2014. május 27., kedd

Az IMF a bankokért aggódik




«Lelassultak a bankrendszerrel kapcsolatos reformok, ami azzal fenyeget, hogy újra előfordulhatnak olyan kapitális csődök, amelyek után a kormányoknak az adófizetők pénzéből kell tisztába tenniük a megroggyant pénzintézeteket.»

Túlságosan lassan halad a pénzügyi rendszer reformja, amelynek be kellene tömnie azokat a lyukakat a bankok gazdálkodásában, amelyek a 2007-2009-es pénzügyi válsághoz vezettek - jelentette ki Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója egy londoni konferencián.
Az átalakulás megszigorítaná a pénzintézetek működési szabályait, s ez elszánt ellenállást váltott ki a bankokból. Ugyan a pénzügyi összeomlás előttinél most több tőkét tartalékolnak, de újra előfordulhat, hogy az adófizetők pénzéből a kormányok pótolják a bankok tőkéjét.

Az IMF becslései szerint az olcsóbb finanszírozás formájában nyújtott rejtett támogatás, amit a bankrendszer kap, az USA-ban eléri a 70 milliárd dollárt, míg az eurózónában a 300 milliárd dollárt.

Lagarde arra is felszólította a világ pénzügyi szabályozó hatóságait, hogy állapodjanak meg a bajba került bankok felszámolásának rendjéről. Szerinte ez egy óriási lyuk a pénzügyi rendszeren, amelyet azért kell betömni, hogy a kormányok ne helyezhessék saját helyi érdekeiket a világ pénzügyi rendszerének érdekei elé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.