A dolgozókhoz, fiatalokhoz, a munkásaktívákhoz

A dolgozókhoz, fiatalokhoz, a munkásaktívákhoz az egész világon,

a IV. Internacionálé minden hívéhez

Dolgozók, aktivisták, fiatalok!

Mi, a  IV. Internacionálé hívei, a Munkás Internacionálé hívei, a szocializmusért vívott küzdelem hívei 2016. február 4,5,6-án összeültünk az olaszországi Torinóban.

Meg kell állapítanunk, hogy a horizonton mindenütt háború, káosz, népelnyomás.  

Az amerikai imperializmus égisze alatt a tőkés nagyhatalmak kormányai katonai intervenciókat hajtanak végre a népeket feldarabolva, káoszt hintve.

Az emberiség ezen szakaszában a háború az egész világon általánossá lett. Embermilliókat a legrosszabb körülmények között menekülésbe kerget; a gyalázatos emberkereskedés karmaiban gyermekek ezrei tűnnek el. A nemzetek létezése forog kockán.

A horizonton az üzemek felszámolása, a dolgozók kollektív jogainak megkérdőjelezése rajzolódik ki. A tőkés kormányok, bármilyen legyen is politikai színük, a «munkaerő ára csökkentése» nevében próbálják a munkaerő értékét megsemmisíteni. Az ipartalanítás és a munkahelyek megszűnése, amely korábban a nagy ipari országokat érintette, szétterjedt az egész világra. Az ún. «feltörekvő országokat» (Brazília, Dél-Afrika, Oroszország és India) is érinti a sokezer üzembezárás, a milliós és tízmilliós munkanélküliség. A bürokrácia megnyitotta Kínát a világpiac előtt, most pedig rákerült a sor az új gazdasági csodaként bemutatott országra is, hogy megismerkedjen a munkahelyek megszűnésével.

A munkanélküliség, a nyomor, az elsivatagosodás, a fiatalság alulképzettsége, a köszolgáltatások tönkretevése: ez az egyetlen «jövő», amit a rothadó rendszer a termelő osztályok óriási többségének kínál.

A multinacionális vállalatok elűzve földjeikről a parasztságot már annak létét fenyegetik az egész világon. Migránssá válik sokszázezer dolgozó.

A csődbe jutott rendszer semmilyen kiutat nem nyújt az emberiségnek.  

A bérmunka lerombolása, a tőke kivonulása a termelésből csak a spekuláció határtalan fejlődését szolgálja. Ma a monetáris és financiális válság kísértete még a 2008-asnál is ijesztőbb. Még súlyosabb lesz következményeiben a világ népeire.

Mi, akik febr. 5-6-7-én összegyűltünk, azt valljuk, semmi nem elkerülhetetlen a barbárság és káosz felé menetelésben. Az nem a fatalitás terméke. Arról van szó, a termelőeszközök magántulajdonán alapuló tőkés rendszer az oka.

Nincs szó semmiféle végzetszerűségről. Sok évtizede már annak, hogy a profitnövelésre épített tőkés rendszer elérte azt a stádiumot, amelyben nem képes az emberiség termelőerejének fejlesztésére. A termelőeszközök magántulajdonán alapuló rendszer csak arra képes, hogy a destruktív erőket növelje: a fegyvekezést, a háborús gazdaságot, a drog-, ember- és szervkereskedelmet, a prostitúciót, a feketegazdaságot.

100 évvel azután, hogy a forradalmár Rosa Luxemburg megfogalmazta, megerősítjük: «szocializmus vagy barbárság», ez az emberiség előtt álló alternatíva. A szocializmusért vívott harc ideje eljött. Eljött a termelőeszközök társadalmi tulajdonbavételének ideje, mert szocialista forradalom nélkül az egész emberiség eltűnhet.

25 évvel ezelőtt a Szovjetunió összeomlott, a burzsoá ideológusok pedig a «történelem végéről beszéltek». A munkásmozgalom képviseletét vállaló politikai irányzatok túlnyomó többsége felsorakozott még abban az időben azon állítás mellett, hogy a szocializmusnak nincs jövője, csak a piacgazdaságnak újrakeresztelt kapitalizmusnak. A munkásmozgalom összes irányzata hivatalosan is beiratkozott a piacgazdaság elfogadásának kereteibe, mindnyájan kijelentették, hogy az 1917-es októberi forradalom könyve végleg idejét múlta. Abban az időben egyedül egy irányzat, az 1993-as újrahirdetési konferenciáját tartó IV. Internacionálé merte kijelenteni, hogy a szocializmusért vívott küzdelem jogos maradt.

