Néha mintha álmodnánk… «Kína gazdasága lelassult: jó
hír», mondja címében a «Le Monde» (jún. 10.). Azért érdekes, nem?
Kínát tegnap még egyhangúlag üdvözölték kiváló fejlődése miatt, hogy majd az
húzza ki a világot a válságból; ma pedig szemére hányják, hogy «a
befektetésektől és exporttól elfordulva a fogyasztást preferálja és a
gondoskodó állam irányába (nyugdíjak és egészségügy) mutat». Ha jól értjük,
a feldolgozóipar munkásainak tízmilliói – akik a hónapok óta lassuló exportot
szolgálják – kevesebbet fognak dolgozni és persze kevesebb bért kapnak azért,
hogy végül a fogyasztásnak tudják magukat szentelni… sőt, még
betegbiztosításban és nyugdíjban is részesülnek! Ez lehet a Le Monde szerinti
kínai «szocializmus»…
Nézzük csak a valóságot Li Keqiang miniszterelnök május
13-án kijelentette egy tianjini állásbörzén, hogy: az ország új kihívásokkal
kell szembenézzen, 7 millió egyetemi hallgatónak kell munkát találni júliusban
és a probléma kivételes súlyossággal bír. Deklarálta, hogy a «piaci
mechanizmusra kell számítani» és a kis- és középvállalatokra.
Mindazonáltal a hivatalos Xinhua-ügynökség
idéz egy jelentést (jún. 7.), amely kimondja, hogy ezekben a
kisvállalkozásokban Shanghajban ugyanarra a posztra 40 diplomás várakozik, a
közepesekben 92. Az múlt évben «csak» 62 volt a számuk. És nem csak felsőfokú
diplomákról van szó, hanem a teljes ifjúság munkát keres. Egyébként a hatóságok
nem is adnak számokat a feldolgozóiparban történt elbocsátásokról. Vajon majd
egyszercsak hirtelen kiderül, mint a 2008-as válságban, hogy megszűnt 20 millió
munkahely?
Keményen dolgozni, egyszóval: túlzott kizsákmányolás szociális háló
nélkül – íme ez a 236 millió migráns dolgozó sorsa – és ők valahogy nem látják
a «gondoskodó állam kezdetét», amiről a Le monde prédikál. A «China
Labour Bulletin» hongkongi egyesület, amely a szakszervezeti függetlenség
megveszekedett híve, idézi ezen fiatal migránsok egyikét, akit egy amerikai
üzem bocsátott el Guangzhouban, mert nem vállalta a túlórákat: «A
közönséges dolgozó csak keményen dolgozni tud, hogy valahogy elboldoguljon.
Nincs sok álmunk. Csak annyit szeretnék, hogy a jővőben kevésbé fárasztó munkám
legyen.»
Az Állami Statisztikai Hivatal szerint
ezen fiatalok több mint felének nincs munkaszerződése (törvénytelenül), csak
14,3%-uknak van nyugdíjbiztosítása, 24%-uknak munkahelyi baleseti biztosítása
(holott ilyen gyakran éri őket), 16,9%-uknak betegbiztosítása, 8,4%-uknak
munkanélküliség elleni biztosítása és csak 6,1%-uk rendelkezik anyasági
biztosítással. Ha bérük emelkedett is – átlagosan 11,8%-ot és elérte a
2290 yüant (285€) –, az csak a nagyszámú túlóráknak köszönhető.
A «kínai álom». Messze vagyunk a «kínai álomtól»,
melyet a Kommunista Párt új főtitkára és a köztársasági elnök, Xi Jinping
ígért, de ez nem akadályozza a hivatalos szakszervezetet, az ACFTU-t,
hogy a munkások közötti új «koncepcióra» letegye a hűségesküt, a kommunista
párt «kínai álom és a munka szépsége» országos kampányára.
Persze az a szerencsétlen 14 éves serdülő, aki május 31-én halt meg
végkimerülésben, nem számít a szakszervezeti apparátcsikok számára. 12
órázott a gongguani Yinchuan Electronicsnál, mint minden migráns dolgozó. «A
munka szépsége» a leégett jilini farm migráns dolgozóinak is sokat
mondhat.
