2012. október 30., kedd

Önkormányzatok adósságcsapdában?



Az önkormányzatok állami adósságátvállalásakor nem vizsgálják, hogy egy adott település milyen célból vett fel hitelt, miért adósodott el - mondta Tállai András önkormányzati államtitkár.
Orbán Viktor miniszterelnök múlt szombaton jelentette jelentette be: az állam 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át 1956 önkormányzattól úgy, hogy az ötezernél kevesebb lakosú települések adósságát teljes mértékben átvállalja. A nagyobb településeknél pedig az egy főre jutó adóbevételek alapján számolják ki az adósságátvállalást.
Tállai András kedden azt mondta: nem tesznek különbséget önkormányzat és önkormányzat között. Azért nem vizsgálják, hogy az önkormányzatok miért adósodtak el, mert akkor sosem érnének a végére, és a céljuk az, hogy januárban már adósság nélkül indulhassanak az önkormányzatok.
A politikus szerint az előző kormányok által szabott állami feladatokból adódó hitelek miatt adósodtak el az önkormányzatok, és tartozásuk a 2005-ös adósságukhoz képest megnégyszereződött. Közlése szerint az önkormányzatok adóssága hét éve 300 milliárd forint volt, jelenleg 1200 milliárd forint.
Az államtitkár kijelentette: "a jövő rendszere" nem fogja megengedni, hogy egy önkormányzat eladósodjon, túlköltekezzen, mert csak nevesített feladatokra kapnak állami támogatást, s a látványberuházásokat, egyéb fejlesztéseket csak saját adóbevételeikből finanszírozhatják.

- Bánjátok már, mi?
- Ja! Azon gondolkodom, mégiscsak fel kellett volna venni még kétmillárdot!
Így tréfálkozott egymással több fideszes polgármester a HVG.hu szerint.

