2013. október 9., szerda

Nemzetközi információk


 
 
Nemzetközi információk
Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése
145.sz. (513) – 2013. okt. 04.
 

USA
Nemet a shutdown*-ra!
 
(*a szövetségi állam alkalmazottainak techikai munkanélkülisége)
 
A szakszervezeti mozgalomnak most kell reagálnia teljes függetlenségével tagjai és a dolgozók többsége érdekében. A Labour Fightback Network azt kéri, hogy a szakszervezetek egységben követeljék a kormányügynökségek finanszírozásának megoldását, hogy a technikai munkanélküliségnek véget vessenek és ugyanakkor követeljék: a súlyosan hibás Obamacare betegbiztosítási rendszert a mindenki számára szóló közegészségügy (Medicare for All) váltsa fel.
 
A  850 000 kormányzati tisztviselő számára semmi garancia nincs, hogy ezeket a munkanélküli napokat kifizetik. A költségvetés megbénulása az alapvető közszolgáltatásokat is érinteni fogja. Mivel a Kongresszus nem fogadta el a költségvetési hiteleket, a teljes «nem alapvető» szolgáltatások személyzetére is technikai munkanélküliség vár.
A két nagy párt vezetőit láthatóan nem érdekli a lakosság teljességének a kormányzati ügynökségek bezárása miatti aggodalma, ahogy ez Szíria bombázásának felmerülése esetében is így volt. Az elnök és a két párt vezetőivel szemben a népesség 80-90 %-a ellenzi ezt a pillanatnyilag elkerültnek tűnő háborút.
Jelenleg az Obama betegségbiztosítás, az Obamacare a tét. A mi álláspontunk az, száz darabra törik és egyetlen reformja sem tudja megmenteni. Alapproblémája, hogy a biztosítótársaságok és nagy gyógyszertrösztök diktálták saját érdekükben: ez biztosítana számukra dollármilliárdokat.
Az USA-ban van nekünk egy Medicare rendszerünk, amely a 65 évesnél idősebbek számára nyújt egészségügyi szolgáltatásokat, ezt kellene javítani, de azonnal, kiszélesítve mindenkire születésétől fogva. Az AFLCIO szakszervezeti tömörülés kongresszusán megerősítette, hogy ilyen társadalombiztosítást támogat. Ennek érdekében kell országos mozgósítás, hogy ez váltsa fel az Obamacare-t. Ennek finanszírozására lehetne fordítani a biztosítási társaságok csillagászati hasznát, a gazdagok megadóztatását vagy a horribilis katonai kiadások csökkentéséből eredő megtakarítást.
 
(Labor Fightback – munkásmozgalmi riposzt-hálózat)
A description...laborfightback.org
A description...Tel. : 9739448975
A description...conference@laborfightback.org
Labor Fightback Network, PO Box187, Flanders NJ 07836
 
 
AFGANISZTÁN
 
Bányászcsaládok tanúsága
A meghalt vagy megsebesült bányászok mindnyájan Abkhorak faluban laktak, Roye Doab megyében, Samangan tartományban, az ország északi részében. Abkhorakban 1 300 család él. A fő megélhetési forrás a mezőgazdaság, állattartás és a bánya. A munkások tudatában vannak annak, milyen kockázatokkal jár leszállni a bánya mélyére, ahol hiányosak a biztonsági berendezések, szörnyűek a munkakörülmények. De ahhoz, hogy családjuk életét biztosítsák, el kell fogadniuk.
A bányász napi bére 3 - 5 US-dollár. Egy kiló rizs ára  2 dollár, a kenyér 10 cent, a cukor 1 dollár, és a hús 5 - 6 dollár között. Errefelé egy kereső van a családban, de az idős szülők, kisebb testvérek gondja is az övé.
A nem otthon dolgozó nő, aki hozzá tud járulni a család szükségleteinek kielégítéséhez, ritka – a hagyományos kultúra okán. A gyerekek többsége iskolába jár és apjának segít a munkában. A meghalt bányászok többsége nagyon fiatal volt, 18 és 27 év közötti. Nősek, családjuk egyetlen támasza, 2-5 gyermeket, idős szülőket hagytak maguk után.
 
Az afgán kormány egy kis összeget adott az áldozatok családjainak, amely éppencsak elég a temetésre. A bányászoknak nem volt betegségi vagy társadalombiztosításuk,  a családok nyomorba fognak süllyedni. Ritka az olyan család, ahol félre tudnak tenni egy kis pénzt; a többiek éhenhalnak, az alultápláltság pusztítja el őket és a létkörülmények romlása.
 
