2014. szeptember 23., kedd

A vietnami trockisták elfeledett lemészárlása




 

imperializmus.jpg

 

Az 1960-as évek demonstrációin gyakorta lehetett hallani a felvonulókat ezt skandálni: "Ho Ho Si Minh – harcolni és győzni fogunk" dicsőítve ezzel a vietnami sztálinistát, aki az Egyesült Államok megszállása elleni harcot vezette. A baloldal krémje saját rímeivel válaszolt: „Ho Ho Si Minh – hány trockistát végeztél ki?" Ezzel utaltak a vietnami trockisták 1945-ös tömeges lemészárlására, amit a sztálinista erők hajtottak végre. Hatvan évvel később a mészárlás nagyobbrészt elfelejtődött.

 

A vietnami trockisták a független munkásosztály politikája mellett álltak ki a francia és japán imperializmus, a sztálinisták és más nacionalista erők ellen. Ezeknek az embereknek a legyilkolása kövezte ki Ho Si Minh útját a hatalom felé erősítve a sztálinista forradalom révén egy új elit hatalomra jutását. Vietnam példája mutatja, miért kell kritikusnak lennünk a legsikeresebb nacionalista mozgalmakkal szemben is.

 

Háttér

A 1880-as évektől Vietnam a francia birodalom része volt Ázsiában, amit akkoriban Indokínaként ismertek. Vietnam három különálló államból állt. Az északi Tonkin, amelynek Hanoi a legnagyobb városa. A térség központjában Tonkin és Annam egyetlen francia protektorátust alkottak. Délen Kokinkína terült el, a Saigon központú francia kolónia. Az Indokínai Kommunista Párt (IKP) 1930-ban alakult Nguyen Ai Quoc vezetésével, aki később a Ho Si Minh nevet vette fel.

Az első vietnami trockisták Franciaországban élő diákok voltak. 1932-ben végleges szakadás következett be közöttük. Az egyik csoportot, amelyet Ta Thu Thau vezetett, a Küzdelemnek csoportnak neveztek (fr. La Lutte, «A küzdelem» c. újságuk neve után). A másik Október-csoport néven vált ismertté szintén sajtójuk neve után.

 

A Küzdelem-csoport,  a La Lutte 1933 és 1937 között részt vett az IKP-vel és más marxistákkal az Egyesült Frontban. Sikerült elérniük, hogy a La Lutte tagjait, beleértve Ta Thu Thau-t beválasszák a városi/községi tanácsba.

Az Október-csoport támogatta, de kritizálta is a La Lutte-öt, amiért az túl szorosan működött együtt az IKP-vel. A Népfront azután oszlott fel, hogy az IKP támadta a Egyesült Frontot, és segített Moszkvának a trockisták elleni bírósági perekben.

Mindkét trockista csoport jelentős teret nyert a munkásmozgalmon belül. 1937-ben trockista vezetés alatt szervezték meg a Fédération Syndicale du Name Ky-t.

A szakszervezeti szövetség aktív tagokkal rendelkezett legalább harminckilenc vállalatban Saigonban és Cholonban, így a kormányzati fegyvergyárakban, a vasutaknál, a villamosoknál, a vizet és elektromosságot szolgáltató cégeknél, illetve olajvállalatnál, számos rizsfeldolgozó cégben, fazekasműhelyben, cukorfinomítókban, szeszfőzdékben, és a kikötőkben.

A trockisták azonban már ezt megelőzően meghatározó erőt képeztek Kokinkínában az 1936-ban és 1937 elején zajló sztrájkhullám során.

A Küzdelem-csoport folytatta a La Lutte kiadását francia nyelven, és 1939-ben kiadták vietnámiul is Tranh Dau néven. Az 1939-es kokinkínai választásokon, melynek célja az volt, hogy törvényhatósági tanácsba juttassanak képviselőket, három trockista csoport a Küzdelem, a Ta Thu Thau, Tran Van Thach és a Phan Van Hum az összes szavazat 80%-át kapta meg, megverve ezzel konstitucionalistákat, a sztálinistákat és másokat egyaránt. 1939-ben 3000 körül lehetett a csoportok taglétszáma.

Az Október-csoport szintén aktív volt. Legálisan megjelenő lapjukat a Le Militant-t 1937 végén már titokban kellett terjeszteni, mivel támogatták a sztrájkokat. Azonban az Október Magazint még egyszer elkezdték kiadni "fél legális magazin"-ként, és elindították a Tia Sang (Szikra) nevű újságot is, először heti,majd az 1939-re napilapként.

