2013. október 31., csütörtök

Munkakörülmények?


"Számítógép előtt elvben max. hat órát dolgozhatnak, óránként min. 10 perces szünettel. Ezzel szemben 12 órákat dolgoznak egy ablaktalan bevásárlóközpontban, ahol mégha ügyfélként is tölt az ember két órát, fejgörccsel távozik. A Kormányhivatal Munkaügyi főfelügyelősége pedig azt írja le, amit neki bent diktálnak, sőt meg is fenyegeti a bejelentőt. Soha senki nem gondolná, hogy mik történnek például egy 60 ezer négyzetméteres területen, ahol jelenleg a közmédia bérleményként tevékenykedik. Tudta valaki a nézők közül, hogy vannak olyan munkaterületek, ahol se mellékhelyiség, se vízcsap nem található, csak a munkaterülettől 250 méterre, (nem írtam el, hanem lemértem). Ezen a Wallis-Bajnai érdekeltségű társaság tulajdonát képező borzadályban le van zárva a vészkijárat, mert ott rendezték be az archívumot. A felügyelőség ezt rendben találta. A 45 éves dolgozót, aki két gyermekét egyedül neveli, úgy kényszerítették a 12 órán feletti túlórára, hogy azt mondta neki a csoportvezetője, ha nem csinálja meg a munkát, akkor megnézheti magát, hogyan fogja ellátni a gyermekeit, nem lesz állása. Majd ezt a hölgyet elvitte a mentő agyérgörccsel a munkahelyéről, és nem mert szólni. A szakszervezet jelentette mindezt a felügyelőségnek, és felügyelőség legalább egy évig nem méltatta még válaszra sem, majd leírta, hogy mindent rendben talált. Ehhez mit lehet hozzáfűzni? Emberek egészsége megy tönkre és senki nem tud tenni semmit, mert vagy kölcsöne van, vagy egyedül neveli a gyerekeit, stb. Az emberek egészsége tönkrement, akik még ott vannak, kizsákmányolják őket, a fizetésükért akár dupla műszakra is beoszthatják őket, és nem szabad túlórát beírni. Ennyire vannak kiszolgáltatva a munkavállalók, de nemcsak itt, hanem az ország bármely pontján és bármelyik multinál. Amikor a munkatörvénykönyv tervezetét olvastam, komolyan mondom: felfordult a gyomrom."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.