Megkérdeztük az áldozatok családjait a tragédiáról.
A description...Shir Agmad, Taj Mohammad fia, az egyik sebesült. Öt nap múlva lábraállt. Nős, a családban egyedüli dolgozó. «Amikor a generátort beindítottuk, bementünk az alagútba. Hallottunk egy robbanást, a bánya beomlott és nem volt se ki, se be». A gáz, a füst és a por ölte meg egyrészüket. 350 dollárt adott a kormány a családoknak.
 
A description...Mohammad Jan az egyik meghalt bányász, Saifundin apja. Jan öregember, elmondja, hogy fia volt a héttagú család egyetlen támasza. A többi gyerek túl fiatal és nem keres elég pénzt. Nagyon nyugtalan a csaalád jövője miatt. Azt kéri a kormánytól, hogy hozzon intézkedéseket, hogy ilyen balesetek többé nem forduljanak elő.
 
Egy meghalt bányász (Habibullah) anyja nem akarja megadni nevét. «A fiam nős volt, két kislány és egy kisfiú apja. Most a fivérének, aki földművelő, kell eltartani saját és Habibullah családját is.»
 
Azumullah 14 éves, a meghalt Ewaz Morad fia. Négy fivére és két húga van, mind iskolások. Azt mondta, nagyon nagy bánat érte őket apa halálával és az iskolát el kellett hagynia 12 éves fivérével együtt, hogy a bányába menjenek dolgozni.
 
Basira 5 éves, Shafiqullah lánya, azt meséli, mennyire szerette apját, aki két vöröshajú babát vett neki egyszer a boltban. Eközben anyja sirdogál gyermekei jövőjére gondolva. A kis Basira feléje fordul: «Ne félj, mama, a két babát visszaviszem a boltba és lesz pénzünk.»
 
Nooria 9 éves, Abdul Ahad lánya beteg anyjáért, kisöccséért és kishúgáért aggódik. Apja halála óta senki sincs, aki segítene rajtuk, és anyjának gyógyszerek kellenének. Fél, hogy anyját is elveszíti.
(LEFT RADICAL OF AFGHANISTAN)
 
BANGLADESH
 
A BANGLADESH JATIYO SRAMIK FEDERATION minden nemzetközi és nemzeti szakszervezethez, a szakszervezeti aktivistákhoz fordul
A közelmúltban négy napos tüntetés rázta meg az országot, melyben munkások, de még inkább munkásnők vettek rész 8 ezer takas (80 euró) havi minimálbért követelve,  A felháborodás oka, hogy a munkáltatók 600 takast (6 eurót) ajánlottak a mai 30 eurónyi minimálbér emelésére. Ahogyan egy brit lap írja, a munkáltatóknak nem számítanak az emberi életek, csak az olcsó munkán alapuló exportlehetőség, «saját kezükkel hozták létre a ma őket fenyegető Frankensteint».
 
A szörnyűség ápr. 24-én kezdődött egy hatemeles konfekcióüzemekből álló épület összeomlásával (1 133 halott, 1 400 sebesült), majd az utcákra szakszervezetükkel együtt vonuló tiltakozók elleni rendőri megtorlással folytatódott. Egyik szakszervezeti szövetség, a Jatiyo Shramik Federation ezt publikálta: «Ami történt, nem baleset. Gyilkosság. Az alacsonyan tartott bérek és a versenyképesség nevében elkövetett gyilkosság.»
 
A szövetség a nemzetközi munkásmozgalomhoz fordult, hogy szervezzen számára fogadóbizottságot és fogadja az ILO, hogy követeléseit ismertethesse: Banglades ratifikálja az ILO 155-ös konvecióját a dolgozók biztonságárol és a munkahelyi belesetmegelőzésről. Az épület összeomlása után felélékültek a viták erről, de az újabb felhívásban kimutatja a szövetség, hogy a dolgozók követeléseiből semmi nem teljesült. Május 15-én multinacionális cégek aláírtak egy egyezséget a munkahelyi biztonságról, azonban a bangladesi dolgozókat, szervezeteiket kihagyták ebből, nem kötelez senki semmire, mindössze egy magatartási kódex.
 