A második világháború kitörésekor a francia gyarmati rendőrség kétszáz sztálinistát és trockistát tartóztatott le és illegalitásba kényszerítette a szervezeteiket.

1945 márciusában a japánok, akik már 1940-ben megszállták Francia-Indokínát, félreállították az ezidáig helyén hagyott, bábkormányként működő francia adminisztrációt.

Miután az USA atombombát dobott Hirosimára és Nagaszakira, a japánok augusztus 15-én kapituláltak. Hatalmi vákuum jött létre forradalmi helyzetet szítva ezzel, melyben számos erő versengett a hatalomért.

1941-ben Ho Si Minh gyűlést hívott össze Kínában, abból a célból, hogy megalapítsák a Viet Minh-et („Viet-nam dot-lap dong minh” rövidítése, jelentése: Liga a Független Vietnámért)

Augusztus 18-án a Vietminh ellenőrzése alá vonta Hanoit, és kezdte megszervezni az erőit délen is. Sztálinista irányvonalát a Szovjetunió, Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között a háború idején létrejött szövetség határozta meg, célja az volt, hogy támogassa a szövetségeseket, mint a "nemzeti felszabadításhoz" vezető utat.

Az Október-csoportot Internacionalista Kommunista Ligaként (IKL) 1944 augusztusában újraszervezték. Több tucatnyi tagja volt, köztük sok volt a tapasztalt káder. A Küzdelem-csoportot 1945-ben május és június között újraalapították.

Saigonban, miután a japánok megadták magukat, az Egyesült Nemzeti Front (ENF) vette át hatalmat. Az ENF olyan nacionalistákból állt, mint a Vietnam Függetlenségért, Ifjúsági Élcsapat és vallási szekták, mint például a Hoa Hao és Cao Dai.

Mindössze a sztálinisták által terjesztett és az akadémiai történészek által ismételgetett mítosz, hogy a Küzdelem-csoport részt vett az ENF-ben, erre vonatkozólag sem bizonyíték, sem olyan dokumentum sem létezik, amelyet az ENF vagy az IKL adott volna ki.

 

Ugyanekkor indult a munkások küzdelme, a parasztság lázadása. A lázadás csúcspontja a munkásosztály által Tonkin tartományban létrehozott kommuna volt. Egy IKL tag és korabeli szemtanú szerint: "A Champu kerületben (városok halmaza 300 000 lakossal) a Hoa-Gay-beli bányászok fellázadtak, munkástanácsokat állítottak fel és igazi proletárállamot hoztak létre. A munkások átvették a bányákat, a villamosokat, a vasúthálózatot és a távíró rendszert, letartóztatták a főnököket és a rendőröket, valamint szétzúzták a régi imperialista állam helyi apparátusát… Minden termelőeszköz a munkások közvetlen irányítása alá került, az általuk választott és teljes mértékben általuk irányított munkástanácsok által. A bármilyen fizikai és a szellemi munka egyenlő bérezésének elve a gyakorlatba is át lett ültetve. A közbiztonságot a felfegyverzett dolgozók biztosították.” Fennállásának három hónapja alatt (augusztus végétől 1945 decemberéig) az első proletárállam normálisan szinten tartotta a bánya kitermelését, gazdasági stabilitást biztosított a régióban, intenzív küzdelmet folytatott az írástudatlanság ellen, és bevezette a betegek ellátását.

Az első népi tanácsok Saigonban lettek megszervezve augusztus 19-én.

A IKL nagyon aktív volt a tanácsok létesítésében, három hét alatt több mint 150-et szerveztek, hogy helyi szinten átvehessék a hatalmat. Egy tartománybeli központi tanácsot állítottak fel, hogy koordinálják ezeknek a népi tanácsoknak a vezetését a trockista vezetés alatt.

Az IKL-nek saját nyomdája és kiadója volt, háromóránként szétosztották politikai irányelveiket (direktíváikat) az emberek között közlemények formájában.

Lu Sanh Hahn szemtanú szerint, aki IKL tag volt: augusztus 19-én a Saigon-i Ban Co kerület munkásai léptek elsőként akcióba. Felállították az első népi tanácsokat délen. Néhányan az utcára mentek puskákkal, amit a japánoktól loptak és hónapokon át rejtegettek. Mások különböző típusú, kétes eredetű pisztolyokat hordtak maguknál.

Ezalatt a Küzdelem-csoport kiterjesztette a tevékenységét északon Hanoi a régióra. Egy napilapot adtak ki ott Tranh Dau (Küzdelem) névvel, amelynek az elérhető adatok szerint a példányszáma több mint 15000-re tehető.

