2014. május 3., szombat

Az MSZOSZ felhívása…




 Kritikánk



Az MSZOSZ felhívása emígyen szól:


 


«SZOCIÁLIS PÁRBESZÉDET!
 2014 május 25-én európai polgárként arról döntünk, hogy ki képviselje érdekeinket az Európai Parlamentben. Magyarország tíz éve tagja az európai közösségnek. Uniós tagságunk bebizonyította a magyar társadalom döntésének helyességét, hogy az részesei legyünk az európai közösség gazdasági és szociális rendszerének. Az uniós támogatások 7 és félezer milliárd forinttal segítették eddig Magyarország építését.

 

 A választások minden európai, így minden magyar dolgozó, bérből és fizetésből élő polgár számára fontosak. Bár Brüsszel távolinak tűnik, az európai parlament az életünket alapvetően befolyásoló kérdésekről dönt: az európai törvényekről, a Magyarország számára nagyon sok előny lehetőségét nyújtó uniós költségvetésről és kinevezi az Európai Bizottság elnökét. Szavazatunk különösen fontos 2014-ben, mert az EP választásokra az elhúzódó európai és magyar pénzügyi, gazdasági és szociális válság fényében kerül sor.

 Az európai szakszervezetek, köztük a Magyar Szakszervezeti Szövetség arra hívunk fel mindenkit, hogy olyan képviselőkre szavazzon, aki segít abban, hogy jó irányt vegyen az európai unió irányítása, és működése.

 

 A szakszervezetek szerint 2014-ben Európa megváltozhat. Az Európai Szakszervezeti Szövetség egy prosperáló, szociálisan befogadó Európa alternatíváját támogatja. Ehhez olyan jelölteket kell az európai parlamentbe küldenünk, akik osztják elképzeléseinket.

   Az ESZSZ, az európai munkavállalók szóvivőjeként arra hív fel minden választópolgárt, hogy azok mögött sorakozzunk fel, akik a haladó és befogadó Európát, és az emberek jogaiért működő Európát támogatják. Lehetséges egy jobb Európa. Együtt elérhetjük ezt. Együtt új pályára állíthatjuk Európát. Érdemi  párbeszédet a szociális partnerekkel.

Ellenezzük:

    A szakszervezeti mozgalom által elért, a polgárok munkakörülményeit és szociális feltételeit szolgáló eredmények visszafordítását célzó támadásokat
    Az érdemi egyeztetés nélküli, munkavállalók többségét érintő döntések meghozatalát
    Az európai projektet aláásó lépéseket, melyek az európai szociális modell alapjait támadják, így a jó munkaügyi kapcsolatok, a minőségi közszolgáltatások, és a befogadó szociális védelem ellenes intézkedéseket.

    Az olyan rendszert, ami az embereket a csökkentett bérek, rossz munkakörülmények, az elégtelen szociális védelem és az igazságtalan adózás alapján kényszeríti versenyre. Az európai foglalkoztatáspolitika nem épülhet a bizonytalan foglalkoztatásra és egyenlőtlenségre.

Kiállunk, támogatjuk, megvédjük:

    Egy szociális Európáért; egy olyan Európáért, ami polgárainak minőségi foglalkoztatást és jövőt biztosít. Munkát, biztonságot akarunk! A tisztességes megélhetéshez valódi munkahelyeket, megélhetést biztosító béreket!
    Nevezzük nevén! - a megszorítások befejezéséért. Az uniónak, Magyarországnak újra politikái középpontjába kell állítania a szolidaritást. Véget kell vetni Európa leépítésének.
    Egy új iparpolitikáért, ami innovációra, kutatásra és fejlesztésre, oktatásra, képzésre, egészségre és igazságos átmenetre épül.
    Igazságos világkereskedelemért.
    Egy ambiciózus beruházási tervért, ami új életet hoz az európai gazdaságba. Értékteremtő munkahelyeket, valódi foglalkoztatáspolitikát akarunk, modern, biztonságos, egészséges munkakörülményekkel! Ehhez használjuk az uniós támogatásokat!
    A polgárokat szolgáló társadalmi igazságosságra. Fel kell számolni a gazdagok és a szegények közti szakadékot. Igazságos közteherviselést és adórendszert!
    Támogatjuk az egységes európai minimálbér és minimálnyugdíj megvalósításának kezdeményezését
    Az egyenlőségért. Hatékony intézkedések szükségesek az egyenlő bérezés, egyenlő jogok érdekében – mindenki számára. Fel kell számolni a nők és férfiak közti bér szakadékot.
    Az igazságos, progresszív adózásért. Progresszív adózásra van szükség - a jövedelmekre és vagyonokra az újraelosztás érdekében, fel kell számolni az adóparadicsomokat, adóelkerülést, adócsalást, a korrupciót és a be nem jelentett foglalkoztatást.
    Azért, hogy minden munkavállalót emberszámba vegyenek! Kiszolgáltatottság helyett emberhez méltó bánásmódot a munkahelyen és a társadalomban – Magyarországon csakúgy, mint az Unióban! Itthon is érvényesüljenek az uniós normák!
    Tisztességes és igazságos munkatörvényt! Olyat, ami a tőke és a munka között nagyobb egyensúlyt biztosít, olyat, ami megfelel a nemzetközi normáknak!
    Valódi jogot és lehetőséget a közös érdekképviselethez! Partnerséget a szakszervezetekkel – a munkavállalókért, a fejlődésért!