A bangladesi küldöttséget fogadóbizottság várta Genfben az ILO tanácskozásával egyidőben folyó találkozón, melyen 30 ország szakszervezeti felelősei vettek részt a Népek és Dolgozók Nemzetközi Egyetértése kezdeményezésére. A bangladesi szakszervezeti felhívást széles körben terjesztettük – különösen Németországban és Nagy-Britanniában, ahol az érintett multinacionális vállalatok székelnek. 2013. júl. 15-én a bangladesi parlament módosításra elővette a 2006-os munkatörvényt, melyet úgy mutattak be, mint a dolgozói jogok megerősítését, és az újabb katasztrófák megelőzését. A bangladesi szakszervezetek egyöntetűen elvetették: a Bangladesh Labor Federation (BNP); National Workers Unity Bangladesh (National Socialist Party); National Workers Unity (Gono Foram DR Kamal Hossain); Socialist Workers Front (Bangladesh Socialist Party); National Workers Federation (Workers Party); Bangladesh Free Trade Union Congress (ITUC Affiliation); Bangladesh National Workers Federation (Democratic Workers Party) kivétel nélkül dolgozóellenesnek, a szakszervezeti szabadságot és az ILO 87-es, 98-as konvencióit sértőnek ítélte, mely még nehezebb körülményeket hozna létre.
Az ILO júl. 22-én felhívta Banglades figyelmét a 155-ös és 187-es konvenció ratifikálására. Hozzátette, hogy ellenőrizni fogja a következő évben.
 
 
A francia Független Munkáspárt szept. 28-i nagygyűlése, Párizs
Németország
HeinzWerner Schuster, az SPD düsseldorfi munkástanácsa elnöke, a Ver.di aktivistájának felszólalása
 
Hallgatva a pedagógusok, kórházi dolgozók, spanyol társunk felszólalását, az ötlik rögtön szemebe, hogy pontosan ugyanez a helyzet nálunk is, és egész Európában. Köszönöm a meghívást elvtársaim nevében is, akik Berlinben, Frankfurtban, Düsseldorfban ültek össze szept. 15-én, hogy kimondják: «Nem támogatunk egy nagykoalíciót Merkellel, nem mondunk le történelmi vívmányainkról, nem fogadjuk el, hogy lemondunk pártunkról, az SPD-ről, hogy ott ne hallathassuk hangunkat.»
 
A választások előtt azt mondták, hogy mindenki, Obama, az európai vezetők, az IMF, az EU, a pénzügyi tőke, stb. azt várja, Merkel maradjon kancellár. Erősítse meg az euró és az EU bomlásában a stabilitást. Győzelme azonban nem egészen az elvártnak sikerült.
A szavazástól távolmaradás 30 %-os, koalíciós partnere pedig elbukott, új szövetséges után kell néznie, az SPD-vel keresi a nagykoalíció létrehozásának lehetőségét. Ez pedig nem csak a német parlementi demokrácia mélyülő válságához vezet, hanem a munkásmozgalom számára is halálos csapást jelent, mivel az SPD feladata a DGB szakszervezeti tömörülés vezetésének belerángatása a «társadalmi párbeszédekbe». Az SPD keservesen meg fogja fizetni Merkel euró- és bankmentését, a legutóbbi eu-szerződéseket, a görög és ciprusi «csomagokat», a szociális jogok pusztítását, a településeket tönkretevő aranyszabályt. Fizetni fog a kollektív szerződések lebontásáért, a versenypolitika támogatásáért, amely bérdömpinget hozott 8 millió «atipikus» munkát végző, nagyon alacsony bérű dolgozó számára. Ez az ő sikermodelljük Európa számára.
Az SPD manőverei, hogy a pártot a nagykoalíció felé fordítsa, annak kockázatát hordozza, hogy robbanás következik be a párton belül. Mert az ellenállás intenzív a fiatal szocialisták, a munkásbizottságok, és más szakszervezeti felelős körökben is terjed, a területi intézmények is nemet mondtak a nagykoalícióban való részvételre (Észak-Rajna-Westfália, Rajna Pfalz, Berlin, Szászország), több tucat városi szekció a Ruhr-vidéken, Duisburgtól Dortmundig, Kölntől Düsseldorfig... És ennek ellenére a vezetés mindenáron bele akarja vinni a pártot, mert elfogadja azt, amit a pénzügyi piacok, az EU, az EKB diktálnak. De Merkelnek is ez lesz a gyenge pontja, mert az SPD az osztályharc növekedő nyomásával kell ütközzön. Nemet mondunk a koalícióra, nemet az agenda és az euró megmentésére, nemet arra, hogy azt a DGB  «társadalmilag elfogadhatóvá» tegye, és ebben a küzdelemben nekünk, szociáldemokratátnak helyünk van. Tudjuk jól, hogy az euró megmentése, a GPUSKK, az ESM, az aranyszabály, a memorandumok, az európai intézmények, az IMF, tehát az USA-imperializmus dirigálta trojka mögött az európai munkásosztály elleni támadás bújik. Ez a probléma minden országban. Ezért kell osztályszervezeteink fügetlensége, hogy legalapvetőbb szociális jogainkat, vívmányainak megvédjük. A harc a párt vezetése ellen azért, hogy az nemet mondjon a koalícióra, támpontot jelent a szigorítások politikája, az aranyszabály, a verseny nevében követelt strukturális reformok elleni küzdelemben. Ahogyan mondtuk: «Bátorság kell az EU és a trojka szerződésdiktátumaival való szakításhoz, a népszuverenitás helyreállításához, amely az összes európai szabad és testvéri nép szabad uniója létrehozásának előfeltétele».
Május 25-én lesznek az európai parlamenti választások Németországban. Minden párt, még a baloldaliak is, a Die Linke is arra készül, hogy részt vegyen ebben az EU és az euró megmentésére. Az Európai Parlamentnek semmiféle jogosultsága nincs, hogy a legkisebb döntést is hozza a népek számára, ez csak egy szerződésekbe és direktívákba ágyazott intézmény. Szeretném felkérni a francia Független Munkáspártot, hogy az európai választások előtt hívjon össze egy nemzetközi európai munkáskonferenciát, hogy a tarragonai és más találkozók alapján fogjuk össze azokat a csoportokat, aktivistákat, akik az EU és a trojka szerződéseivel való szakítás útját választják, hogy a dolgozók és szervezetük egységének létrehozását segítsük elő, a szabad európai népek szabad európai unióját.
 
