2013. október 22., kedd

"Kádár csillaga"


 


Hiba lenne azt gondolni, hogy Kádárnak már kezdettől volt valamilyen stratégiai terve 1956 októberében. Tapogatózott.
Nov. 1-i rádióbeszédében még «népünk dicsőséges felkeléséről» beszél, amely «lerázta a nép és az ország nyakáról a Rákosi-uralmat, kivívta a nép szabadságát és az ország függetlenségét, amely nélkül nincs, nem lehet szocializmus».
November 2-án további szovjet csapatok érkeztek Magyarországra, fedezetük alatt Kádár és kormányának tagjai is Budapestre. A Kádár-kormány még tárgyal a politikai sztrájkot eredeti programjuk alapján folytató munkástanácsokkal.
Csak december elején nyilvánította az MSZMP ellenforradalomnak az októberi eseményeket, amikor az ellenállók sorsa már megpecsételődött. Bevezette a rögtönítélő bíráskodást, betiltotta a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsát, felfüggesztették az Írószövetség működését, letartóztatták a munkástanácsok vezetőit, statáriumot hirdettek és megkezdődött a politikai leszámolás (többszáz kivégzés, 21 668 személy bebörtönzése, 16-18 ezer főt internálása).
A nov. 1-i beszédben Kádár az MSZMP szervezésére, ügyintézésére és a pártalapító országos kongresszus legsürgősebb összehívására előkészítő bizottságot jelentett be. Tagjai (zárójelben későbbi sorsuk):
Donáth Ferenc (a Nagy Imre-per másodrendű vádlottjaként a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával 12 évi börtönbüntetés), Kádár János, Kopácsi Sándor (vádlott a Nagy Imre-perben, melyben végül nem ítélték halálra), Losonczy Géza (a börtönben éhségsztrájkba kezdett, majd tisztázatlan körülmények között meghalt), Lukács György (a jugoszláv nagykövetségre menekült, majd a szovjet hatóságok letartóztatták, és Romániába vitették, 1957. április 11-én hazatérhetett. 1965-ig belső emigrációban élt), Nagy Imre (58. jún. 16-én kivégzik) és Szántó Zoltán (1958-ban visszavonult).
Azaz a Kádáron kívül 6 tag közül kettőt elítéltet, egyet kivégeztet, egy a börtönben hal meg, kettőt eltávolít. Egyedül Kádár, aki marad.
Itt van Angyal István igazsága: "Az árulók között utolsó a sorban: Kádár János! Bűnei ezerszer nagyobbak, mint minden elődjének: nemzetirtás, hazaárulás, gyávaság! A halottak nevében, a magyar és orosz nép halottai nevében egyaránt vádoljuk és vonjuk felelősségre Őt és gazdáit..."
A forradalmak ellenforradalmat vonnak maguk után, ami ugyan sohasem veti vissza a társadalmat egészen a kezdőpontig, de megfosztja a népet politikai vívmányainak jelentős részétől.
Majd girbegörbe úton, kacskaringókkal, Kádár bürokráciája vezetett vissza a kapitalizmushoz, a rendszerváltáshoz.
Ez politikája lényege.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.