   Európai munkavállalók akarunk lenni Magyarországon!  Szociális Magyarországot – a szociális Európában!»








Az Unióba lépés óta elmúlt 10 év alatt a magyar társadalom vészesen elszegényedett,  a legfelsőbb réteg óriásit gazdagodott, az alsó 4 millió lesüllyedt, a dolgozók bére reálértékéből veszített, a magyar vásárlóerő az európai átlag felét sem éri el. Eközben hasonló tendenciák érvényesülnek az összes tagországban is, szűkülnek a közösségi jogok, tágul a megszorítások köre. Mindenütt.
 
Az uniós támogatás, mellyel olyan elégedett az MSZOSZ,  egyszerűen csak  «célzott visszaosztás» (elsősorban a befizetések és a vámbevételek megszűnésének úgynevezett kompenzációja) – csakhogy bizonyos tőkéscsoportok javára, amelyből korántsem profitál egyetlen ország népe sem.
 
Az Európai Unió politikáját annak szerződései határozzák meg. Nincs olyan képviselő az EP-ben, nem is lehet, aki «segíthetne abban, hogy jó irányt vegyen az európai unió irányítása és működése». Az EP nem csak nem valódi parlament, de nem hozhat olyan döntéseket sem, amelyek szembemennek az «alapelvekkel», a tőke, szolgáltatások és munkaerő szabad mozgásával, a versennyel. Az EP fennállása óta bizonyítja, hogy bizonyos csoportjai bármennyire is radikális nyelvet használnak, nem képesek a «szociális Európa» megvalósítására. Az EP-választások spontán bojkottja után itt lenne az ideje, hogy az aktívvá változzon!
 
Az ESZSZ (ETUC, CES) konzekvens érdekvédelmi magatartása az lenne, ha kimondaná, hogy az EU a tagországok ügyeit tökéletesen illetéktelen és antidemokratikus módon a nemzetközi tőkeérdekeknek megfelelően tartja kézben, ezek homlokterében piaci szempontok állnak, s ennek része a dolgozói vívmányok megsemmisítése, a népek nyomorba döntése. Nem teszi, holott jól tudja, hogy a társadalmi párbeszédnek egyetlen a célja: az állandó megszorítások elfogadhatóvá tétele. Miért nem képes ennek kimondására? Mert az EU bábáskodásával jött létre és azóta is annak szárnyai alá bújik, mert hiányzik függetlensége.
 
Mindent elárul, hogy az ESZSZ – amely úgymond harcol a szigorítások ellen – «támogatja a költségvetések szanálását (…) az európai tartós fejlődés céljából». Ezzel megingathatatlan szövetségese az európai szerződéseknek, pontosan azoknak, amelyek a nyomort, a prekaritást hintik. A «kiszolgáltatottság helyett emberhez méltó bánásmód uniós normáit» híven fejezik ki a görögországi, portugáliai, spanyolországi, magyar, román és bulgáriai állapotok, a fiatalság munkanélkülisége, az ideiglenes, rugalmas és rosszul fizetett munkák növekedése minden tagországban, amely ellen állást foglal az MSZOSZ is az «Ellenezzük» és a «Kiállunk, támogatjuk, megvédjük»  fejezetekben… Párbeszéd, de miről? Ott lesz a tárgyalóasztalon a munkatörvénykönyv, az elvett jogok helyreállítása? A szociális eredmények visszaszerzése? Az állandóan támogatott bankok, a tőke visszaszorítása? Mi az alapvető oka a csökkenő béreknek, rossz munkakörülményeknek, az elégtelen szociális védelemnek és igazságtalan adózásnak, annak, hogy az «embereket» ennek alapján versenyre kényszerítik – ha nem éppen maga az Európai Unió a maga szerződéseivel, Központi Bankjával, Bizottságával és Parlamentjével, mely diktátumai alá veti magát minden «szocialista» és «nemzeti» kormány? Az EU írja elő a szigorításokat, ellenreformokat, s bizony, még Orbán vagy a Jobbik is (ahogy más kormányok) csak a pórázt rángatják, nem szabadulni akarnak, hanem saját magukra szabott engedményeket.
 
Csak megtévesztés, hogy az EP tehet valamit ennek a politikának a megváltoztatásáért.
A «szociális Európáról», a «társadalmi párbeszédről» szóló fantáziálásával az ESZSZ és az MSZOSZ a nemzetközi tőke uralmához, Magyarország periferikus állapota fenntartásához asszisztál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.