Az ukrajnai események és a munkásmozgalom feladatai

 

A „Rabocsije Izvesztyija” szerkesztősége internacionalista aktivistáinak tézisei

 

1.

Az utóbbi hónapok ukrajnai eseményei nem „népfelkelés a demokráciáért” és még kevésbé „forradalom”. Ezek az események nem jelentenek „új hidegháborút”, sem a 30-40-es évek németországi típusú fasizmusát, valamint nem jelentenek „titkos összeesküvést Oroszország és a pravoszlávia ellen”. Ezen események egyik alapvető okát egy (piaci „reformok” híve) „szakértőnél” találjuk meg: „(...) Ukrajna nemzetgazdasága, mely nagy mértékben szovjet típusú maradt, reformok után kiált. Bár az elmúlt év őszén Kijevbe látogatott egy IMF-delegáció, amely arra a következtetésre jutott, hogy ”Ukrajnának haladéktalanul és érzékelhetően emelnie kell a gáz belföldi értékesítési árát, valamint meg kell tennie egy sor népszerűtlen lépést, többek között a fizetések, nyugdíjak befagyasztását, a költségvetési kiadások csökkentését, de Nyikolaj Azarov kormánya nem tudta elhatározni magát ezekre a döntésekre. Az úgymond kevésbé fájdalmas megoldást választotta: Oroszországtól elfogadta a pénzt, és ellentételezésül aktívabb részvételt ígért a vámuniós integrációban. Most pedig az új kormány, amely már az első napokban „kamikáze kabinetnek” nevezte magát, kénytelen megvalósítani a múlt évben kiírt recepteket”. (Jegor Vlagyimirov, 2014. március 6., TPP-Inform)

 

2.

Az ukrajnai események nemzetközi jelleggel bírnak, melyek a termelőeszközök magántulajdonán alapuló rendszer, azaz az imperializmus válságának egyik következménye. 100 évvel ezelőtt Lenin helyesen jellemezte: „reakció minden vonalon”. Az USA-t, az EU-t és a világ többi részét is tiltakozások és sztrájkok hullámai rengetik. Görögország csődje kétszer is összeomlással veszélyeztette az EU-t, és csak az EU pénzinjekciója javított időlegesen a helyzeten (szigorú gazdaságpolitika drákói intézkedései árán). És a dollár, euró, yen, rubel százmilliárdjai, melyet az államok világszerte a bankrendszerbe injektáltak 2008-ban a megmentés terve szerint – és minden liberális közgazdasági dogma ellenében? És az USA minden állami intézményének időleges leállása a múlt évben annak kapcsán, hogy a szenátus nem volt hajlandó emelni az amúgy is csillagászati államadósság plafonját? Mindez nem a rendszer virágzásának jelzője, ellenkezőleg, annak jele, hogy a nemzetközi burzsoázia igyekszik megsemmisíteni a széteső gazdaság már nem rentábilis termelőerőit. Nem véletlen, hogy május 25-ét jelölték ki dátumként az ukrajnai elnöki választás bohózatára: ugyanezen a napon zajlanak az európai parlamenti választások. Ez az EP egyik eszköze annak az EU-nak, amely ellen a munkásosztály harcol egész Európában, Athéntól Lisszabonig és Varsóig. Ukrajna közeledése Washingtonhoz és az EU-hoz azt jelenti, hogy folytatódik az Oroszországi Föderáció NATO-bázisokkal körbevétele, melynek célja a még nagyobb nyomásgyakorlás az Oroszország vezetésére az antiszociális reformok és privatizáci végrehajtásában, és végülis előkészítsék ez ország hatalmas természeti kincsei kirablásának újabb szakaszát.

 

3.

