IV. Internacionálé

Bizottságunk a IV. Internacionálé újjászervezéséért (CORQI) 2017. nov.1-3 között tartja nemzetközi konferenciánkat.

A CORQI-t Torinóban 2016. febr. 5-6-án hozta létre a 17 afrikai, amerikai, ázsiai és európai országból érkezett 46 küldött azzal, hogy «szerveződni szükséges annak érdekében, hogy a Trockij által 1938-ban alapított és Pierre Lambert által 1993-ban újjáhirdetetett IV. Internacionálé politikai kontinuitása biztosítva legyen. A IV. Internacionálét jelenleg revizionista és likvidátor offenzíva éri, mely létét fenyegeti». Az offenzíva 2015 június végén a francia szekcióban kezdődött. Egyedül a szabad vita teszi lehetővé, hogy megszabaduljunk a trockizmus revizionista felszámolóitól. Azt kell megbeszélni, hogy «mit is jelentenek a IV. Internacionálé gyökerei, tartalma», és nem csak a CORQI-aktivisták, -csoportok, -szervezetek, hanem a teljes munkásmozgalom körében (a létező árnyalatokkal és különbségekkel együtt).

Természetesen a nemzetközi konferencia folytatja ezt a vitát a IV. Internacionálé válságáról. De meg kell beszélnünk azokat a problémákat is, amelyekkel nemzetközi szinten és saját országunkban találkozunk, hogy milyen orrientációnk legyen, mik legyenek jelszavaink, kezdeményezéseink, milyen stratégiánk a nemzetközi munkásmozgalomba illeszkedő forradalmi párt építésében. Ezeknek a válaszoknak a kidolgozása feltételezi, hogy más kérdésekre is feleljünk. Vajon még mindig igaz, hogy az imperializmus – a kapitalizmus legfelső foka – az emberiséget a barbárság felé viszi azzal, hogy a termelőerőt rombolja, tehát nincs más lehetőség megmenteni az emberiséget, mint a tőke kisajátítása? Vajon még mindig igaz, hogy az emberiség válsága mindössze a proletariátus forradalmi vezetésének válsága?

A CORQI nemzetközi konferenciája az októberi forradalom szinte pontosan 100 éves évfordulóján lesz. Az 1917 októberi forradalom aktualitása – a mi szemszögünkből –, először is a proletariátus politika hatalmának megragadása, hogy «megdöntse és ne csupán megreformálja a kapitalizmust», ahogy a IV. Internacionálé programja kimondja. Ez a jövő akkor is a globális helyzet alapproblémája, mégha a munkásmozgalom régi vezetése sok éve már el is hagyta (ahogyan azok is, akik lemondtak a IV. Internacionálé politikai függetlenségéről egy kis «napos helyet» keresve az apparátusok mellett).

A Föld legerősebb imperialista országának objektív helyzete mutatja, hogy a magántulajdonra épülő rezsim bomlása idején a burzsoázia hatalmának megőrzése érdekében (minden országban, kezdve az USA-val) barbárságba taszítja az emberiséget. Miután jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az országot porrá és hamuvá zúzzák, 350 000 szíriait megöltek, milliókat elüldöztek, az amerikai sajtó júl. 19-én nyilvánosságra hozta Trump és a CIA igazgatója döntését arról, hogy a szíriai fegyveres csoportok finaszírozási programját leállítják. Ezzel bevallották, hogy ezt a politikát az imperializmus kényszerítette a Közel-Keletre, Közép-Ázsiára és az afrikai kontinens nagy részére. Először is, a fegyverpiac feltételezi a «fegyverfogyasztást», másrészt bizonyítja, hogy az «Assad levadászása» csak ürügy. A világrend fenntartása arra készteti az imperializmust, hogy állandóan megossza a népeket, a nemzeteket diszlokálja, egyiket a másik ellen fordítsa és ezzel megakadályozza a dolgozók és népek egységét a tőkés barbárság ellen. Ezért próbálkozik az amerikai vezetés hasonló katonai kalandorfolyamatokkal Irán és Észak-Korea esetében. Nem kevesebb, mint 2 000 milliárd dollárt áldozott 2001. szept. 11. óta a beavatkozásra Afganisztánban, Irakban, Szíriában és Líbiában.

Az imperialista agresszió minden kontinensen növekszik: Venezuelában ugyanazt a káoszt akarja generálni, mint a Közel-Keleten. Ezt bizonyítják az «ellenzék» erőszakos tüntetései, az úgynevezett «általános sztrájk» a Maduro-kormány választásainak megakadályozására ... Kétségtelen, hogy Venezuela népi tömegei helyzete különösen nehéz (annak ellenére, hogy még Chavez idejében a legszegényebbek javára valódi intézkedések is történtek). Szintén nem vonhatható kétségbe, hogy az oligarchikus, korrupt régi állami intézményeket soha nem söpörte ki Chavez «bolivári forradalma». De a káoszt az amerikai beavatkozás hozta. Ugyanebben a keretben folyik az egész offenzíva a földrészen: Brazíliában Temer, a CIA volt informátora államcsínye 2016 nyarán; Argentinában az imperialistabarát Macri sokszorozza a munkásellenes intézkedéseket és provokál a katonai diktatúra bűneinek (30 000 áldozat) elmismásolásával.