Augusztus 21-én 300 000-en tüntettek végig Saigonban. A trockisták a munkások felfegyverzését követelték, nemzetgyűlést, valamint munkás- és parasztkormányt.

A sztálinisták augusztus 22-én Saigonban, Tran Van Giau vezetésével azt kérték ENF-től, hogy oszlassa fel magát. Az Élcsapat Fiataljai elszakadtak az ENF-től és és Vietminh-hez csatlakoztak. 25-én a Vietminh megszállta az ENF irodáit, és hatalmas tüntetést szervezett Saigonban, hogy megszilárdítsa a hatalmát, kiterjesztve a hatalmukat Vietnám mindhárom részére.

Szeptember 2-án a sztálinisták újabb tüntetést szerveztek a függetlenséget kikiáltására és (micsoda irónia!) üdvözölték a szövetséges erők megérkezését. Körülbelül 400 000 ember menetelt Saigonban, csak azért, hogy a francia gyarmati fegyveres erők tüzet nyissanak rájuk…

Szeptember 4-én a népi forradalmi bizottság felhívást intézett a gyárak és a gyárak kisajátítására (köztulajdonba vételére). Szeptember 6-án a Vietminh propagandatámadást indított a trockisták ellen, ugyanakkor, amikor brit katonák partra szálltak Vietnamban. A következő nap Tran Van Giau megparancsolta, hogy az összes nem kormányzati szervezet tegye le a fegyvert.

A Vietminh kormány Saigonban őrizetbe vette népi tanács tagjait. Lu Sanh Hanh így emlékszik vissza: "Szeptember 14-én a sztálinista rendőrfőnök, Doung Bach Mai felfegyverzett különítményt küldött, hogy körülvegyék a tanácsok székhelyét, amikor a gyűlés teljes ülésszakot tartott.

Úgy jártunk el, mint valódi forradalmi militánsok. Engedtük rendőrségnek, hogy letartóztassanak bármiféle erőszakos ellenállás nélkül, habár mi többen voltunk, és mindannyiunk fel volt fegyverezve. Elvették a gépfegyvereinket és pisztolyainkat, és átkutatták a székhelyeinket, széttörték a bútorokat, széttépték a zászlóinkat, ellopták az írógépeinket, és elégették az összes papírunkat.”

 

A saigoni lázadás

1945 szeptember 22-23. éjszakáján francia csapatok a ghurkák támogatásával, brit tisztek parancsnoksága alatt visszafoglaltak számos rendőrállomást, a postát, a központi bankot és a városházát Saigonban. Néhány francia csapat élve akarta megnyúzni a vietnámiakat, hogy "bőrszandálokat készítsenek belőlük".

Ezek a hírek lázadást robbantottak ki Saigon munkásnegyedeiben. Nemsokára nagyon távoli helyektől robbanásokat lehetett hallani. A megmozdulás spontán módon tört ki.

Ngo Van szerint a lázadók nem alkottak homogén csoportot. Benne voltak a népi tanácsok tagjai, az Ifjúság Élcsapata, vallásos szekták, és még a „kiszállt” sztálinisták is.

A munkások  egy saigoni negyed, Go Vap egy nagy villamosmegállójában ütőképes munkásmilíciát szerveztek, melyet az IKL is támogatott. A milícia felhívást adott ki a munkásokhoz, fegyverezzék fel magukat, és a készüljenek a harcra a brit és a francia imperializmus ellen.

Október 1-én fegyverszünetet jelentettek be. Október 5-én Leclerc tábornok – a francia expedíciós erők feje – érkezett meg, hogy "visszaállítsa a rendet", és "erős Indokínát építsen ki a Francia Unióban”. Az ezt követő hónapokban, a franciák visszavették a Vietnam feletti ellenőrzést a Vietminh hozzájárulásával.

1946 márciusában Ho Si Minh aláírta az egyezményt arról, hogy elismeri északon a franciákat, továbbá azt, hogy francia felügyelet alatt egyesítsék újra az országot. A Vietminh csak azután kezdte függetlenségi harcát, mely által 1954-ben a franciákat, 1975-ben az amerikaiakat sikerült kiűzni, amikor a franciák a visszaállították a közvetlen gyarmati uralmat.

 

Elnyomás

A sztálinisták azért harcoltak, hogy szétmorzsolják a népi tanácsok hatalmát, amely spontánul kezdett szárba szökkeni a városi területeken. Képesek voltak hatalmat szerezni a nacionalista demagógia által, a fegyverek ereje révén és a gyilkosságok által, amelyeket a Ty Cong-Au nevű titkosrendőrség vitt végbe.