Ezekben az eseményekben mindenekelőtt az USA (a leghatalmasabb imperialista birodalom) imperializmusa a bűnös, amely kezdeményezi és végrehajtja a „színes” forradalmak politikáját, a nemzeti szuverenitás lerombolásának politikáját azért, hogy végnélküli háborút folytasson a termelőerők, és mindenekelőtt magának a munkaerőnek a lerombolásáért, saját magát gazdagítva és – beleértve az erős kapitalista államokat is – a nemzeti kormányokra gyakorolt befolyását megőrizve. Ugyanezt a beavatkozási politikát gyakorolja az USA-adminisztráció Venezuelában, Algériában, stb. Bűnös továbbá az Európai Unió, a munkásellenes és antidemokratikus politika európai stábja a kontinensen. Az EU Ukrajnát illető politikája, ahogyan az Líbia és Szíria kapcsán is volt, nem különbözik az USA-imperializmus politikájától. De az USA, ahogyan az EU is, válságban van. Az Oroszországi Föderáció elleni szankciókat kritika érte Londonban is, kritika érte a német kapitalisták részéről is. Magában az USA-ban, annak imperialista köreiben sem mindenki ért egyet azzal, hogy Oroszország ellen szankciókat kell alkalmazni. És csupán Franciaország „szocialista” kormánya – a francia imperializmus nevében – követte vakon gazdáját (ahogyan ez a szír kérdésben is történt).

 

4.

Ukrajnában ma a dolgozókkal szemben álló agresszorok az USA és az EU imperialistái. Nekik kell viselniük a teljes felelősséget a bekövetkezett katasztrófa miatt. Az USA és EU által bevezetett szankciók következtében az Oroszország kormányának hivatalos adatai szerint több mint 70 milliárd dollárt már kivontak az országból (ez a szám már nagyobb, mint az egész 2013 évi ). Mi elvhűen ellenzünk  bármilyen imperialista beavatkozást, bármilyen nyomásgyakorlást Oroszországra. Az, hogy rámutatunk az agresszorra és fellépünk bármely imperialista beavatkozás ellen, nem jelentheti azt az illúziót, hogy az Orosz Föderáció kormánya megmenthetné Ukrajna és Oroszország dolgozóit. Az a burzsoá komprádor társadalmi erő, amire az orosz kormány támaszkodik, nem különbözik Ukrajna vezető rétegétől, amelyre Janukovics támaszkodik. Ez a réteg azon fáradozik, hogy megvédje pozícióit az USA-imperializmus erős nyomása ellenében. Ám rettegése a munkásosztály mobilizációjától hamarosan megmutatja „patrióta” retorikájának ürességét. A volt Szovjetunió köztársaságainak szervezett munkásosztálya, a nemzetközi munkásosztály szekciója – ez az egyetlen társadalmi erő, amely képes komolyan ellenállni a rombolás és barbárság felé irányt vett imperializmusnak.

 

5.

Ukrajnában az IMF tervének elfogadása és az EU társulási szerződés aláírása után a munkásosztály veszélyben van. A gáz árának május 1-i emelése, a fizetések, nyugdíjak megnyirbálása, a közszférában az elbocsátás fenyegetése mutatják, hogy „Jacenyuk közelítette Ukrajnát a Nyugathoz, Görögországhoz” (az amerikai Forbes pénzügyi lap szerint), ahol a dolgozók elveszítették már 2010-es fogyasztási lehetőségük 40 %-át. Harkovban, Donyeckben, Luganszkban, Odesszában és más városokban a nagygyűléseken mindmáig elhangzanak jelszavak „Oroszországról”, a „népszavazásról”, de március végén szociális jelszavak, munkáskövetelések is kezdtek hallatszani, hol spontánul felmerülve, hol baloldali szervezetek részvételével (mint a „Borotba). Április 22-23-án Krasznodonban a bányászok sztrájkba léptek egy nagygyűlésen résztvevő, béremelést követelő 30 társuk elbocsátása miatt. Aktív tetteiket állították szembe egyes szakszervezeti vezetők álságos kijelentéseivel, akik korábban azt állították, hogy „a bányászok készek harcolni a „szeparatisták” ellen”. A krasznodari bányászok figyelmen kívül hagyták ezeket a hazug kijelentéseket, helyesen úgy vélték, hogy Jacenyuk támogatása öngyilkosság, mivel előbb vagy utóbb Jacenyuk javasolni fogja a bányák privatizálását (azaz azok megszüntetését, ahogy például Romániában zajlott, ahol az IMF és az EU utasítására 100.000 munkahelyet szüntettek meg egy sor bányában.)

 

6.