A bolsevizmusban eredő, a világforradalomért harcoló és a szovjet állam elbürokratizálódása, a szocializmus egy országban hamis «teóriája» ellen küzdő IV. Internacionálé számára a SZU összeomlása nem a tőkés fejlődés új szakaszát nyitja meg. Ellenkezőleg. A volt Szovjetunió gazdaságát megkaparintó maffiaakció azt kiszolgáltatta a tőke erejének, és az egész világgazdaság maffia-fertőzése ennek is következménye.

25 évvel a Szovjetunió összeomlása után a széthullás dominál, a háború, a káosz, a nyomor, az ipartalanítás és a termelőerők tönkretétele. Tény: soha a történelemben nem volt ekkora érték felhalmozva az emberi társadalom egyik oldalán és ekkora, növekvő nyomor a másikon.

Pedig a munkásosztály harcol. Minden földrészen, minden országban a dolgozók, a fiatalok megsokszorozzák mozgósításaikat, akcióikat, sztrájkjaikat, tüntetéseiket, felkeléseiket az IMF, a Világbank, az Európai Unió és a multik diktálta romboló politika ellen. Felemelkednek Indiában és Görögországban, Portugáliában és Brazíliában, Koreában és Kínában – mindenütt keresi a munkásosztály, hogy erejét egyesítse, hogy szervezeteivel együtt küzdjön, mivel saját túlélése a tét.

Mi, a IV. Internacionálé hívei, akik február 5-6-7-én ültünk össze, megerősítjük, hogy nincs más kiút, mint a szakítás a termelőeszközök magántulajdonán alapuló tőkés rendszerrel.

Ne mondják nekünk, hogy a barbárság felé menetelés és a rombolás elkerülhetetlen, hogy az emberiség eltűnésre ítéltetett. A technika, dolgozók képzettségének jelenlegi szintje, a világpiaci realitás, a termelőerők fejlettsége lehetővé teszi olyan körülmények teremtését, amelyben az egész emberiség anyagi és szellemi színvonala a legmagasabb szintre kerül. Az anyagi feltételek minden országban, az egész Földön megengednék a gazdasági élet korrekt, tudományos, ésszerű, általános terv szerinti szervezését. De ha tovább tart a trösztök dominanciája, vagyis a tőkés klikkek egymás közötti harca a piacokért, az alapanyagforrásokért, az egymáson felülkerekedéséért, akkor ez az élethalálharc elkerülhetetlenül egyre inkább destruktív jellegű lesz.

Ugyanolyan hosszú ideig, ameddig a gazdaság a profitkeresés felé orientálódik a munkaerőtől elrabolt többletérték zsarolása által, ugyanolyan hosszú ideig, ameddig a termelés nem orientálódik az óriási többség szükségleteinek kielégítése felé, az emberiség káoszt és barbárságot volt tapasztalni.

Megerősítjük: amíg a kapitalizmus dominál, túl sok az áru, a javak ahhoz, hogy azokat a világggazdaság felszívja. Viszont, ha az egész emberiség igényeinek kielégítéséről van szó, akkor nincs túl sok gép, nincs túl sok üzem, nincs túl sok munkaerő, nincs túl sok munkás, nincs túl sok paraszt.

Viszont mindez csak azzal a feltétellel lehetséges, hogy az emberiség szükségletei szerint legyen újraszervezve minden, nem pedig a tőkés profit szerint, vagyis minden a társadalmi szükségletek felől induljon ki. Egyszóval, az ár a szocializmusért való küzdelem.

Megragadni az államhatalmat, a ragadozó imperialista klikkek kezében levő gazdaságot csak úgy lehetséges, hogy a munkásosztály maga vezessen akciókat a forradalmi küzdelem útjára lépve.

Dolgozók, aktivisták, fiatalok!

Az, hogy a tőkés rezsim megmarad, holott már nagyon régóra kimerültek fejlődési lehetőségei, hogy a munkásosztály és a nép ezzel a nehéz helyzettel találja magát szemben, azért van, mert – ki kell mondanunk világosan –: a munkásosztály képviseletét történemileg magukra vállaló szervezetek vezetése (a komunista pártoké, szocialista pártoké és másoké) nem hajlandó szakítani a tőkés osztállyal. Sorsát ennek a rendszernek a túléléséhez köti. Ezen pártok vezetői ott vannak a kormányokban: Franciaországban, Görögországban, Portugáliában, tegnap még Spanyolországban, holnap Nagy-Britanniában, vagy koalícióban, mint Németországban. Ezek képezik a pénzügyi tőke romboló politikája élcsapatát, a megvalósítási eszközt. Ezek azok a kormányok, pártok, amelyek elfogadják, és földig borulnak az IMF, az Európai Unió, az Európai Központi Bank előtt, ezek a munkásosztály megsemmisítésének ügynökei.