Olaszország
 
Berlusconi válsága
A PdL, a “lovag” pártja minisztereinek lemondása válságot nyitott. Kis idővel előtte a PdL szenátorai és képviselői szintén lemondással fenyegetőztek, ha Berlusconit kiadja a parlament, mivel adócsalásért elítélték.
 
A köztársaság történelmében soha nem láttuk még az intézmények ilyenfokú bomlását és válságát. A köztársasági elnök nem rejti el nyugtalanságát: mibe fog torkollani a helyzet?

De mi van a válság mögött?
Berlusconi elítélésén túl vissza kell nyúlni a februári választásokhoz, Berlusconi, és a Demokrata Párt (PD), de főként annak a Montinak a  kudarcához, akit az IMF és az EU közvetlenül állított a kormány élére, mivel Berlusconiról felételezte, hogy nehezen képes a destruktív tervek teljes megvalósítására a gyarapodó mobilizációval szemben.
De még Montinak is le kellett mondania  a növekvő mozgósításokkal szemben, egyéves dolgozóellenes intézkedéssorozata után (nyugdíjreform, munkaügyi reform, megnyirbálások az összes közszolgáltatásban). Ez bizony az Európai Unió politikájának az elvetése! Ezt látjuk az utóbbi évek során a sztrájkokban, tüntetésekben, de a választásokon is. A februári választások után mindent bevetettek, hogy a legkülönbözőbb pártokból «többséget» faragjanak, hogy folytatni lehessen a munkásellenes politikát, amely a népesség életkörülményeinek súlyosbodásával jár: a munkanélküliség hivatalosan eléri a négymilliót, csak az utóbbi hónapokban 400 ezerrel emelkedett, a szegények számának növekedése, a mindennapos üzembezárások, a milliókat érintő technikai munkanélküliség.
 
“Társadalmi robbanás…”
Ebben a helyzetben a kormány nyerhet néhány hónapot – a szakszervezeti vezetés támogatásának «hála», amelyek a kormánnyal több megegyezést is aláírtak a versenyképességről, a szakszervezeti képviseletről és az «ipar jövőjéről», melyek újabb támadásoknak nyitnak utat. De a lakásadó megszüntetésének az a kövekezménye, hogy újabb megszorítások kellenek a büdzsében ahhoz, hogy az EU 3 %-os deficit-követelményét be lehessen tartani. A gazdasági miniszter figyelmeztet: «Vigyázat, ez társadalmi robbanással járhat…»
Ebben az összefüggésben Berlusconi ürügyként használva az áfaemelést, kivonta minisztereit a kormányból. A tőkés osztály számára a «legkevésbé rossz» megoldás, hogy a kormány maradjon helyén (legalább az új választási törvényig ill. az alkotmány «reformjáig») a trojka diktátumainak alkalmazására. Pánik uralkodik mindenhol.
Hogyan lehet ebben a komplex helyzetben a dolgozókat segíteni, hogy szervezeteik függetlenségét elnyerjék az EU-val, annak programjaival és kormányaival szemben?  A kérdés tartalmazza azt is, hogy a szakszervezeti vezetésnek vissza kell vonnia aláírását a kormánnyal kötött paktumokról. Ez lesz Torinoban okt. 5-én nyilvános összejövetelünk témája.
Lorenzo Varaldo
 
 


                                                                Kapcsolattartás

Informations internationales

Entente internationale des travailleurs et des peuples

87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France

Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com

 

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738 Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.