Fatima
Ahmed Ibrahim, a szudáni parlament 1965-ben választott első női
képviselője 2017, aug. 12-én Londonban elhunyt
Fatima Ahmed Ibrahim egész életében a nők jogaiért harcolt, számos politikai sikert ért el. Halála hírét sűrű csend övezi.
Fatima
sikerrel
ötvözte a feminizmust és a politikai harcot: «Az
emancipáció nem jelenti, hogy a jó hagyományoktól és nemzeti
értékektől meg kellene szabadulnunk. A szudáni nőknek nem kell
kopírozniuk a nyugati asszonyokat. Nekünk az analfabetizmus, a
betegségek, a munkanélküliség, a szegénység, a diszkrimináció
ellen kellen harcolnunk. A nőknek nem kell a férfiakat sem
másolniuk, egyenlőnek lenniük - a jogokat illetően -, és
minden téren döntésképesnek. A férfiak önmagukban nem
felelősek a nők diszkriminációjáért. Legtöbbjük szintén
kizsákmányolt és diszkriminált. Együtt kell elérnünk azokat a
változásokat, amelyek a demokráciára épülnek, a társadalmi
igazságosságra és az emberi jogokra. Az emancipációnak
kollektívnek kell lennie, ez az én kommunista álmom.»
Fatima 1929-ben született Szudán egyik legnagyobb városában. A család 8 gyermeke közül a negyedik volt. Apja tanító és imám, anyja is iskolázott volt. Már a gimnáziumban elkezdte korának brit gyarmatosítása elleni és a lányok egyenjogúsítása melletti küzdelmét, elsőként kezdett diáksztrájkba a lányok tudományos oktatása megszüntetésével szemben, és még csak 14 évesen az értelmiségi nők gyarmatosításellenes egyesületének alapítója.
Huszonéves korában a Szudáni Nők Uniójának egyik megalapítója, amelynek 1956-ig elnöke maradt. «Első követelésünk a politikai jogok megszerzésére vonatkozott, mert azt gondoltuk – joggal -, az az alapja mindennek, mesélte a l’Humanité-nak. A Koran nevében elutasítottak bennünket. Meg kellett tanulnunk az iszlám vallást ahhoz, hogy megmutassuk a fundamentalistáknak, ez a vallás nem tartalmazza a nők elnyomását». A polgári jogokért, a béregyenlőségért, az anyasági szabadságért, a nők írástudatlanságának megszüntetésért küzd, azért, hogy tanulhassanak, foglalkozást űzhessenek, a házastársi erőszak esetében olyan törvény szülessen, amely nem kötelezi őket visszatérésre férjükhöz.
Fatima 1929-ben született Szudán egyik legnagyobb városában. A család 8 gyermeke közül a negyedik volt. Apja tanító és imám, anyja is iskolázott volt. Már a gimnáziumban elkezdte korának brit gyarmatosítása elleni és a lányok egyenjogúsítása melletti küzdelmét, elsőként kezdett diáksztrájkba a lányok tudományos oktatása megszüntetésével szemben, és még csak 14 évesen az értelmiségi nők gyarmatosításellenes egyesületének alapítója.
Huszonéves korában a Szudáni Nők Uniójának egyik megalapítója, amelynek 1956-ig elnöke maradt. «Első követelésünk a politikai jogok megszerzésére vonatkozott, mert azt gondoltuk – joggal -, az az alapja mindennek, mesélte a l’Humanité-nak. A Koran nevében elutasítottak bennünket. Meg kellett tanulnunk az iszlám vallást ahhoz, hogy megmutassuk a fundamentalistáknak, ez a vallás nem tartalmazza a nők elnyomását». A polgári jogokért, a béregyenlőségért, az anyasági szabadságért, a nők írástudatlanságának megszüntetésért küzd, azért, hogy tanulhassanak, foglalkozást űzhessenek, a házastársi erőszak esetében olyan törvény szülessen, amely nem kötelezi őket visszatérésre férjükhöz.
1954-ben
a Sawt al-Mara (Nők Hangja) folyóirat főszerkesztője. Egyik
publikációja a női
empowerment
előnyben
részesítéséről
komoly
súllyal bírt a forradalomban. Még ebben az évben a szudáni
kommunista párt tagja lett.
Az Abbou-rezsimnek véget vető 1964 októberi forradalom után, a nők szavazati jogot nyertek. 1965-ben Fatimát első nőként megválasztják a parlamentbe.
Az Abbou-rezsimnek véget vető 1964 októberi forradalom után, a nők szavazati jogot nyertek. 1965-ben Fatimát első nőként megválasztják a parlamentbe.
1968-ban a legtöbb jog, amiért küzdött, megvalósult, a nők munkavégzése lehetségessé vált minden területen, az egyenlő béreket, a lányok felsőfokú oktatáshoz jutását, a fizetett anyasági szabadságot törvénybe foglalták. «Fatima, erősíti meg Ibrahim Elnur, a kairói amerikai egyetem professzora, az első vonalban állt, de nők egész generációi követték, s még a jobboldali konzervatív szervezetekben is, mint a Muzulmán Testvérek, kikövetelték helyüket».
Fatima új ösvényt taposott ki a nők számára Szudánban.
1969-ben
Jaafar Nimeiri megdöntötte a kormányt és szakított a
kommunistákkal. A kivégzettek között volt a szakszervezetis
Alshafie Ahmed Alshiekh, Fatima férje, aki nem volt hajlandó
beállni Nimeiri mögé.
Ahogyan
a The
Guardian közli,
Fatima Ibrahim a
következő éveket háziőrizetben és börtönben töltötte
Nimeiri
1985-ös
megdöntéséig.
De 1989-ben,
egy
másik államcsíny után, Omar
al-Bashir katonai
diktatúrát
vezetett
be a civil társadalom és a nők jogait erőszakosan megsemmisítve.
Fatimát
ismét letartóztatták. 1990-ben
végre menedékjogot kapott Nagy-Britanniában,
egyetlen
fiához, az orvos Ahmedhez
csatlakozott, politikai aktivitásával fel nem hagyva, a szudáni
nők szervezete londoni ágát megalapítva. Több könyv
szerzőjeként folytatta harcát a fundamentalizmus ellen, a
Times-ban mondja: «ezek
a szélsőséges iszlamisták paraziták. Isten nevében akarnak
uralkodni, de csak saját gazdagodásukat szolgálják»
.
1993-ban az ENSZ neki adja az Emberi Jogok díját. 2005-ben visszatér Szudánba, ismét képviselőnek választják. 2006-ban újabb elismerést kap, a szabadgondolkodás Ibn Rushd díját.
1993-ban az ENSZ neki adja az Emberi Jogok díját. 2005-ben visszatér Szudánba, ismét képviselőnek választják. 2006-ban újabb elismerést kap, a szabadgondolkodás Ibn Rushd díját.
Egy
kis londoni szobában hunyt el körülvéve férje fényképeivel és
szudáni emlékeivel.
Forrás:http://information.tv5monde.com/terriennes/soudan-fatima-ahmed-ibrahim-feministe-communiste-et-musulmane-partie-en-silence-188837 (alapján)
Forrás:http://information.tv5monde.com/terriennes/soudan-fatima-ahmed-ibrahim-feministe-communiste-et-musulmane-partie-en-silence-188837 (alapján)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.