2013. október 27., vasárnap

Nemzetközi információk


 

Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése
 
Nemzetközi információk
 
147. (515) sz. 2013. okt. 18.
 
 
USA
 
A “SHUTDOWN”* és a munkásmozgalom függetlenségéért folyó harc            

 


Október elején az USA kormánya leállt, shut down. Rögtön több mint 820 000 állami tisztviselő munkáját ideiglenesen felfüggesztették (technikai munkanélkülség), a szociális szolgáltatások leálltak, ami viszont már tízmilliókat érintett. Több kormányzati szerv jelezte, hogy életek kerültek veszélybe, s minden nappal súlyosbodik a helyzet. Cikkünk írása okt. 7-re esik, eddig még semmit nem gyengült a válság. Okt. 17-ig valószínűleg születik átmeneti megoldás, ekkor kell megemelni a közadósság plafonját. De ekkorra várható a válság újabb felvonása: a republikánusok és demokraták közötti megegyezés és Obama megszorításai a Medicare-t (betegbiztosítás a 65 évesnél idősebbek részére) és Social Security-t (szövetségi minimálnyugdíj) illetően, hogy elkerüljék az adósságfizetés teljesítetlenségét.
Nem költségvetési válság ez, hanem politikai. A világ tőkés rendszere, s különösen az amerikai kapitalizmus két pártja zsákutcába került, ez fejeződik ki benne.
A Szenátus, számos republikánus szenátor voksával elfogadott egy megoldást (Continuing Resolution), hogy a kormány leállását (shutdown) megakadályozza, és minden kommentátor egyetért abban, hogy a Képviselők Háza ugyanezt tenné, ha John Boehner, a republikánus többség vezetője engedélyezné. De Boehner a republikánusok Tea Party szárnye előtt hajbókol, holott a közvéleménykutatások szerint a lakosság 70 %-a ellenzi a kormány alá tartozó szolgáltatások bezárását az Obamacare, az Obama által javasol betegbiztosítási probléma kapcsán.
 
Honnan származik a Tea Party növekvő súlya? Hogyan lehet, hogy a Tea Party azzal az ürüggyel, hogy az Obamacare részére nem hajlandó pénzalapokat biztosítani, a kormányt technikai munkanélküliségre szorítja? Honnan van ahhoz ereje, hogy a dolgozók jövedelméhez tartozó alapokat megnyirbálja azzal az ürüggyel, hogy a gazdagokra kirótt minimális és szimbolikus adókat megkontrázza? Hogyan tudja blokkolni a Comprehensive Immigration Reform bill S 744 törvénytervezetet, s a titokban bevándorlókat illető bármiféle «amnesztiát»?
Obama és a Demokrata Párt egész sorozat brutális munkásellenes intézkedést vezetett be a hazai és külföldi tőkések követelésére. Az ellenállás azonban sem nemzetközi, sem amerikai szinten nem csökken. Ha a szakszervezeti mozgalmat próbálja is megfojtani, lehetetlen azzal végeznie, hiába is követeli azt a tőkés rendszer agonizálásása időszakában a nemzetközi pénztőke. Elbukott az wisconsini szakszervezeti lázadásban, a chicagoi 2012-es pedagógussztrájkon át a ohioi referendumig, mert a dolgozók minden szinten keresik a korporatív törekvések elleni védekezést és megpróbálják szakszervezeteiket visszahódítani.
 
A shutdown kapcsán számtalan szakszervezet tüntetéseket tartva követeli a bezárt szolgáltatások azonnali megnyitását, a dolgozók visszatérését, kifizetését. Egy clevelandi szakszervezeti felelős felveti a közszolgálati AFGE vezetőinek címezve, hogy el kell foglalni a Capitoliumot minden más szak- és népi szervezet közreműködésével; menetet kell szervezni Washingtonba és ott kell maradni a Kongresszus előtt annak pozitív döntéséig. Ha ez a felhívás megszületne, biztos, hogy óriási tömegek követnék.
Boehmer egy kis szélsőjobboldali csoport nevében cselekszik A végeláthatatlan politikai diskurusok helyett a tüntetések fegyverére kellene összpontosítani. Ez tudna a dolgok lefolyásán, családok millióinak sorsán változtatni.
 
Születéstől érvényes és megjobbított Medicare-t! – ennek kell lennie a független szakszervezeti mozgalom jelszavának.
 