Ezek azok a vezetők, akik lefekszenek a tőke előtt, akik azt akarják, hogy a munkásosztály és a nép fogadja el saját öngyilkossságát.

Nincs más magyarázat azokra a nehézségekre, amelyekkel a munkásmozgalom találkozik, ideértve magát a szakszervezetek nehézségeit, mint a világ munkásmozgalma vezetésének válsága.  

Mi, aki febr. 5-6-7-én összegyűltünk, megerősítjük, hogy itt az idő arra, hogy a Munkás Internacionálé zászlaját magasba emeljük.

A munkásmozgalom hajnala óta – beleértve feladata egyetemes jelentését is – az öntudatos munkásság mindig igényelte a nemzetközi szövetséget. Így volt az I. Internacionálé idején, amelyet a Dolgozók Nemzetközi Szövetségének is hívtak, s amely a párizsi Kommün leverése után megszűnt, de mégis megtette az első lépéseket a nemzetközi munkásmozgalom kialakítása felé. Így volt a II. Internacionálé esetében, amely hatalmas pártokat hozott létre, s ezek az egész világon jelentős reformeredményeket értek el. Valódi munkásintézmények születtek a tőkés társadalomban: az első szakszervezetek, a nyugdíjrendszerek, a kollektív szerződések. De ez mégsem akadályozta a vezetők egy rétegét abban, hogy 1914-ben az imperialista háború mellé álljon. Aztán eljött 1917 októbere. Az orosz forradallom – századik évfordulóját az egész világon meg fogják ünnepelni szervezeteink – megmutatta, hogy a dolgozók a legnehezebb körülmények között is meg tudták szervezni a párizsi Kommün folytonosságában munkástanácsaikat, és győzelemre vitték az oroszországi proletárforradalmat.

Azok ellenére, akik jóideje elhagyták az orosz forradalom lobogóját, megismételjük, hogy 1917 októbere legitim, sőt, szükségszerű volt. Akármilyen is lett folytatása, akárhogy is árulták el, az oroszországi dolgozók, parasztok megmutatták, hogy lehetséges a tőkés osztály kezéből kicsavarni a hatalmat. Készek vagyunk a XXI. században a világ elnyomottai és kizsákmányoltjai segítésére az új Október előkészítésében.

Mindenki tudja, hogy Október az elnyomott tömegek, kizsákmányoltak határtalan lelkesedését váltotta ki a világon, a forradalmi küzdelem fellángolt. De az orosz forradalom elszigeteltsége, a német forradalomnak a globális ellenforradalom okozta ismételt kudarca táplálta az októberi forradalom elfajulását. A sztálinizmus nagyrészben felelős a német proletariátus 1933-as tragikus vereségéért. A világforradalom megfojtása idején jött létre a IV. Internacionálé, hogy folytassa az előző három internacionálé forradalmi hagyományait, őrizze a szocializmusért folyó küzdelmet.

Mi, a IV. Internacionálé hívei, akik febr. 5-6-7-én összegyűltünk, tudjuk, hogy a munkásosztály csak annyiban osztály, amilyen mértékben szervezett. Ezért – megalapítása óta – a IV. Internacionálé úgy tartja, hogy a szakszervezeti függetlenség védelme központi kérdés. Ez a kérdés ma méginkább meghatározó aspektus lett, mivel a rothadó imperializmus minden irányulása a munkásszervezetek destrukciója, korporatista integrációja felé mutat, vagyis a demokrácia alapjainak megsemmisítése felé. Az offenzíva olyan formát is vett, amely megkísérli a munkásszervezetek felszívódását «civilszervezetekbe», azokat «NGO»-sítani akarja.

A munkásmozgalmi szervezetek függetlenségének védelme, ahogy az összes demokratikus vívmány védelme is, feltételezi a munkásmozgalom független akcióit, az integráció elutasítását, a tőke intézményeibe való beilleszkedés visszautasítását.

A IV. Internacionálé, aktivistái, szekciói minden országban ott vannak, hogy segítsék a dolgozókat abban, saját független munkáspártjuk legyen, amely az osztályharc és a Munkás Internacionálé talaján cselekszik.

Ez olyan feladat, amely minden országra érvényes. Olyan feladat, amely nemzetközi.