„Nem ti tehettek róla” - így vezette fel az adósságátvállalás bejelentését Orbán Viktor szombaton az összesereglett fideszes polgármestereknek. A kormányfő szerint azok azért adósodtak el, mert már a nélkülözhetetlen dolgokat csak hitelből tudták finanszírozni, hiszen a szocialista kormányok folyamatosan csökkentették a támogatásaikat. Ezzel szemben 2006-tól Orbán Viktor személyesen buzdította hitelfelvételre a települések többségét irányító fideszes polgármestereket. Ezt alátámasztani látszik, hogy messze nem kizárólagosan, de a legeladósodottabb önkormányzatok többségében fideszesek.
Emellett közismert az is, hogy a kormányok (beleértve a 2010-ben felállt Orbán-kabinetet) folyamatosan és jelentősen csökkentették az önkormányzatok központi támogatását, miközben az önkormányzatoknak évről évre több feladatot kellett ellátniuk. Az önkormányzatok miután 2007-2008-ban eladósodtak, a pénz nagy részéhez egy-két évig nem nagyon nyúltak hozzá, hanem betétben tartalékolták. Eszerint középtávon messze nem volt szükségük annyi pénzre, amennyit felvettek.
A tartalék még mindig jelentősnek mondható, hiszen az önkormányzatok teljes adósságának közel harmada még mindig betétekben pihen. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint teljes tartozásuk 1293 milliárd forint volt június végén (ez az összeg nagymértékben változik a devizaárfolyamok elmozdulásával, ugyanis a tartozás nagy része svájci frankban jegyzett). Azonban eközben 365 milliárd forintjuk volt betétben. Ha ehhez egyéb befektetéseiket is hozzávesszük, akkor a tartalék teljes összege 4-500 milliárd között lehet. Ennek alapján a 612 milliárdos adósságkonszolidációval nem sok olyan adósság marad az önkormányzati rendszerben, amelynek ne lenne meg a fedezete.
Úgy tűnik, hogy a 612 milliárd forintos adósságátvétellel a kormány több terhet vállal, mint szükséges lenne - mondta a hvg.hu-nak Kovács Róbert, az önkormányzati rendszert monitorozó Helyi Obszervatórium ügyvezetője. A szakértő szerint a tervezett összegnek kevesebb mint a fele, nagyjából 200-250 milliárd forint lehet az, amit az önkormányzatok nem lennének képesek megújítani. Egy korábbi becslés szerint ugyanis a kistelepülések körülbelül 100 milliárd forint olyan adósságot (leginkább folyószámlahiteleket) görgetnek maguk előtt, amelyeket nem tudnának kiváltani új hitelekkel, és körülbelül 100-150 millárdra rúghat a városoknál a bedőlésre esélyes hitel- és kötvényállomány.
Az adósságok átvállalásával azok az önkormányzatok járnak a legjobban, amelyek nem a közvetlen működési kényszertől hajtva vettek fel arányaiban óriási összegeket, különösen ha azok egy jó része még el sincs költve, illetve eleve spekulációs céllal vették fel őket – mondta a hvg.hu-nak Atkári János, Budapest volt főpolgármester-helyettese, aki egy rövid ideig Tarlós István tanácsadója is volt. Az említett spekulációban például Lázár János jeleskedett, aki Hódmezővásárhely vezetőjeként teljes körű felhatalmazást kapott arra, hogy devizaspekulációra használja a város kötvényekből nyert pénzét.
Ha egy település 30 milliárd forint körüli adósságot gyűjtött (mint például Hódmezővásárhely), akkor akár 12 milliárd forinttól is megszabadulhat most (a leggazdagabb városnak járó legkisebb adósságátvállalással számolva).
Hódmezővásárhely példájánál maradva, amelyet az utóbbi tíz évben Lázár János jelenlegi államtitkár vezetett, milliárdokból új belváros jött létre, galériát, templomot, múzeumot újítottak fel és bővítettek, szökőkutak épültek, díszburkolatot kaptak a belvárosi utcák, és sétálóutcává alakult a 2002-ben elhunyt fideszes polgármester, Rapcsák András nevét viselő út. A város nagyobb létesítményeit, intézményeit összekapcsoló informatikai hálózatot is fejlesztettek, illetve rekonstruálták a város kórházát. További épületfejlesztések is lesznek még, emellett villamosvonalat építenek Hódmezővásárhely és Szeged között. (Hódmezővásárhely esete nem volt egyedi, a településeket a vezetés pártállásától függetlenül az elmúlt években bevételt nem termelő, de látványos szökőkutak tömege lepte el a felújított városközponttokkal együtt.)
A virágzás ára a megugró adósság volt, Hódmezővásárhely egy lakosára ma már 638 ezer forint tartozás esik. Ezt az összeget évtizedekig kellett volna fizetnie a településnek, és a városvezetés kénytelen lett volna meghúzni a nadrágszíjat, vagy vállalni az önkormányzat vagyonának felélését, esetleg a csőddel járó kellemetlenségeket. Azonban emiatt nem kell, hogy fájjon már a fejük, adósságuk tetemes részét magára veszi az ország egész lakossága. Fizetnek azoknak a városoknak a lakói is, akik nem kaptak jóléti presztízsberuházásokat, mert feszes gazdálkodást folytatott a városvezetésük. Aki az eladósodással csődközelbe sodort egy települést, most megdicsőülhet a választói szemében.
A települések eladósodását azzal is szokás magyarázni, hogy az uniós pályázatokhoz szükséges önerő hiánya miatt keletkezett lyukat próbálták hitelből betömni költségvetéseikben. A fejlesztés azonban az elmúlt években, különösen a válság kitörése után a fideszes városokban többet jelentett a szokásos uniós pályázásnál. 2008-ra az lett a Fidesz egyik központi üzenete, hogy a megszorító és a forrásokat elvonó szocialista kormánnyal szemben a fideszes önkormányzatok fejlesztésekkel indítják be a gazdaságot. Így 2008 végére fideszes önkormányzatok sora jelentette be, hogy növekedési programot indít, az eladósodás árán is. A "kaposvári mintaként" elhíresült program a helyi beruházások gyorsítását és az iparűzési adó csökkentését jelentette.
Kaposvár polgármestere, Szita Károly négy évvel a kaposvári minta születése után múlt szombaton udvariasan arra kérte „a miniszterelnök urat”, hogy segítse ki őket az adósságcsapdából. Mint Szita hazatérve elmondta, nem úri passzióból vették fel azt a sok kölcsönt, hanem a mindennapi élet működtetése érdekében volt szükség arra és a beruházások elindítására. Kérdés, hogyan kapcsolódnak ehhez az olyan látványberuházások, mint a kaposvári szökőkutak és a jégcsarnok építése, a fürdő felújítása, illetve az olyan jóléti intézkedések, mint az ingyenes szemétszállítás és a kismamák térítésmentes városi tömegközlekedése.
Azt még senki nem vizsgálta, hogy a fejlesztési célú beruházások valóban elérték-e a céljukat, és egy nehezebben, vagy egy olcsóbban fenntartható önkormányzati infrastruktúrát gazdagítottak-e. Az eladósodás árán finanszírozott beruházásokban kitűnt a mintegy 28 milliárdos adósságot felhalmozó Debrecen is, amelynek vezetője, Kósa Lajos szombaton Szita Károlyhoz hasonlóan ugyancsak mentőövet kért.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.