(Az amerikai The Organizer, 2013. októberi szerkesztőségi cikkéből)
 
*A szövetségi állami tisztviselők technikai munkanélkülisége.

 
 
ALGÉRIA
Óriási a tét
 
Az algériai Dolgozók Pártja 55. számából, 2013. október  
 
Louisa Hanoune
 
 


Több mint 10 napja Észak-Szudánt a dolgozók, diákok, a leszélesebb rétegek tüntetései rázták meg az üzemanyag állami támogatása megszüntetésének hírére. Tudnillik ez a legdrámaibb módon befolyásolja a szociális helyzetet. Szudán, amely termeli és exportálja olaját, 2011 januárjában az Obama-adminisztráció és európai szövetségesei követelésére népszavazást hirdetett, s északi ill. déli megosztásban kettévált. Azóta sem az északi, sem a déli népesség nem élvezi az olaj hasznát, azt külföldi társaságok tartják kezükben és a két Szudán két kormánya között az északi kikötő ügyében konfliktus nyílt.
 
A dolog eredete az imperialista feldarabolási technika. Észak-Szudán népe nem vett részt az úgynevezett «arab tavaszban». A nép lázad az őt kiéheztető kormány ellen, amely térdre esett az imperialista követelések előtt. Ez a lázadás csatlakozik az európai, az amerikai dolgozói és ifjúsági mozgalmakhoz, minden országéhoz, ahol a szigorítások politikai bűnözése zajlik.
 
De az imperialista kormányok egyetlen válasza a szociális háború és a nemzetek tönkretevése. Az amerikai The New York Times szerint a Machrek és a Maghreb öt országa etnikai és vallási alapon szintén 14 «államra» bontás tárgyát képezi. Szíriáról, Szaud-Arábiáról, Jemenről, Irakról, Líbiáról van szó. A terv megfelel annak, amit 2003-ban jelzett a GMO (pénzügyi befektetéskezelő) és az NMO US, azután Bush és Condoleezza Rice erősített meg 2006-ban. A célországok mind idegen beavatkozást szenvedtek el, közülük hárman katonait (Irak, Jemen, Líbia), Szíria pedig vegyi arzenálja megsemmisítése ürügyén nemzetközi felügyelet áll.
 
Ugyanakkor a spanyolországi új amerikai nagykövet megerősítette, hogy a sevillai Moron de la Frontera, a szicíliai Sigonella katonai bázisokat megerősítik. Ezek az észak-afrikai helyzet kezelése katonai céljainak felelnek meg. Algéria közvetlenül érintett, annál is inkább, mert 850 km-es határvonala van a káoszba merült Líbiával, és 1350 km-es Malival, ahol állandó  ütközések folynak az Azawad mozgalom és a hadsereg között.
 
A szept. 29-i minisztertanács kommünikéjében megerősítette, folytatja orientációját a privatizációk leállítása, sőt részben restaurálja az állam gazdasági szuverenitását. Egy dinár szimbolikus áron újraállamosítja az El Hadjar acélipari komplexumot, Ouenza és Boukhadra bányáit, gépipari üzemeket az 51/49 (állami-külföldi tulajdoni részarány) rendjében. Ezzel egyidőben a kormány bejelentette a Michelin üzemre elővételére jogát.
 
Ki is húzna hasznot Algériai destabizilációjából?
 
Mivel régiónkban háborús törekvéseknek vagyunk tanúi, és a nemzeti fejlődés középpontjában a tét óriási, a Dolgozók Pártja a hat hónap múlva tartandó elnökválasztás előtt az ország integritására és szuverenitására összpontosítja erejét, bármilyen külföldi beavatkozás, imperialista zsarolás ellen.
 
L.H.
2013. okt. 2.


 
 
 

Az ARCELORMITTAL ­ANNABA újraállamosítása – ellentételezés nélkül
                                


 
 
A nemzet győzelme
 
 
 


