2012. október 13., szombat

Nemzetközi információk


Nemzetközi információk
95. sz. (464) – 2012. okt. 12.
Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése



Spanyol és portugál társainké a szó
Portugália



                         Carmelinda Pereira,
Pedagógusszakszervezet, a Szocialista Egység Munkáspárt (POUS) felelőse

A dolgozó nép véget akar vetni a megosztásnak és a manővereknek. A szept. 15-i milliós tüntetés miatt a kormánynak visszakoznia kellett, a szept. 24-i szociális párbeszéd is kudarcba fulladt, most pedig az Európai Unió nyomása alatt más eszközzel akarják egyensúlyba hozni az államháztartást a deficit csökkentése végett: az alapvető cikkek adójának újabb emelésével, a nyugdíjak és bérek újabb megnyirbálásával és a repülőterek privatizálásával.

A trojka kívánalmait kell teljesíteni, annak a memorandumnak az alkalmazását, amelyet 2011 májusában aláírtak a nagy pártok. A tömeg trojka elleni felkelése ellenére az ellenzéki szocialista párt főtitkára mégis megerősítette, hogy aláírását fenntartja, holott számos aktivistája és vezetője (mint Mario Soares) azt követeli, hogy vonja vissza.

Ebben a helyzetben a  João Semedo és Catarina Martins (a Balodali Blokk vezetőjelöltjei) képviselte álláspont megfelel a portugál nép többsége óhajának: a Szocialista Párt, a Kommunista Párt és a Baloldali Blokk részvételével álljon fel olyan kormány, amely szakít a trojkával. Ennek elérésére kell meghirdetni az egyesült általános sztrájkot.

A teljes Ibériai-félszigetet érintő általános sztrájk jelentős lökést adna a spanyol és portugál ellenállásnak és létrehozná a jelenlegi kormányok alternatívájának lehetőségét.

                    Aires Rodrigues,
Az Alkotmányozó (Nemzetgyűlés) volt szocialista képviselője

A szept. 15-i, majd 29-i tüntetések és a CGTP általános sztrájkra felhívása után okt. 5-én tartottunk egy tanácskozást Lisszabonban ezzel a címmel: «Az alternatívák demokratikus kongresszusa». A kezdeményezés az Április 25 Egyesületé (az 1974-es Salazar-diktatúra ellenes forradalomban részt vett katonáké). A találkozón megjelent a CGTP volt főtitkára, Carvalho de Silva, az UGT jövendő titkára, Carlos Silva, több szocialista és baloldali blokkos képviselő, mellettük az összes irányzat aktivistáinak százai, összesen  1 700 személy. A különlegesen demokratikus vita arról folyt, mit kell tenni a portugál és az európai helyzet megváltoztatására.

Három fontos dolog rajzolódott ki. A trojka memorandumának elítélése  – mi annak visszavonásáért harcolunk, mások újratárgyalást javasolnak. A határozatban végül az «EU intézményeinek demokratizálása» szerepel. A POUS és a «Referendum visszavonásáért mozgalom» különnyilatkozatot tett, melyben leszögezi, hogy «a vitát tovább kell folytatni azért, hogy kiutat találjunk országunk számára;  egyetértünk a határozatnak a memorandumot, a legutóbbi szerződéseket elítélő  és a Passos Coelho-kormány lemondását követelő részével». Teljes bizonysággal mondhatjuk, új mozgalom van készülőben a szakszervezeti mozgalom jelentős szektorának összevonásával, mely akcióhoz fog vezetni.
Signifikáns vonása volt a kongresszusnak, hogy egyhangúlag támogatja a nov. 14-i sztrájkot,  mely lehetővé teszi, hogy az Spanyolországgal együtt történjen.

Spanyolország

                José Almela,
az UGT-Metal Millars-Plana Baixa-Palacia (Castellon) regionális építőipari szakszervezet főtitkára

A mi régiónkban van a spanyol fajansz- és kerámiaipar üzemeinek zöme. A szektor több, mint 20 ezer dolgozót foglalkoztatott, legtöbbjük faluról jött néhány évvel korábban. Ma egy tucat vállalatot becsuktak, másokban csökkentették a létszámot, kb. ötezer dolgozó maradt.

