2012. október 29., hétfő

Munkaügyi közvetítő bevonásával keresné a megoldást a szakszervezet



A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet közleménye – 2012. október 29.

Mivel a Malév GH vezetése több ponton is semmibe veszi az új Munka törvénykönyvének rendelkezéseit, és elzárkózik az egyeztetésektől, a szakszervezet munkaügyi közvetítő bevonására tett javaslatot. Így lehetne új lendületet adni a tárgyalásoknak, és elkerülni, hogy a munkaügyi vita elmérgesedjen.

A Malév Ground Handling Zrt. földi kiszolgáló vállalat, a légiközlekedési ágazat két utolsó magyar tulajdonban maradt cég egyikének vezetősége több mint egy hónapja igyekszik nyomásgyakorlással rávenni a dolgozókat, hogy „önként” mondjanak le fizetésük jelentős részéről. A vezetőség emellett év végi hatállyal felmondott minden kollektív szerződés (KSZ) értékű megállapodást, és a teljes cafetéria-rendszert. Mindez összesen nettó 30-50 ezer forinttal csökkentené a dolgozók havi fizetését.
A munkavállalók jelentős része nemet mondott a cégvezetés fenyegetéseire, azonban sokan aláírták a munkaszerződés módosítását. A korábban a KSZ-ben szabályozott, az elmaradt béremelések ellentételezéseként kiharcolt hó végi teljesítmény-pótlékok és jutalom egy része bekerült az ő munkaszerződésükbe, a jelentősen csökkentett alapbérekkel együtt.
Ez ellentmond az új Munka törvénykönyvének. A törvény 280. § (1), 13. § és 43. § (1-2.) szerint ugyanis a kollektív szerződés hatálya alatt semmilyen körülmények között sem lehet a munkavállaló kárára eltérni annak rendelkezéseitől. Erre a szakszervezet hiába figyelmeztette Limburger Lóránt vezérigazgatót.
Nem ez az egyetlen jogilag aggályos lépés a vezetőség részéről. A kollektív tárgyalásoktól, egyeztetésektől való elzárkózás, az információk visszatartása az üzemi tanács elől egyaránt jogszabályt sért, a LESZ álláspontja szerint. Épp ezért, hogy elkerülhető legyen a még súlyosabb munkaügyi konfliktus, vagy épp a munkabeszüntetés, a szakszervezet munkaügyi közvetítő bevonására tett javaslatot.
Az érdekképviselet várja Limburger Lóránt vezérigazgató válaszát. A dolgozói oldal meggyőződése, hogy csak a tárgyalás vezethet eredményre, ugyanis mind egy súlyos és elhúzódó munkaügyi konfliktus, mind a tervezett megszorítások nyomán beinduló munkavállalói exodus a cég megbénulásával fenyegetne.
* * *
A LESZ 2008 tavaszán, két szakszervezet összeolvadásával alakult. A hazai légiközlekedési ágazat legnagyobb érdekképviseleti szerve, a MAPLÉSZ (Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség) tagja. A jelenleg több mint ezer tagot számláló szervezet több ferihegyi vállalatnál erős pozíciókkal bír. Távlati célja ágazati szintű, tehát országos kollektív szerződés kidolgozása és elfogadtatása.

További információ: Csorba Attila, a LESZ elnöke, 20/973-6290, www.lesz.org.hu



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.