A Vietminh nem fogadott el semmiféle kritikát, a legenyhébb célzást sem, amelyet gyakorolni mertek vele szemben. Ezekkel fizikailag számoltak le. A Küzdelem-csoport tagjai estek áldozatul először a sztálinista terrornak, annak ellenére, hogy kinyilvánították "kritikus támogatásukat a Vietminh-kormányzattal szemben".

Ta Thu Thau meggyilkolásának körülményei jelenleg még nem tisztázottak. Tran Van Thach, Nguyen Van So, Nguyen Van Tien és más munkásokat Kienben öltek meg 1945. október 23-án. Phan Van Hum és Phan Van Chanh eltűntek valahol azokon a területeken, amelyek a gerillák ellenőrzése alatt voltak Kokinkínában, Ngyuen Thi Loi-t Bihn-Dangban (Cholon) ölték meg 1945 októberében. Le Ngoc-ot és Ngyuyen-Van Ky-t, az IKL tagjait halálra kínozta a Ty-Cong-Au titkosrendőrség 1946 elején. Más IKL tagokat, mint Thi Thai Tong-ot, kegyetlenül lemészároltak és tömegsírba temettek több száz másik emberrel együtt.

A tonkini régió bányász-kommünét Ho Si Minh Ho Si Minh ideiglenes kormányának csapatai oszlatták fel, a munkástanácsok rendszerét pedig szétzúzták. Vidéken a Vietminh visszaadta a parasztok által birtokba vett földeket az eredeti tulajdonosoknak.

 

Ho Si Minh véres uralma

Ho Si Minh Vietnam sztálinista vezetője volt majdnem négy évtizeden keresztül. A mozgalom vezére Hanoi-ban 1945-től egészen 1969-ben bekövetkezett haláláig. Ő volt a szellemi atyja a vietnami trockisták meggyilkolásának – ha nem a tulajdonképpeni ítéletvégrehajtó…

1939-ben három levelet írt, amelyek előkészítették a terepet a gyilkosságok számára. Úgy mutatta be a trockistákat, mint "bűnözők bandáját" és "a fasizmus vadászkopóit" és mint "a legrosszabb hírű árulókat és kémeket" (1939. május 10.). Elment az IKP tagokhoz, hogy arról meséljen, miszerint a trockisták "együttműködnek a megszállókkal és "szabotálják a mozgalmat" (1939. július 7.) Azt állította, hogy 100 000 dollárt kapnak havonta a japánoktól. Egy beszámolóban, amit ugyanebben az időben írt, arról szól, hogy: "a trockistákat politikailag kell megsemmisíteni."

1945 októberében Hanoiban az IKP újságja arról írt, hogy "a trockista bandákat azonnal le kell vadászni", és 1946 februárjában a belügyminiszter arról beszélt, "azokat, akik a parasztokat a földbirtokok elfoglalására bíztatják, irgalom nélkül kell megbüntetni."

Amikor Ho Si Minht 1945-ben Párizsba látogatott, a francia trockista Rodelphe Preger megkérdezte, hogyan és miért ölték meg a vietnami trockistákat. Ő erre azt felelte, hogy a helyi Vietminh-tisztek ölték meg őket Hanoiban olyan körülmények között, amelyben lehetetlen volt ellenőrizni, mit csinálnak a helyi vezetők.

És ugyanezen az útnak az alkalmával Ho Si Minh azt állította a francia szocialistának, Daniel Guerinnek, aki szintén érdeklődést tanúsított Ta Thu Thau-val kapcsolatban, hogy: " Mindenkit megtörök, aki nem követi az általam kijelölt utat".

Az augusztusi forradalomról (1960) szóló hivatalos történelmi adatok szerint Ho Si Minh rezsime beismerte, hogy „fel kellett fedniük a szabotőröket”, és hogy "őrizetbe kellett venniük a trockista banda vezetőit."

 

További információk:

 

Köszönet a megjegyzésekért és javításokért ebben a cikkben Simon Piraninak, aki angolul fontos anyagokat tett elérhetővé a vietnami trockizmusról. Kiváló a beszámoló egy résztvevőtől, Ngo Van forradalmártól, akit nem tudtak megtörni (Index 1995). Néhány anyag a vietnami trockizmusról elérhető a weben, kiváltképpen a Forradalmi Történelem oldalon www.revolutionary-history.co.uk és az Encyclopaedia of Trotskyism On-Line-on, ami a Marxista weblap www. Marxists.org része volt.

 

Az eredeti publikáció:

 


 

(baloldali radikálisok fordítása)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.