Az amerikai burzsoázia ugyan megosztott, de semmi nem képes válságán, a termelőeszközök magántulajdonán alapuló agonizáláson változtatni. Trump hat hónapja elnök, azóta se álltak le a leszámolások az államapparátus élén; a különböző minisztériumok, az FBI és a CIA, az elnök egymással harcolnak. Mindegyikük tudja, hogy a munkásosztályt és a népeket le kell gázolni ahhoz, hogy megmentsék a Wall Streetet… na de hogyan? Hogyan kell csinálniuk anélkül, hogy a forradalmi folyamatot elő ne segítsék, olajat ne öntsenek a tűzre? Ezért nem egységes a tőkésosztály.

Az európai helyzet sem stabilabb. Washington világosan megjelölte, hogy a Vén Európa másodrangú imperializmusainak szintén feladata, hogy segédkezet nyújtsanak, de még a zsebükbe is kell nyúlniuk. Ennek érdekében az Európai Unió intézményeinek a reakció vezérkari szerepét kell játszaniuk a földrészen. De a nagyhatalmak egyik kormánya sem képes – minden kisérlete ellenére –, azaz hiába próbálkoznak egyre erőszakosabban a munkásmozgalom korporálásával. Szörnyű csapások érték az osztályt, a széles tömegek jóléte összeomlott, ez bizonyos. De a tömegek képessége megmaradt. Németországban ellenállnak a nagykoalíció (benne a szociáldemokrata apparátus) agendája folytatásának, Franciaországban pedig a Macron-kormány «együttépítési» korporatista ellenreformjainak. Utóbbi vajon meddig tartja magát, amikor mindössze 15%-ot tesznek ki választói?

Mindegyik földrészen a valódi kérdés a munkásosztály, annak szervezeteinek függetlensége, ami azt jelenti, meg tudja-e oldani az osztály a történelmi feladatot, képes-e rá az élcsapat segítségével. Ebből a szempontból a CORQI szervezetei figyelnek arra a folyamatra, amely új tengely mentén visz a munkásmozgalom szerveződése irányába.

Dél-Afrika-Azaniában 2017 áprilisában történt egy esemény, amely fontosságát tekintve túlnyúlik az ország határain. Egy új, erős, 700 ezer szervezett tagot számláló szakszervezeti szövetség jött létre, amely kifejezetten szakít az apartheid rezsimmel kötött egyezségeken alapuló tripartita politikával. Az egyezségek a fekete többség politikai egyenlőségét tagadják, fenntartják a fehér kisebbség gardasági privilégiumait és az imperializmusnak vetik alá az országot annak az adósságnak a fizetésével, amelyet még a rasszista rendszer vett fel a feketék hatásosabb elnyomása érdekében. Az új szakszervezeti szövetség, a South African Federation of Trade Unions (SAFTU) hosszú folyamat eredménye, a Marikana fekete bányászainak 2012 augusztusi tömegsztrájkja nyomán jött létre, a háromoldalú szövetség szakszervezeti-politikai monopóliumát megkérdőjelezve. A tripartita kormány rendőrsége lövetett a Marikana platinabányászaira, 34-en maradtak ott holtan.

Megtörtént a szakítás, a sztálinista Kommunista Párt (SACP) és az ANC (Afrikai Nemzeti Kongresszus, a szoc. internacionálé tagja) apparátusa megrendült. A SACP az 1994-től tartó szövetségi elkötelezettségét megerősítve a fekete tömegeket határtalan szegénységbe vetette, kongresszusa azonban megerősítette azt, amit Trockij aláhúzott: «Minél inkább balra mennek a tömegek, az apparátusok annál inkább jobbra».

A SAFTU létrehozása, az osztályharc össze fogja roppantani az 1994-es rothadó intézményeket és napirendre tűzi az autentikus azániai munkáspárt létrehozását, amely a fekete többség hatalmáért és a fekete köztársaságért harcol.

Mivel az emberiság válsága soha nem szorítkozott ennyire a proletariátus forradalmi vezetésének válságára, a CORQI novemberi világkonferenciáját előkészítő szervezeteinek, csoportjainak és aktivistáinak azon is el kell gondolkodniuk, hogyan alkalmazzák ezt a mai körülmények között. Több évtizede folyik a IV. Internacionálé rekonstrukciója, a munkásmozgalom osztályfüggetlenségével valóban egyetértők erejének összefogása, ennek segítése, a munkásinternacionálé és autentikus munkáspártok létrehozása, anélkül, hogy minden aktivista feltétlenül osztaná a IV. Internacionálé programját. A munkásmozgalom válsága dekompozíciós jeleket mutat, de rekompozíciót is. Ezért hívtunk fel Torinóban «kontinuitásra az 1991-es barcelonai konferencia szellemében, amely létrehozta a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértését a munkás-internacionáléért, valamint a háború, a kizsákmányolás és a prekárius munka elleni Mumbai-i világkonferencia megtartására». A Mumbai-i nyilatkozat több mint 50 országban talált kedvező visszhangra. A CORQI szintén részt vesz a «Háború- és kizsákmányolás elleni bizottság a munkás-internacionáléért» (COI) munkájában, annak kiszélesítésében, független csoportosulásként indít kezdeményezéseket, ahogyan az indiai Suzuki-Maruti 13 életfogytiglanra itélt munkása kiszabadításáért is.

(szerkesztőség)