Mi, a IV. Internacionálé hívei, 25 éve kombinálva küzdünk szekcióink létrehozásáért és a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése égisze alatt nemzetközi akciókért az egész munkásmozgalom minden szektorának, aktivistájának, csoportjának és szervezetének részvételével, bármi is volt eredetük. 1991-ben Barcelonában egyesültünk közös harcunkban a Háború és kizsákmányolás elleni kiáltvány bázisán ezzel a jelszóvel: «Le a háborúval! Le a kizsákmányolással!»

A negyed évszázados kiáltvány, és az akciók a Nemzetközi Egyetértés kereteiben az osztályharc védelmét és elismerését, a munkásszervezetek föggetlenségét, védelmét és elismerését helyezi központba.

A IV. Internacionálé számára a munkásdemokrácia nem a körülmények függvénye. A munkásdemokrácia tartalma összefüggésben van annak céljával: «A dolgozók felemelkedése a dolgozók saját  műve lesz». A történelmi igazságot majdnem két évszázada állapították meg a marxizmus alaptói, a IV. Internacionálé számára pedig ez nem egy szlogen, hanem a politikai program. Ha a dolgozók felemelkedése csak saját maguk műve lehet, az azt jelenti, hogy a munkásdemokrácia rendszerének megteremtését, a munkástanácsok egyetemes köztársaságát is csak a munkásdemokrácia valósíthatja meg. Ezért kell tiszteletben tartani a munkásmozgalomben létező különféle irányzatokat, amelyeknek mindnek joga van saját nézőpontja védelmére és másokkal szabad véleményütköztetésére. De ez szintén megkívánja a munkásdemokrácia realizálásának módszeres segítését, a munkásosztály akcióját saját maga által megvalósítva politikai téren, szakszervezeti téren, a közvetlen osztályharc terén.

A IV. Internacionálé aktivistái mindenütt a független autentikus pártok építéséért folyó küzdelem részesei, melyek a munkásmozgalom minden áramlatát magukba foglalják az ország sajátosságainak megfelelő formában.

Természetesen a feltételek országonként különbözőek. Természetesen a ritmus, a nemzeti hagyományok mások, de az osztályharc tartalma egyetemes, a világpiac pedig realitás. Ezért szükséges a Munkás Internacionálé.  

Mi, a IV. Internacionálé szekcióinak febr. 4-5-6-án összegyűlt tagjai, akik 2013-ben részt vettünk a szervezet 8. kongresszusán, tagok, csoportok, szimpatizánsok, azokhoz fordulunk, akik a független osztályakciók útját keresik. 

Az 1993-ban újjáalakult IV. Internacionálé ma válságban van.

Tudjuk jól, hogy az újjáalakulás egy hosszú folyamat része volt, melyben küzdöttünk a revizionista likvidátor pablisták provokálta széthullás ellen, mely a IV. Internacionálét és szervezeteit a sztálinizmus alá akarta gyűrni.

Ma a IV. Internacionálét ismét válság sújtja. Egy párt vezetésének egy része kizárta a vezetés másik részét, többszáz aktivistát, egész szervezeteket. A szakadás plusz akadályt képez a Munkás Internacionálé szükségszerű megszületése előtt.

Tudjuk, hogy a IV. Internacionálét sújtó krízis nem választható el a világ nemzetközi munkásmozgalmának válságától. Ennek központjában pedig ott található az osztályfüggetlenség kérdése, vagyis a munkásszervezetek függetlensége, melyet a sorsát a termelőeszközök magántulajdonán alapuló rothadó rendszerhez kötő vezetésének politikája fenyegeti.

Mi, akik febr. 4-5-6-án összegyűltünk, bízunk a munkásosztály képességében, hogy az előtte álló akadályokat le fogja küzdeni. Bízunk a munkásdemokrácia erejében, semmilyen adminisztratív diktátum nem tudja megakadályozni a vitát, a vélemények ütköztetését.

Felhívjuk a dolgozókat, aktivistákat, fiatalokat minden országban, hogy osztályharcban kötelezzék el magukat a tőke ellen a IV. Internacionálé zászlaja alatt.

Felhívjuk a IV. Internacionálé programjának híveit, hogy zárják soraikat, együtt folytassák a vitát az 1938-ban Trockij által meghirdetett, majd 1993-ban Pierre Lambert-rel, a küzdelem egyik vezetőjével újrahirdetett IV. Internacionálé bázisán.

Nekünk kell ma újraformálnunk a IV. Internacionálé kereteit a munkásosztály és a világforradalom szolgálatában.