A munkáltatói szervezet az ingatlanspekulációs buborék robbanása által létrehozott helyzetből profitálva  a szektor bérviszonyait támadja most. Az üzemek többségében elbocsátással fenyeget és a bérek 20 %-os csökkentését követeli.

A béreket és jogokat rögzítő  kollektív szerződések egy éve be vannak fagyasztva. Részben a szakszervezeti vezetők viselkedésének tudhatók be a korábbi Zapatero-kormány, majd a jelenlegi Rajoy-kormány  munkatörvénykönyv-reformjai, melyekből a munkáltatók profitálnak. A szakszervezeti vezetők aláírták az év elején az országos egyezséget, amely határt szab a béremelésnek és vállalati szinten nyit utat a konvencióknak. A munkáltatók most újból bezárással és Észak-Afrikába áthelyezéssel fenyegetnek,  ha a kormány a gázra adót vet ki.

Számos általános sztrájkban vettünk részt a munkahely, a bérek, a kollektív szerződések és jogaink védelmére a munkatörvénykönyv reformjai ellen, melyek alapvető szakszervezeti jogainktól és a kollektív tárgyalásoktól fosztanak meg bennünket. Támogatjuk, hogy szakszervezeteink általános sztrájkra szólítsanak a destruktív programok ellen, a kollektív tárgyalások megvédése érdekében.

                    José Antonio Pozo,
az UGT (Barcelona) köztisztviselői szakszervezeti felelőse

Ma úgy tűnik, hogy a CCOO és az UGT általános sztrájkot hirdet nov. 14-re. Nem is kell mondani, mennyire szükséges.  Hónapok óta nyilvánvaló, hogy az egész félszigeten nincs ember, aki el tudná fogadni az EU rablóprogramjait, a szakszervezeti bázisról jövő igény pedig eddig a vezetés részéről nem talált fogadtatásra.

Az elmúlt években ránk, tisztviselőkre olyan bércsökkentést mértek, amely 15 -25 %-kal csökkenti vásárlóerőnket, konvencióinkat megsemmisítették, elbocsátanak. A szolgáltatások romlása, különösen az egészségügyben és oktatásban minden nappal egyértelműbbé válik. Más bázisszolgáltatások a személyzet hiányában, vagy a posztok közvetlen megszüntetésének fenyegetése miatt csökkennek. A dolgozók még azt sem tudják, kapnak-e fizetést hóvégén. Meddig folyhat ez így?

Ezért tehát csak üdvözölni tudjuk, hogy a nagy szakszervezetek vezetői végül rászánták magukat a sztrájk meghirdetésére. Ez a legjobb módja annak, hogy kimondjuk, nem egyezünk bele a trojka programjának folytatásába, nem akarunk sem költségvetési megszorításokat, sem olyanokat, amelyek a gazdaságot elsüllyesztik. Egészében véve:  egyesítjünk erőnket, hogy a kormány távozzon. De ha az általános sztrájk szükséges is, világos célok is kellenek és eltökéltség. A munkatörvénykönyv reformját a összes szociális és bérmegnyirbálással együtt vissza kell vonni.

                     Enrique Herrero,
középiskolai tanár, CCOO szakszervezet (Madrid)

A múlt évben a getafei (dél-Madrid) 20 középiskolát érintő sztrájk bizottsági szóvivője voltam. Ha a munkabeszüntetést be is fejeztük, a harcot folytatjuk a regionális kormány dekrétuma ellen, amely ezer állást szüntetett meg és csökkentette a béreket. Sokszáz gyűlést tartottunk, 11 alkalommal sztrájkoltunk a múlt évben, a tanévkezdéssel azonban a feltételek még romlottak. Mi az, ami hiányzott?  Azt gondolom, hogy nem a pedagógusok, akik harcoltak, hanem a főbb szakszervezeti vezetők politikája akadályozza a valódi, eredményt is elérő sztrájkot, és a többi régió szolidaritására van szükség, a közös küzdelemre. Mivel az oktatás regionizált, a támadások különböző ritmusban érkeznek mindenhová.

