2014. május 13., kedd

20 000 tüntető Hangzhouban





Május 10-én Kína keleti részén, Hangzhou mellett tüntetésen gyűlt össze mintegy 20 ezer ember egy hulladékégető üzem építése elleni tiltakozásul. Lázadásba torkollott. A hivatalos sajtóügynökség jelentése szerint a sebesültek száma 39 (ebből 10 a tüntetők, 29 a rendőrök közül került ki). A beszámolókat leginkább a közösségi oldalak és a külföldi bázisú kínai weblapok közlik.


A kínai kormány 2010 és 2015 között 300 ilyen típusú üzemet akar beindítani. A szóbanforgó lenne Ázsia legnagyobb hulladékégetője.

A tüntetők azt sérelmezik, hogy semmiféle konzultáció nem történt a helyi lakosokkal, valamint nincs hatástanulmány sem. Szerda óta blokkolják az utakat, a hivatalos szervek épületei előtt ülősztrájkot tartanak. A környező négy község falusi bizottságának tagjai lemondtak posztjukról. Az itt élők attól tartanak, hogy a levegőt és a vizet el fogja szennyezni a Zhongtaiban építendő égető, amely csak 30 km-re van Hangzhoutól egy fontos turisztikai zónában, a tó körül számos nyaralóval.

Weblapján Yuhang kormányzata megpróbálta megnyugtatni a kedélyeket. Jelezte, hogy a munkák csak a hivatalos procedúra után indulnak, a lakossággal való konzultáció még nem fejeződött be és kérte a tiltakozási akciók befejezését. A Financial Times írja, hogy az áprilisi tüntetések után hasonló ígéreteket tettek a hatóságok, de utána a guangdongi petrolkémiai üzemek építését mégis folytatják.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.