El Hadjar acélipari komplexumát (Annaba wilayában) 2001-ben magánkézbe adták. A privatizáció előtt évi 1,5 millió tonnát termelt, utána csak 580 000 tonnát (2012-ben). Egyébként az indiai multi felére csökkentette a létszámot, minden ígérete ellenére nem invesztált a modernizációba, nem javította a termelést, nem hozott létre munkahelyet. A Dolgozók Pártja az egyetlen volt, amely a dolgozókkal és az UGTA szakszervezettel együtt ez a fajta partneri kapcsolatot megkérdőjelezte.
A több hónapja bejelentett újraállamosítás azt is tartalmazza, hogy az állam nem veszi meg és nem is kártalanítja a multinacionális vállalatot. Az igaz, az újraállamosítás nem teljes, de a közhatalom visszaveszi az ellenőrzést a cég felett, tulajdona 30-ról 51 %-ra nő. Ez a dolgozók győzelme, ezen felül a nemzeté, mert az algériai állam, amely 12 éven át szenvedte el a multinacionális vállalatok uralmát, végre az ország gazdája lesz. Az Ouenza és Boukhadra (Tébessa wilaya) vasbányái is úgy kerültek vissza állami kézbe, hogy az egy petákba nem került. Ugyanez a helyzet a mechanikai üzemekkel is.
A szakszervezetek, a dolgozók soha nem adták fel az újraállamosítás reményét, hosszú évek szakszervezeti és politikai harca ér ezzel célt. A Dolgozók Pártja az ArcelorMittal dolgozóinak legitim követelését mindig támogatta és minden szinten küzdött érte parlamenti csoportjával az élen, akkor is, amikor a parlamenti többség archaikusnak, ódivatúnak, idejétmúltnak titulálva arrogánsan lehurrogta, és az ArcelorMittal partnerség sikerével dicsekedett. Az 51%-os állami tulajdon lehetőséget ad, hogy az ArcelorMittal által blokkolt fejlesztéseket végrehajtsák, a kolosszális hasznot ne a multinacionális cég vágja zsebre a termeléssel apránként végezve. A felügyeletet kezébe véve az állam végez az ArcelorMittal Annabánál korábban gyenge pozíciójával, a termelés felfuthat a jelenlegi 580 000 tonnáról 2017-re 2,2 millió tonnára, s így fokozatosan megszűnik e termékek importálása, melyek értéke 2012-ben 5 milliárd dollár volt. Megszűnik a a munkahelyek veszélyeztetése, újakat hoz létre az új vezetés, a régifajta «partnerátus» megszűnésével.
 
 


R. Y. Tazibt
Olaszország
 
    Semmilyen támogatást sem a Letta-kormánynak! A szakszervezeti vezetők aláírásának visszavonását a kormánnyal kötött paktumból!
A  «munkásmozgalom függetlenségének védelme az EU-szerződésekkel való szakításért» mozgalom kezdeményezte nyilatkozat
Letta bejelentett újabb 5 milliárd eurós «stabilitási programot».
 
A La Stampa magyarázatában: «okt. 15. előtt a kormányok költségvetési tervüket be kell nyújtsák Brüsszelnek. A Bizottságnak bármikor, bármilyen módosításra joga van».
 
Olaszország és minden tagország ehhez van kötve, csak abban «szabad», hogyan hajtja végre az adósságfizetést, a költstségvetési deficit 3 % alatt tartását. Az új szerződés Olaszországra évi 60 milliárdos megszorítást ró, s mindezt 20 éven keresztül.
 
Az EU és a tőzsdék örvendeznek. De a dolgozók, a nyugdíjasok, a technikai munkanélküliek, azok, akik sehogy sem tudtak kijönni a következő fizetésig, a fiatal munkanélküliek (40 %!), a helyhatóságok, amelyek nehezen tudják kifizetni az alkalmazottaikat, a betegek, akik sürgős beavatkozásra kell várjanak (bizonyos esetekben 440 napot)?
Letta újabb adókat jelentett be, s a költségvetés kiadási oldalán újabb megnyirbálásokat. Emeli az áfát, ami családonként évi 300 eurós többletkiadás. A lakásadónál magasabb «szolgáltatási adót» vezet be és egy új, drága adót a hulladékok után. Mindenki tudja, ez egy olyan spirál, amely katasztrófához vezet.
 