Ahogy a «China Labour Bulletin» ismerteti
(máj. 31.), a kampány «beszél a harmonikus társadalomról, a kemény munkáról,
a kínai karakterű szocializmusról, de egy szó sincs az érdekvédelemről, és a
munkásjogokról». Lang Guoqing, Qinghai tartomány egyik szakszervezeti
vezetője még azt említi, hogy megszűnnek a munkahelyi konfliktusok … Na, ez aztán az álom!
Azonban a dolgozók nem szüntetik be a
jogaik védelméért vívott harcot, sőt, saját képviselőik választását is keresik,
ahogy Kínában a Honda történelmi jelentőségű sztrájkja megmutatta.
Sztrájk a Hondánál. 2010 május 17-én Foshanban, Guangdong
feldolgozóiparban gazdag tartományában, a Honda alkatrészgyártó üzemében (CHAM) sztrájk tört ki jelentős
béremelésért és a szakszervezet újjászervezéséért. Megválasztották saját
reprezentánsaikat, pontos követeléseik listájával felhatalmazták őket a
nevükben szóló tárgyalásokra. Mandátumuk teljesítéséről be kellett számolniuk a
munkásgyűlés előtt. Az üzemi ACFTU elnöke, aki a munkáltatók mellé állt, még
egy bandát is mozgósított a sztrájkolók ellen.
Elutasítva az igazgatóság ajánlatait 17
napos munkabeszüntetés után elérték a 30 %-os béremelést, a kollektív
tárgyalásokról szóló szerződést. De mi lett az üzemi szakszervezetet illető
követeléssel? A két évvel későbbi vizsgálat eredményét három epizódban tesszük
közre.
A nagy 2010-es sztrájk
után a Hondánál …
Mi változott azóta? Ez kutatta Rena Lau
2012 végén. Cikkét publikálta a «WorkingUSA: The Journal of Labor and Society»
(15. kötet, 2012.dec.). Összefoglaló három részben.
Ez a sztrájk a kínai munkások
osztályharcában fordulópontot jelent. Jelzi azt a hatalmas potenciált, amit
ennek az országnak a munkásosztálya jelent. Ugyanakkor a hivatalos
szakszervezet (ACFTU) guangdongi szárnya számára is lehetővé tette, hogy a
demokratikus választások ígéretével valóban a dolgozói jogok hatékonyabb
képviselője legyen. «A legfontosabb, hogy a sztrájkolók ragaszkodtak az
új szakszervezeti választásokhoz». Hol tartunk ma, a munkakörülmények
javultak-e, a szakszervezet demokratizálódott-e, «a munkások oldalán
áll-e vagy maradt a munkáltató mellett»?
Bérek. «2011 novemberében a CHAM-nál 2319
munkás dolgozott, közülük 2116 szervezett», mégpedig stabilan, mert negyedévenként csak
egy-kettő távozott, míg két évvel korábban naponta léptek ki többen. Két
béremelés történt a sztrájk óta: «nagy a különbség a 2010 januári és a
2012 januári között, 118%-os bázisbéremelés, 702-ről 1530 yüanra [kb.
70-ről 155 €-ra] és 77%-os állományi járadék». Ugyanakkor
a 2012 februári tárgyalásokon a szakszervezeti delegáltak 880 yüanos emelést
kértek, de a munkáltató fenyegetőzése hatására visszaléptek, és a tartományi
ACFTU-főnök azt mondta, alá kell írni.
2012 márciusában egy második tárgyalás
is folyt, mely 430 yüanos emelést hozott. Sokan csalódottak voltak, mivel
a vágtató infláció gyorsan tönkrevágta a béreket.«Látjuk, hogy a CHAM
újjászervezett szakszervezete többé-kevésbé a bíró szerepét játssza a
tőke-munka között (…) anélkül, hogy energikusan kiállna a követelések mellett.
(…) Az utolsó béremelés pedig még alacsonyabb volt.»