Előbb vagy utóbb Ukrajna dolgozóinak túlnyomó többsége kijózanodik, beleértve a nyugati területeket szintén, még azok is, akik fejét teletömte a burzsoá propagandagépezet, (keleten már egyenesen arról beszélnek, hogy „saját munkahelyeinket védjük!”). Akkor, amikor a kijevi neoliberális fasisztoidok mások életét az IMF-fel egyeztetett pontok szerint rendezik be: „piaci szintre” emelik az életfontosságú szolgáltatások tarifáit, felemelik a nyugdíjkorhatárt, amikor a fizetéseket „befagyasztják”, az árakat pedig nem, amikor ezernyi orvost, tanárt, szociális munkást és más közalkalmazottat építenek le, amikor a Munka Törvénykönyvéből törlik valamennyi, a dolgozók jogait úgy-ahogy védő cikkelyt... A lét meghatározza a tudatot. Ismét napirendre kerül a szervezett munkásmozgalom kérdése saját osztálya szintjén, felhasználva saját arzenálját: a szakszervezeteket, dolgozói kollektívákat, sztrájkokat, tüntetéseket, nagygyűléseket, az önvédelmet, nem beszélve a munkáspártról és munkástanácsokról.

 

7.

Senki nem mondhatja meg az ukrán dolgozóknak, mit tegyenek. De a munkásosztálynak segíteni szeretnénk a saját védelméért folytatott harcban, az októberi vívmányok újjászületéséért, amelyek a volt Szovjetunió minden népének tudatában tovább élnek. Ez a harc tökéletesen beleilleszkedik a dolgozók világméretű osztályharcába. Ennek az osztályharcnak feltétele a munkásosztály szervezeteinek osztályfüggetlensége mind politikai, mind szakszervezeti szinten. Az osztályfüggetlenség nem csupán a hatalomtól való függetlenséget jelenti, hanem az imperialistákhoz közvetlenül kapcsolódó különböző „ellenzéki” erőktől is.

 

8.

Annak dacára, hogy mindannyiónk politikai tapasztalata különböző (a kommunista párttól a független szakszervezetekig, az anarcho-szindikalizmustól a 4. Internacionáléig), mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy az ukrajnai események során a negatív szerepet azok a majdani „baloldaliak” játszották, akik kijelentették: „Legitimnek ismerjük el a kormányt, azt a forradalom hozta létre. A kormányt nyilvánvalóan Majdan alulról jövő mobilizációja hullámán alakították meg. Ez a kormány vállalta a felelősséget a Majdanon történtekért. Felhívjuk a világ összes országát, beleértve Oroszországot is, hogy ismerje el a kormányt.  Mindamellett meg kell jegyezni, hogy politikailag nem támogatjuk ezt a kormányt. A gyakorlatban egyes kezdeményezéseit támogatjuk”. (Zahar Popovics, „Baloldali ellenzék”, március 11.) Vagy azok, akik ezt írták: „Megvédjük Ukrajna demokratikus jogát ahhoz, hogy belépjen az Európai Unióba, mivel védjük a népek önrendelkezési jogát.” (Kovalevszkij, Le Monde diplomatique lap lengyel kiadása, 3. szám, 2014. március). Teljesen világosan látjuk, ennek a politikának semmi köze nincs azokhoz a nagy elvekhez, amikért a munkásmozgalmat létrehozták 150 évvel ezelőtt.

 

9.

A magunk részéről támogatunk minden olyan aktivistát Ukrajnában, aki ezen nehéz körülmények között teszi a dolgát fittyet hányva a burzsoá propaganda minden erőfeszítésére; aki az osztályharc és az internacionalizmus talaján maradt (közöttük a „Borotba” egyesület aktivistái). Meg vagyunk róla győződve, hogy „a dolgozók felszabadítása maguknak a dolgozóknak a feladata” Ukrajnában ugyanúgy, mind a világ minden országában. Abban is biztosak vagyunk, hogy az ő gondjaikat, azaz a mi gondjainkat nem lehet megoldani egyetlen különálló országban. Ezért javasoljuk, hogy a közeljövőben gyűljünk össze Kisinyovban egy nemzetközi munkás-, baloldali és szakszervezeti aktivista konferenciára Ukrajna és más, volt szovjet köztársaságok munkásosztályának védelméért, az IMF és EU ellen, az 1917 évi Október vívmányainak védelméért, újjászületéséért és továbbfejlesztésért. A konferencia nyílt lesz Európa különböző országai aktivistái számára.