Dél-Afrika : fordulat

Két hónappal a marikanai mészárlás után a sztrájk tovább terjed, több mint 100 ezer bányászt érint. A bányáról bányára terjedő munkabeszüntetésben résztvevő munkásosztály erős – a hatalommal összefonódó szakszervezetének (NUM) akadályai ellenére.

Egyik oldalon ott van a gigantikus profitot bezsebelő nagy angol-amerikai és európai korporációk által megkövetelt rabszolgaság, melyet a Zuma-kormány biztosít, pedig utóbbi az apartheid elleni nemzeti felszabadító mozgalomból ered. A másik oldalon szerveződik a sztrájk egy új szakszervezettel, követelési vannak, sztrájkbizottságokat hoz létre, küldötteket választ, rajtuk keresztül a bányászok pontosan kontrollálják mozgalmukat.  

Egyik oldalon a Kempton Park-egyezmény (1994) politikai intézményei garantálják a multinacionális vállalatok jogait, munkásellenes szerződések védik a fehér kisebbség hatalmát. Másik oldalon a fekete munkásosztály egyenesedik fel, a legborzasztóbb szenvedések között demokratikus jelszavakat tűz napirendre: «Fekete köztársaságot! A teljes hatalmat a fekete többségnek! A fekete nép által létrehozott Dél-Afrika az övé kell legyen!»

A Kempton Park-szerződésben gyökerező egész rendszert — amely 18 éve keresi elfogadtatására a széles konszenzust — Dél-Afrika dolgozói elkezdték lebontani. Történelmi fordulat, mely rendkívüli bátorítást nyújt Európa népei számára is, amelyek szintén felkelnek a (Kempton Park előtt két évvel aláírt) maastrichti szerződés igája ellen.

Így csak a legnagyobb megdöbbenéssel olvashatjuk a L’Humanité (okt. 23-i számában) Zwelinzima Vavi, a Cosatu (a NUM is ide tartozik) szakszervezeti tömörülés főtitkára nyilatkozatát: «A vadsztrájkok szolgálnak a bányatársaságok számára ürügyül állományuk csökkentésére». A 12-15 személyt eltartó, 500 eurót kereső bányászok «vadsztrájkjai» lennének a bűnösök? A föld alatt napi 8 óra hosszat gyalázatos körülmények között rabszolgaként tartott bányászok a felelősek, akik fa- és vászonkalyibákban laknak villany nélkül? Bűnösek, mert nyomorúságos bérük emeléséért harcolnak? 

(Ugyanebben a cikkben: a bányatársaságok «manipulálnak és táplálják a NUM elleni haragot» és ismét Vavit idézi, aki egy «jól szervezett megfélemlítési kampányról» beszél «a Cosatu meggyengítésére, célbaveszi a (COSATU, az ANC és a dél-afrikai kommunista párt alkotta) Szövetséget is, sőt forradalmat készít elő». Nem kevesebbet!)

Előbb vagy utóbb a Kempton Park és Maastricht igája széttörik az osztályharc csapásai alatt. Senki és semmi, csak a tőkés osztály számára végzett munka tudja táplálni a munkásjogokért és – követelésekért vívott harcot. Itt az ideje véget vetni a konszenzusoknak nemzeti és nemzetközi szinten. Itt az ideje, hogy a munkásmozgalom független legyen. Kétségtelen: a dolgozók felszabadítása a dolgozók saját műve lesz.