egyenlegjavító program Brüsszelnek szól, az Európai Bizottság ugyanis nem hiszi el, hogy 2013-ban 3 százalék alatti lesz a hiány. Matolcsy György szintén az EB-re hivatkozott az újabb, 367 milliárdos csomag bejelentésekor. Azt mondta, október 15-én kapták kézhez a bizottság levelét, melyben az EB jelezte: az első csomag kétharmadát tartja csak megalapozottnak, így számításaik szerint további lépések híján 3,7-3,9 százalék lenne a hiány 2013-ban.
Orbánék most az Európai Unió megpuhítását tartják szem előtt, az IMF-et másodrangú kérdésnek gondolják, a kormányfő most minden erejével azon van, hogy még az idén kikerüljünk az uniós pénzek elvesztésével fenyegető túlzottdeficit-eljárás alól.

Tehát a kormánynak nem a megszorító  intézkedésekkel, azok dolgozó-, nép- és munkásellenes jellegével van baja. Csak azon sopánkodik, hogy az Európai Bizottság nem hisz a kormány «szakértelmének», ezért nem lesznek elegendők a szigorítások (amelyekből sokat csakugyan nem hoztak meg az előző kormányok). Ne feledjük el, hogy a Fidesz által átalakított törvények: az Alaptörvény - az adósság állandó csökkentését bele kellett írni; a Munkatörvénykönyv – bérdömping, demokratikus jogok csökkentése; a nyugdíjtörvény – korhatáremelés, nyugdíjak megfaragása szintén az Európai Uniótól erednek, de nem újkeletetűek, ezeket az előző kormányok már megkezdték. Visszavonásuk teljesen jogos követelés – és a tagországokban mindenütt ezt is teszik a dolgozók!

Ügyetlenül, döcögve elkezdődött egy mozgalom a megszorító intézkedések ellen. Azt gondolom, nem azért, hogy a Fideszéhez hasonló, attól csak stílusban különböző kormányt ültessen a társadalom nyakára. Márpedig az Együtt 2014 (Haza és Haladás, Milla és Szolidaritás) programjából az utolsó, a 12. pont így szól: «Az EU alapértékei melletti határozott kiállást! Az európai integráció további elmélyítését szolgáló külpolitikát, kiszámítható gazdaságpolitikát!»

Mit jelent ez? Hűségesküt: «segítsetek megszabadulni ettől a tökéletlen Orbántól és együtt maradunk, megigérjük…». Az összes többi jól hangzó szólam, de csak porhintés. Az Európai Unió vezet a gazdasági katasztrófa felé, az EU kér állandóan több és több áldozatot, az Unió igényli a nyomorúságos béreket a kizsákmányolók és spekulánsok támogatására. Bajnai (és az MSZP) volt, amely a 3 évvel ezelőtti politikájával a Jobbik lába elé gurította a szőnyeget… Kimondja-e az Együtt 2014 programja, hogy pl. a nyugdíjak rendjét visszaállítja, a béreket emeli, a vállalatokat visszaállamosítja minden vívmánnyal együtt?
Ez a koalició, úgy tűnik, igényli a dolgozók támogatását. Hát akkor rajta, a dolgozóknak meg kell fogalmazni követeléseiket – nem általánosságban, hanem konkrétan! –, és kényszeríteni kell a vezetést ennek képviseletére!  
A lehetőség megvan arra, hogy akár ez a mozgalom visszaállítson egy demokratikusabb  rendszert, sőt, annál is tovább lépjen. Ehhez nem szabad, hogy biankócsekket adjunk: a tömegmozgalomnak állandóan ellenőrizni kell a vezetést, igényeit kell megfogalmaznia, számon kell kérnie és ha elégedetlen, azt le kell cserélje alkalmasabbra. Ebben a küzdelemben a magyar dolgozók nem lesznek egyedül, velük tartanak egész Európa népei.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.