Az idei tanévkezdéskor az intézményekben elindítottuk egy folyamatot. Gyűléseken határozzuk meg a követeléseket és készítjük elő a jövendő akciókat, a mandátumok kérdését helyezzük a központba, tehát, hogy hogy kik döntsenek. Szerintünk ezt a küldöttek tehetik meg szakszervezeteikkel. A nov. 14-i általános sztrájk nagyban segíteni fog abban, hogy az oktatás mozgósítása is fellendüljön.


GUADELOUPE
Légipermetezés és gyarmatosítás

 (levelezőnktől)                                                                                                   


A guadeloupe-i nagy banánültetvények betegségek elleni légi permetezése a lakosság súlyos egészségi károsodása lehetőségét hordozza, melyet  orvosok és helyi szervezetek is megerősítettek.
Az LKP sajtóközleménye jelzi a népi mozgósítás első eredményét:

«Basse Terre végül felfüggesztette az európai hatóságok által már tiltott légi permetezést - a klórdekon-rovarölő botrány után –, amely az utolsó francia gyarmat egyikének, Guadeloupe népét és környezetét szennyezte.

A haladó erők, élükön az UGTG és az LKP vívták ki. Az uralkodó osztály, a «békék» szolgálatában álló  jobb- és baloldali politikusok nagyokat hallgattak.  Ez az első lépés, de nem az utolsó.

LKP ka bay adan an nou voyéy monté!»

LKP, 2012.okt.7.



A Megtorlás elleni Nemzetközi Bizottság (Cicr) dokumentuma a guadeloupe-i megtorlásról (az UGTG jelentésében)


A dokumentumot 2012 nyarán dolgozta ki az Union générale des travailleurs de Guadeloupe (UGTG) főtitkára és nyújtotta be bizottságunknak. Csak tények és csakis azok szerepelnek benne 2012 első félévét illetően. Ezidő alatt  nem kevesebb, mint 77 szakszervezeti felelőst és aktivistát citáltak bíróság elé  – holott a bűnük csak megbízatásuk teljesítése, vagyis az a keret, melyet Guadeloupe-ban csakúgy, mint Franciország más részén garantálnak az ILO konvencióit ratifikáló francia hatóságok.
A szakszervezetellenes lépések olykor brutális, olykor egészen kifinomult formát öltenek, de meg nem szűnnek.

Jelentésünk születésekor a Cicr az igazságügyi minisztériumban próbálja elérni, hogy szakszervezeti felelősöket a jelenlegi igazságügyminiszter, Mme Christiane Taubira fogadja. A korábbi kormány ezt a kérést nem vette tudomásul.

*
*   *
A Cicr 1976-ban jött létre. Mindig elutasította az «államérdekre» hivatkozást, a nemzetközi intézmények diktátumait, akármilyen köntösbe is öltöztették azokat. Guadeloupe-ban a szakszervezeti jogok csakúgy, mint az egyéni szabadságjogok gyakorlása rendszeresen megkérdőjeleztetik, vagy erőszakos alapon megsemmisíttetik.

A dél-afrikai bányászok meggyilkolása és 270 társuk  letartóztása, az orosz Uruszov bebörtönzése, számos szakszervezeti aktivista zaklatása bizonyítja minden demokratikusan gondolkodó számára, hogy nyilvánvalóan a szabad szervezkedés a tét.

A szakszervezeti szabadságot védve Guadeloupe-ban bizonyosak vagyunk, hogy szerény eszkőzeinkkel hozzájárulunk a francia határokon messze túlnyúlva a kollektív jogok védelméhez. Megköszönjük mindazoknak, akik támogatják ezt a küzdelmet.

Gérard Bauvert, a Cicr titkára,
 2012. szept.



Kapcsolat
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tel: (33 1) 48 01 88 28 Fax: (33 1) 48 01 88 36 E.mail: eit.ilc@fr.oleane.com

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.