Ezért döntött úgy szakszervezeti felelősökből, különböző szervezetekhez tatozó aktivistákból álló mozgalmunk Torinóban, hogy felhívását közzéadja. A megdöbbenéstől szóhoz se jutottunk, amikor Letta kormányához fordultak szakszervezeti vezetőink, hogy megerősítsék «kérésüket», amit a Confondrustriában aláírt dokumentum tartalmaz. Ebben a dokumentumban a «dolgozók és a vállalatok adócsökkentését kérik, a közigazgatás megreformálását és gyors intézményes refromokat».
Hiszen közvetlenül a gazdasági miniszter, Saccomanni magyarázza: «Ha az adókat csökkentjük, akkor szociális téren kell megszorítanunk, a közszolgáltatásokban elbocsátanunk, amellyel nem bírnánk a helyzetet kezelni». Mivel az Európai unió által felállított kritériumoknak meg kell felelni, az esetleges adócsökkentés megfelelne a közszolgáltatások, a bérek, a közfeladatok csökkentésének. Ki érti ezeket a szakszervezeti vezetőket, akik a «közigazgatás megreformálásátl» kérik, ami megfelelne 200 ezer munkahely felszámolásának? Ki érti, hogy intézményes reformokról beszélnek, holott az alkotmány, a választási törvénynek egy célja van: lehetővé tenni, hogy még nagyobb önkény szülessék az EU koordinálta és ellenőrizte programok fölött? Ez nem ideológiai kérdés, hanem vitális. A «produktivitási paktum», az «egyezmény a reprezentatívitásról», a Cinfindustria aláírása az húzza alá, hogy a dolgozók és a tőkések érdeke azonos, és «együtt menekülni lehet a ránk váró katasztrófából».
 
A valóság ennek éppen az ellenkezője. Az adósságfizetés, a deficitcsökkentés, a tőke adóinak csökkentése a költségvetési megszorítások, reformok, a reformok kompenzálásával csak eszközök ahhoz, hogy egy kisebbség javára növekedjen a profit a minden nappal mélyebb nyomorba merülő lakosság hátrányára.
 
Egyik tévéműsor kimutatta, hogy az országunkat bitorlók 9 000 milliárd eurót tudnak magukénak, szégyenletes lusuxban élnek. A másik oldalon pedig Olaszország közadóssága 2 000 milliárd euróra rúg. Ki fogadhatja el azt, hogy ennek az «adósságnak» a nevében még újabb ajándékokat adjunk a gazdagoknak, a spekulánsoknak adójuk csökkkentésével, újabb munkahelyek megszüntetésével, kórházak bezárásával? Ki hiheti, hogy ez a «fellendülés»? 20 éve látjuk ugyanazt a politikát, itt az eredménye.
 
Nem, mi kimondjuk világosan: semmilyen «közös érdek» nincs a dolgozók és a tőkések, a spekulánsok, a bankok, s reprezánsuk, az Európai Unió között.
 
Ellenkezőleg, a dolgozók történelmileg kiharcolt és megvédett vívmányai csak akkor őrizhetők meg, ha azok megvédik érdekeiket szakszervezetiekkel együtt, amelyeket éppen független akcióik szervezésére hoztak létre.
Tudjuk, nehéz helyzetben vagyunk, a zsarolás igen erős. De azt is tudjuk, hogy van kiút, vagy legalábbis olyan lehetőség, amellyel megállhatunk az örvény előtt. Maga Saccomanni miniszter mondta ki akarata ellenére: «... nem bírnánk a helyzetet kezelniEz jelenti azt, hogy a kormány, az EU, az EKB nagyon is tisztában vannak a dolgozók erejével, amely nem csökkent, kész a mobilizálásra, és bármely pillanatban megfordíthatja a helyzetet.
Ez az erő és csakis ez menthet meg bennünket. Meg kell állítani a destruktív programokat, olyan konkrét követeléseket kell megfogalmazni, mint: minden megszorítás végét, nyugdíj- és béremelést, a technikai munkanélküliek munkába integrálását, az elbocsátások megtiltását, a nyugdíjakról szóló 18-as törvénycikk eltörlését, az iskolákban és kórházakban megszűnt állások helyreállítását, és nemet kell mondani az intézményi reformoknak.
Ezek a követelések kiutat mutatnak a lakosságnak. De ehhez az is kell, hogy szakszervezeteik vezetői szakítsanak a «közös érdek» politikájával, amelyet az EU és Letta kormánya diktál (éppúgy, mint minden más kormány) és, hogy feltétel nélküli mozgósítson a követelések éérdekében. Ennek első lépése aláírásuk visszavonása kell, hogy legyen és kormányoktól való teljes függetlenség.
Ez nem lehetetlen. Az európaszerte nővekvő tüntetések napirendre tűzik az EU politikáját. Portugália, Spanyolország, Görögország, Lengyelország, Franciaország, Anglia mozgalmai csatlakoznak a mieinkhez, s az egységgel mindent el lehet érni. Ezekre mi is támaszkodunk, csatlakozunk a francia Független Munkáspárt szept-i nagygyűlésén a spanyol és német javaslathoz a tarragonai konferencia jegyében egy újabb tanácskozás megtartásához az EU-val való szakíításért.
 