Szakszervezeti újjászervezés. Jún. 3-án nyílt levélben
megerősítették a dolgozók, hogy műhelyszinten a bázisdolgozók voksolnak. A
2010. júniusi bértárgyalások után két hónappal irányozták elő az új
szakszervezeti választásokat. Kezdetben a dolgozók nem célozták meg a
szakszervezet újjászervezését. Számukra a szervezet átlagosan havi 5 yüan
fejében lehetővé tette, hogy bizonyos előnyökhöz jussanak (nevezetesen
vásárlási utalványok formájában). Nem volt fogalmuk arról, hogy a szakszervezetnek
milyennek kell lennie, ha munkahelyi problémájuk volt, nem ide fordultak. A
Hondánál a sztrájk előtt nem is tudtak sokat szakszervezeti elnökükről, Wu
Youhe-ról, hacsak azt nem, hogy az igazgatóság követelései mellé állt. A
sztrájk alatt értették meg igazán szervilitását, ekkor vetődött fel
igényük a szervezeti megújulásra és került az a középpontba.
A guangdongi ACFTU-hoz fordultak, az
alelnök, Kong Xianghong a kezdeményezést melegen fogadta, a sajtó előtt
bejelentette, hogy arról van szó, a «kellemetlen eseményt» (a
sztrájkot) pozitív lehetőséggé kell alakítani és a Honda új választásai jó
tapasztalat lesz a szakszervezet általános reformjához.
Első választás. 2010 augusztusa és októbere között
részleges választást tartottak (végrehajtó bizottsági helyek és néhány
műhelyszekció): «a fiatalok képviselője, egy alelnök és egy állandó
káder megválasztását; a küldöttgyűlést; első kongresszusuk összehívását».
Minthogy kiegészítő helyekről volt szó,
a végrehajtó bizottság a helyén maradt, benne a népszerűtlen Wu Youhe is. Az
ACFTU rendje szerint a helyi szakszervezetek nevezik meg a jelölteket a
voksolás előtt.
(Folytatjuk)
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
A jilini tragédia után…
A sajtó nem beszél a jilini szárnyasfarm
kigyulladáskor meghalt 120 dolgozóról. Egy guangzhoui híres blogger, Li Huizhi
kérdéseket tett fel a kulcsra zárt ajtókkal kapcsolatban: «Üzem ez vagy
börtön? Az igazgatóság a dolgozókat emberi lényeknek vagy szárnyasoknak
tartja?»
A hivatalos Xinhua sajtóügynökség még a
tragédia napján kijelentette, annak ellenére, hogy a «központi kormány
a biztonság kérdéseinek átvizsgálására szólított, a vállalatok profit utáni
hajszája a biztonság elhanyagolásához vezet a tisztviselők lustasága mellett.» De
hát akkor ki bátorítja, ha nem a kommunista párt és az állam már 30 éve a«profithajhászást» ?
Ki nevezi ki és védelmezi a kádereket és a korrupt igazgatást?
Ha vészkijáratok nem léteznek, vagy
blokkolva vannak, akkor az nem tűzeset, hanem gyilkosság, szögezi le az AMRC. A
vezetők felelősségre vonása meg fog történni a 2002 jún. 29-i törvénynek
megfelelően? Lesz joga az ACFTU-nak az ilyen üzem felügyeletére, ahogyan az 52-es
cikkely kimondja?
Az IUF (nemzetközi élelmezési és
mezőgazdasági szakszervezet) világos jún.7-i kommünikéjében: «Miért
tolerálják ezt a helyzetet? A legtöbb jelentés kiemeli a korrupt tisztviselők
és a vállalati igazgatás baráti viszonyát. A biztonsági előírások be
nem tartása vagy a környezetszennyezés így nem jelent problémát. A
dolgozóknak viszont nincs módjuk rá, hogy kollektívan megszervezzék a biztonság
követelését.»
Az 1989 jún. 4. évfordulója…
Az Emberi jogok ligájának Bulletin
Chine 77-es száma (május) emlékeztet arra, hogy minden évben a demokratikus
mozgalom évfordulója közeledtével a rendőrség ellenőrzi az aktivistákat,
telefonvonalukat, internetes hozzáférésüket elvágja. A forrás neveket és
eseteket idéz (Ye Du, Yu Gang, Tang Jingling, Liang Songji, Xu
Xiangrong, Li Weiguo, Li Wensheng, Yang Tingjian, Qiu Hua, Luo Qian, Zhang
Shanguang, Li Jianjun).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.