2013. október 4., péntek

Miért vesztett Norvégiában «Európa legbaloldalibb kormánya» a Konzervatív Párttal szemben?


 

A vörös-zöld koalició a korábbi privatizációs és deregulációs programot nem fordította meg. Pedig ezt igérte.  A szakszervezetek nyomására ugyan  látszatra tett a a szociális dömping ellen. Felemásan. A fiatalok számára a jövő nem egyszerű, a lakáshozjutás roppant nehéz, az ingatlanárak „elszálltak”. A kórházi „reform”, a közszféra szerkezeti váltása kiváltotta a dolgozók egyértelmű haragját.
Egyik szakszerveti vezető: „fokozott felső irányítás, egyre részletesebb beszámoltatás, hatalomcentralizálás, míg a felelősséget decentralizált. A végrehajtáskor, a saját munka elvégzésekor, egyre kevesebb önállóságot hagytak meg a dolgozóknak, viszont a menedzsment iránti hűség fontos szerepet kapott.”
Fokozódott a verseny a magán-, a közszektorban, a vállalatokat részekre szedték, kiszervezték, az óvodákat magánkézbe adták. A pénzügyi befektetők nyomására sok helyen az elviselhetetlenségig növelték a munkaintenzitást. Ez a tendencia különösen erős ott, ahol a szakszervezetek gyengék; márpedig ez terjed a kiszervezésekkel, az alvállalkozókkal, a versenypályáztatással, illetve a munkaerő-kihelyezős prekaritásos foglalkoztatással. A vörös-zöld kormány – úgy, ahogy az Európai Unióban – a szociális problémákat, a munkanélküliséget egyéni problémának tekintette. Itt is „nyugdíjreformmal”  individualizálták (és gyengítették) a nyugdíjrendszert, kizárva egyes kisbérű csoportokat a korai nyugdíjazásból és csökkentve a fiatalok jövendő nyugdíját. A halászatban és a mezőgazdaságban a kormány tőkés tulajdonlást vezetett be (a múltban erősen szabályoztak és kollektívan szerveztek a termelők társulásain keresztül). Tegyük ehhez hozzá, hogy a vörös-zöld kormány részt vett az imperialista háborúkban (Afganisztán, Líbia) és növelte az együttműködését a Valutaalappal és a Világbankkal, a 2005-ös választási ígéretei ellenére.
Na hát, ezért vesztette el a választásokat. EU-s, OECD-társaihoz hasonlóan, ahol a baloldalt meg se lehet különböztetni a jobbtól...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.