A népek Európája csak úgy jöhet létre, ha előbb a munkásmozgalom függetlenné válik. Nemet kell mondani a «társadalmi paktumokra» , «egyezségekre», «szociális párbeszédekre».
A munkásosztály keresi az utat, ezért bocsátjuk ki felhívásunkat, csatlakozzatok, beszéljük meg az égető aktuális kérdéseket.


HAITI


  
 
2004­ - 2014: 10 év, elég volt! Ki a Minustah-hal Haitiból!                          


 
“Haiti védelme saját magunk védelme”  
bizottság
 


Nyilatkozat, miután a bizottságot fogadta az ENSZ  
 


Okt. 13-án – ahogyan ezt megelőzően három egymást követő évben – nemzetközi küldöttségünket fogadták az ENSZ-ben, hogy bemutathassuk követeléseinket a Minustah-csapatok Haitiből történő kivonására és a kolerajárvány áldozatainak anyagi kártalanítására vonatkozóan. Megbízatásunkat a “Haiti védelme saját magunk védelme” konferenciától kaptuk jún. 10-én Port au Prince-ben, az ország fővárosában. A tanácskozáson haiti, brazíliai, maxikói, guadeloupe-i, amerikai szakszervezeti és politikai aktivisták vettek részt.

Okt. 10-én az USA javaslatára az ENSZ egyhangúlag meghosszabbította a Minustah mandátumát 2014. okt. 15-ig azzal a szándékkal, hogy azt még «megújítja»: http://www.minustah.org/haiticonseilsecuriteprorogedunanmandatminustah/ .

Eme elfogadthatatlan aktus, a haiti nép önrendelkezési joga ismételt megsértése miatt adjuk ki nyilatkozatunkat.

Követeljük  a csapatok azonnali kivonását, a kolerajárvány áldozatainak kárpótlását!

 

William Gardner fogadott bennünket a UN DPKO, az Európa & Latin-Amerika divízió külpolitikai irodájától. Bemutattuk konferenciánk eredményét, rámutattunk a haiti Szenátus állásfoglalására, mely a csapatok «fokozatos és rendezett kivonása mellett foglalt állást egy éven belül, vagyis 2014. máj. 28-ig».

 

Haiti majdnem 10 éve áll megszállás alatt, ez idő óta számtalan megmozdulás zajlott ellene, a Minustah az ország belügyeibe avatkozik, a politikai tüntetéseket megtorolja, demokratikus választásokat nem hirdetnek, a katonák büntetlenséget élveznek, «túlkapásaikat» nem büntetik, a haiti lakosság embertelen viszonyok között él.

M. Gardner közölte, hogy az ENSZ-csapatok legalább 2016-ig maradnak. A haiti Szenátussal szemben a kolera áldozatainak kapcsán Gardner azt állította, hogy az ENSZ-nek nincs kártérítési kötelezetettsége.

 

Küldöttségünk megerősítette, hogy fokozott erővel folytatja a mobilizációt követeléseiért, minden kormány figyelmét felhívja a haiti Szenátus döntésének tiszteletben tartására és tartatására a csapatok 2014 májusi kivonását illetően.

 

Aláírások (delegáció): HAITI: Moise Jean Charles, szenátor; Fignolé Louis St Cyr, CATH; Yves Pierre Louis, Haiti Liberté. BRAZÍLIA: Barbara Corrales, Comite Defender o Haiti é Defender a Nòs Mesmos. USA: Larry Adams, Peoples Organization for Progress; Ray Laforest, 1180 Communication Workers of America; Nat Wood, Producer, MNN Public Television; Colia La Fayette Clark, Guadeloupe Haiti Tour; Quincy Saul, Ecosocialist Horizons; Anthony Gronowicz, New York City Green Party; Nellie Bailey, Occupy Harlem. GUADELOUPE: Eddy Damas, UGTG; Jocelyn Lapitre, ATPC, Association des travailleurs et des peuples de la Caraïbe, LKP. MEXIKÓ: Luis Vázquez Comité «Défendre Haïti, c’est nous défendre nous mêmes» (tagjai között: SME /elektromos/, UNTYP /olaj/, STUNAM /egyetemi/ szakszervezetek, Section 22 SNTECNTE Oaxaca, et Népi és Dolgozói Politikai Szervezet /OPT/)

 

 

 

Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com

 

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738 Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.