A múlt héten egy vitában vettem részt a szakszervezetekről (szerepük, feladatuk, s jobbára maga a sztrájk fegyverének alkalmazása kérdésében). Ott kaptam a következő választ:
Gazdasági válság kellős közepén tisztességes ember nem tesz még rosszabbat a hazájának. Ez szimplán csak számolás és tisztesség kérdése. Aki ezt vitatja, melegen ajánlom, olvassa el a Szózatot.»
Le lehetne söpörni azzal, hogy ekkora baromság! De sokan vélekednek hasonlóan, ki sem mondva talán, csak úgy motoszkál fejünkben…
A gazdasági válság. Mintha valami fatális véletlen húzódna meg mögötte, amiről senki nem tehet! Ez a tőke propagandája, mely azt próbálja elhitetni, hogy vannak rossz pénzügyi vezetők, akik nem tudnak bánni a pénzeszközökkel és a hitel visszafizetésére eleve képtelen, felelőtlen egyének (dolgozók) a válság kiindulásának okozói.
Holott a tőkés gazdaság és krízisei olyanok egymásnak, mint a fejsze és a nyele, nincsenek egymás nélkül. 150 év óta ciklusonként ismétlődik a fellendülés, majd megjelenik a túlkapacitás, ezzel az értékvesztés. Világos, hogy nem a haza van bajban, csak azok, akik annak nevében szeretnek tündökölni, áthárítani a terheket, sőt lehetőleg a korábbinál is fényesebben kijönni a válságból. A korábbi krízisekkel szemben ez a pénzügy területéről indult. Ma a működő tőke közel százszorosa forog pénzügyi eszközként a világban, semmi értéket nem képvisel, csak a spekuláció mozgatja. Ezeket láttuk az ingatlanpiac bedőlésekor, de a nyugdíjalapokban is eltűnni.
A magyar állami bevételek állandóan csökkennek. Csak nem azért, mert «hatékonytalan a magyar munkaerő» és «túl sokat fogyaszt az ország», mint azt megpróbálják elhitetni velünk, hanem azért, mert a munkaerőigényes munka kitelepült a fejlett országokból (pl. ide), onnan, ahol a nagyobb haszon elérését akadályozták a munkajogok, szakszervezetek és itt a kiselejtezésre ítélt technikai-termelési eszközöket tovább működtették – óriási előnyökkel! A világban a reálbérek 20 éve stagnálnak; a tőkejövedelem egyre nagyobb hátrányba szorítja a munkajövedelmet, előbbi nem, vagy csak ritkán és keveset adózik, utóbbi egyre többet. Az Unió versenyt hirdetett minden téren, a dolgozók között is – azért, hogy minél olcsóbb munkaerőpiac keletkezzen. Ebbe a magyar kormányok úgy vonják be hazánkfiait, hogy maguk is igyekeznek lenyomni a béreket, jutattásokat, eszetlenül privatizálnak, extrajuttatásokat biztosítva a multiknak, a hazai nagytőkének. Így van az, hogy nincsenek tisztes bérek, nem „jut”a szolidaritásból fakadó kötelességekre. Persze hiábavaló ez is, innen is tovább fog állni a multi oda, ahol még nagyobb lehet a profit.
Egy dologra szolgál a hivatalos propaganda, amivel a népet hülyítik, hogy a dolgozókat beleugrassák az újabb «áldozatvállalásba a haza iránti szeretből» – a tőke érdekei szerint. Régi trükk, holott nem tatár-török fenyeget (rosszabb, a nemzetközi tőke intézményei!). Most meg lehet majd valósítani a megszorításokat a nagy „közös” érdekre hivatkozással! Mintha a gazdaságnak, az államnak nem a munkát kellene szolgálnia, hanem a „hazát”! Egyáltalán, mi a haza? Csak a tájak, folyók, a nyelv, vagy az emberek is? A nép; s vajon jelenti-e azt, hogy összeborul mindenki, a kizsákmányolt a kizsákmányolóval? A haza megmentése nem az elenyésző létszámú magyar tőkések újabb megsegítése kell legyen a multik mellett, akik kegyesen „munkát adnak”, hanem a dolgozóké. Akik reálbére csökken, s most már nominálbére is a legújabb kormánylépések miatt. Nagy-Britanniában a múlt héten született meg a kormánydöntés: az évi 150.000 fontsterlingen felüli jövedelmek 40 helyett 50 %-os adót fognak fizetni, nem lesz adómentesség a 100.000-ren felülieknek sem, mint eddig. Az intézkedés 1.1 millió nagyjövedelműt érint, nyilván nem rázza meg őket. De úgy tűnik, Nagy-Britanniában kevésbé félnek attól, hogy a gazdagok is hozzájáruljanak a válság árának megfizetéséhez. Mintha nálunk az ellenkezője zajlana! Az IMF és az EU készenléti hitelt ad, az állami beavatkozást tiltja (nem úgy, mint a fejlett országokban), ezzel további rabszolgasorsot szánva a kelet-európai országok dolgozóinak! A papsajt persze a fejlett országokban sem ízlik. Spanyolországban a lakásuk elvesztésétől tartó friss munkanélküliek az interneten kínálják eladásra szerveiket, vesét, tüdőt, csontvelőt, hogy megmeneküljenek a kínzó adósságoktól (az Eurostat szerint 15,5 %-os a munkanélküliség az aktív lakosság körében, a fiatalok között 30 % felett).
Az Unió kedvenc politikája hová visz?
Mindennnapos példa. A Continental gumiabroncs multi bezárta egyik francia üzemét, miután éveket át hitegette munkásait, hogy csak még ezt a megszorítást viseljék el, még ezt, még ezt - annak érdekében, hogy az üzem fennmaradhasson. Túlmunka, hétvégi munka, mindent elfogadtak. Idén mégis bezárt a gyár, holott 27 millárd eurós hasznot ért el! A munkások hiába próbálkoztak akármivel, jogos dühükben az igazgatóságot elzárták, az irodákat elfoglalták, összetörték. (Maga üzem érintetlen: ott állnak a bezárás előtti héten odaszállított drága gépek, a kezelőik képzése be sem fejeződött, talán reménykednek az újrakezdésben…)
Az új Continental Temesváron működik. Itt 7 euróért állítanak elő egy átlaggumit a francia 13-mal szemben. A munkások 200-250 eurót kapnak. A gyárat a volt francia igazgató vezeti.
„Hazádnak rendületlenül”?
Ida
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Egyetértek a cikk gondolataival.
VálaszTörlésMost amikor baj van azt haljuk "egy csonakban evezünk, mindenkinek terheket kell vállalnia".
Amikor arról volt szó, hogy ki gazdagodjon meg, ki vegyen jachtot, helikoptert, adriai villát akkor bezzeg "nem eveztünk egy csonakban".
Utopszkij